1881. március 25-én született a bánsági Nagyszentmiklóson (ma Sannicolau Mare, Románia) zeneszerető családban, több hangszeren is játszó iskolaigazgató apja a helyi műkedvelő zeneegylet elnöke volt. Ötévesen tanítónő anyjától kezdett zongorázni tanulni, kilencévesen már komponált, szerzeményeit két év múlva nyilvános koncerten adta elő. Zenei tanulmányait 1894-ben Pozsonyban kezdte meg, 1899-től a budapesti Zeneakadémia növendéke volt. Zongoristaként tűnt fel, komponálni csak huszonegy évesen kezdett újra. Ebben az időben ismerkedett meg Geyer Stefivel, az ifjú hegedűművésznő iránt táplált reménytelen szerelme döntő szerepet játszott zeneszerzői stílusának kialakulásában.
Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult, Kodály Zoltánnal itthon és a szomszédos országokban több ezer népdalt gyűjtöttek össze, a népi dallam- és ritmusvilág műveik részévé vált. Bartók 1913-ban algériai útján arab zenét gyűjtött, a harmincas évek közepén pedig Törökországban is járt gyűjtőúton. 1907-ben lett a Zeneakadémia zongora tanszékének tanára, egykori mestere, Thomán István utódaként, s feleségül vette Ziegler Mártát.
Zenéjét kezdetben heves elutasítás fogadta disszonáns hangja, válsághangulata és paraszti színei miatt. 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát akkor játszhatatlannak minősítették és elutasították, ezért 1912-ben visszavonult a zenei közélettől. 1917-ben aztán nagy sikerrel mutatták be a szintén Balázs Béla szövegkönyvére komponált A fából faragott királyfi című táncjátékát (a zenekari szvit 1931-ben született), egy évvel később az átdolgozott A kékszakállú herceg várát. Harmadik színpadi művének, A csodálatos mandarinnak 1926-os kölni premierje botrányba torkollott, az 1945-ös hazai bemutatót pedig már nem érte meg.
A Tanácsköztársaság alatt tagja volt a zenei direktóriumnak, ezért 1920 után a jobboldali sajtó hevesen támadta, a szlovák és román népdalok gyűjtése miatt hazafiatlansággal is megvádolták. 1923-ban újra megnősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el. Ugyanebben az évben írta Táncszvit című művét a főváros egyesítésének jubileumi ünnepségére. Külföldön egyre nőtt hírneve előadóként és zeneszerzőként is, de idehaza egyfajta belső emigrációban élt. A fasizmus fenyegető árnyékában, 1930 és 1936 között itthon nem játszotta saját műveit, a náci hatalomátvétel után nem lépett fel többé Németországban, végül 1940-ben a fasizmus elől Amerikába emigrált.
A Columbia Egyetemen folytatta népzenei kutatásait, az intézmény díszdoktorává avatta. Utolsó éveiben a leukémia a tanításban és koncertezésben is akadályozta, utolsó nyilvános koncertjét 1943 januárjában New Yorkban adta. Élete végén írott nagy műve a honvágyát és minden keservét zenébe öntő vallomás, a Concerto (melynek zenekari változatát Serge Koussevitzky karmester felkérésére írta), illetve a Yehudi Menuhin számára komponált Hegedű szólószonáta. Brácsaversenye és feleségének ajánlott 3. zongoraversenye torzóban maradt, ezeket Serly Tibor fejezte be.
Bartók Béla 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban. hazahozott hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg – posztumusz – a Kossuth-díjat.
A minden műfajban alkotó Bartók dinamikus és változatos stílusát élénk ritmus, a diatonikus és kromatikus elemek együttélése jellemzi. Mesterműve a román népballadára írt Cantata Profana kórusmű, (a Paul Sacher svájci karmester és mecénás kérésére született) Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, a Divertimento, (a dzsesszklarinétos Benny Goodmannek és Szigeti József hegedűművésznek írt) Kontrasztok, az Allegro barbaro című zongoradarab, valamint hat vonósnégyese.
Kutatói eredményei is korszakosak, számos népdalgyűjteményt állított össze. Gyermekeknek és Mikrokozmosz című kötetei a zongorapedagógia alapművei. Rengeteg cikket írt a kortárs muzsikáról és a népzenéről. Zeneszerzőként, népzenekutatóként, zongoraművészként és tanárként egyaránt maradandót alkotott. Művészi nagysága ellenére szerény maradt, kora egyik legnagyobb humanistája volt.
Nevét számos intézmény viseli, mások mellett a budapesti konzervatórium, a komolyzenét sugárzó közszolgálati rádiócsatorna és a Müpa Nemzeti Hangversenyterme. Emlékét őrzi nemzetközi kórus- és zongoraverseny, operafesztivál, sőt egy kisbolygó is. Minden évben születésnapján ítélik oda a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat, utolsó budapesti lakhelyén, a II. kerületi Csalán utcában emlékháza működik. Műveinek teljes jegyzékét Szöllősy András zenetörténész alkotta meg.
2016-ban, születésének 135. évfordulója alkalmából Bartók-évet tartottak Magyarországon, s az Editio Musica Budapest megjelentette a Cantata profana fakszimile kiadását. A következő évben Sipos József rendezésében mutattak be dokumentumfilmet a zeneszerző életéről. Egyik legutóbbi emlékművét 2019-ben a lengyelországi Kielcében avatták fel, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tartott rendezvények keretében. Az idei Bartók-évforduló alkalmából az Új Magyar Zenei Fórum (ÚMZF) Bartók művészetéhez kapcsolódva hirdette meg a zeneszerzőversenyt, a döntő gálakoncertjeit októberben rendezik meg.
Nyitókép forrása: GLOBS Magazine
