A 2023. évi fesztiválok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg közel kétszeresével írta ki pályázatát az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. A 2024. évi kulturális fesztiválok számára most összesen 600 millió forint támogatást írtak ki, melyre november 9-ig lehet jelentkezni.

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pályázati célja az olyan magas színvonalú, művészeti értéket létrehozó és bemutató többnapos, 2024. január 1. és 2024. december 31. között megrendezendő kulturális fesztiválok támogatása, amelyek önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkeznek, rendszeres időközönként és ismétlődően rendezik meg őket, valamint legalább három egymást követő napon zajlanak.

Az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázata olyan fesztiválok támogatását részesíti előnyben, amelyek többek között gazdagítják nemzeti műveltségünket, fiatal tehetségeket is bemutatnak, az ország egy-egy települése kultúrájának megismertetéséhez is hozzájárulnak, és nem utolsósorban tükrözik a Nemzeti Kulturális Alap értékközpontú szellemiségét, igyekeznek magas színvonalon bemutatni az egyetemes magyar kultúra minőségi produktumait és kiemelkedő képviselőit. Ez utóbbi elvárás teljesítésének ösztönzésére a jövőben a kollégium tagjai és az NKA Bizottsága a pályázókkal szorosabb párbeszédre törekszik, és várja javaslataikat.

Továbbá a 600 millió forintos megemelt keretösszeg lehetővé tette, hogy növeljék az igényelhető támogatási összeget is, azaz pályázatonként 15 millió forint helyett 20 millió forintra lehet pályázni. A döntés korábban, várhatóan decemberig megjelenik, amellyel a fesztiválszervezők megfogalmazott igényeinek is eleget tesz a Nemzeti Kulturális Alap, ugyanis az idei eredményhirdetéssel kiszámíthatóvá és gördülékenyebbé válik a szervezés és a megvalósítás finanszírozása.

Az előző évek tapasztalatai alapján néhány kritériumot módosítottak (például elvárt önrész nagysága, az önrész számításának alapja, a saját bevétellel szemben támasztott elvárások), ezért nyomatékosan kérik pályázóikat, figyelmesen olvassák el a felhívás szövegét, mert hiánypótlásra, javításra csak korlátozottan nyílik lehetőség.

A pályázat benyújtásának határideje 2023. november 9. éjfél. A pályázat elérhető az NKA honlapján.

Nyitóképen a Bagossy Brothers Company zenekar koncertje az NKA által is támogatott Campus Fesztiválon 2023. július 19-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI