fbpx

80 éve született az örök lámpalázas, indiánlelkű dalnok, Cseh Tamás

Január 22-én született a magyar könnyűzene egyik legnagyobb hatású alakja, Cseh Tamás, aki idén 80. életévét tölthetné. Cikkünkben rá emlékezve összegyűjtöttük életútjának nevezetes fordulópontjait.

Cseh Tamás 1943-ban született Budapesten. Középiskolába a József Attila Gimnáziumba járt, majd a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskola rajztanári szakán és a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1967-től kamatoztatta pedagógiai ismereteit rajtanárként egy kőbányai általános iskolában. A zenélést a gimnázium befejeztével kezdte el, nagyszüleitől érettségi ajándékként kapott gitárján. Nem sokkal később megalapította első zenekarát Sztereó néven, amely aztán – ahogyan az a kamaszzenekarok nagy részével lenni szokott – rövid időn belül feloszlott.

Zenei pályafutását később a Bereményi Gézával való legendás barátsága lendítette előre. Bereményivel 1970 decemberében történt első találkozásuk után azonnal egy hullámhosszra kerültek. Munkakapcsolatuk során olyan párost alkottak, amelyben mindketten ösztönzőleg, termékenyítően hatottak egymásra.

„Fogalmunk sem volt, mi lesz ebből. De ez a fiú [Bereményi Géza] olyan helyes volt, egy húron pendültünk. Amúgy is egy ivós korszakom volt akkor, csajoztunk, kocsmáról kocsmára jártunk. Mint a fiatal farkasok, úgy özönlöttünk a városban. Egymásról szagról tudtuk, hogy ki hová megy. Így csatangoltunk Budapesten és kiállításokat néztünk – művelődtünk. Vagyis, mi azt képzeltük magunkról.” – mesélte Cseh Tamás egy pódiumbeszélgetésen az alkotótársával töltött korai időszakról.

Az első dalok a zenész akkori albérletében születtek, ahová a szövegszerző Bereményit befogadta. 1971-re be is fejezték a legelső közös Az ócska cipő című szerzeményt. A közös munka aztán végigkísérte pályafutásukat: legfontosabb, korszakos dalaikat együtt alkották meg. Bereményi egyetlen album kivételével mindegyik, azaz mintegy húsz Cseh Tamás-lemezen működött közre szövegszerzőként. Az egyetlen kivétel az 1986-os keltezésű Mélyrepülés volt, melyhez Csengey Dénes írta a szöveget.

Első albuma, a Levél nővéremnek 1977-re készült el, amelynek zenéjét Másik Jánossal és Novák Jánossal együtt szerezte.

Bereményivel való kapcsolata azonban nem mindig volt felhőtlen. Karrierjük későbbi pontján felütötték a fejüket a nézeteltérések, és egy viszonylag hosszabb időszakban külön is váltak útjaik:

„A Bereményivel úgy alakult, hogy nem is nagyon tudtuk lecserélni egymást. Amit csinálunk, azt tudjuk, és emiatt sokkal erősebb a kötődés, a barátság, mint mással, mert mással ezt nem tudom csinálni. (…) Két idétlen férfi vagyunk, mindketten nagyon érzékenyek. Sok viszály volt köztünk, de ezek soha nem ütötték meg azt a mértéket, ami miatt nagyobb baj történt volna. Egyszer, amikor hét évig abbahagytuk, sokan azt hitték, hogy összevesztünk. Nem! Közös elhatározás volt, hogy nem írunk több dalt, hiszen az elején kimondtuk, hogy mindkettőnknek vétójoga van: amikor az egyik abba akarja hagyni, a másik nem erőltetheti tovább.”

Legelső fellépésére már hat évvel első lemezének megjelenése előtt sor került: 1971-ben egy Kex-koncert szünetében játszott el három dalt. Bár élete jelentős részét színpadon töltötte, egész pályafutása során – saját bevallása szerint – lámpalázzal küzdött. „Érdekes módon a meghajlás soha nem ment nekem harminc év alatt. (…) Gátlásos vagyok, nem tudok a tapssal mit kezdeni.” – vallotta egy interjúban. Pedig a ’70-es évektől fogva bőven kijutott számára a sikerből, mind zenészként, mind színészként. Több filmben is szerepet kapott, Jancsó Miklós számos művében játszott, övé lett a Nyom nélkül főszerepe, de feltűnt az Idő van és a Csinibaba című filmekben is. Az indián kultúra iránti szenvedélyes rajongása még arra is rávette, hogy könyvet írjon (1997-ben a Hadiösvény című regényt, majd 2006-ban a Csillagokkal táncoló Kojot fordításgyűjteményét), a zenészi útról viszont sohasem tért le – és úgy érezte, erről nem is feltétlenül ő döntött így

„Az, hogy én a zenével el legyek kötelezve, az nagyon sokáig nem fordult elő. Mikor Gézával a dalaink úgymond kibújtak az ismeretlenségből és a világ elé álltak ’73-ban vagy ’74-ben, egyszer csak futótűzként kezdtek terjedni, az emberek megszerették őket. Eltelt 3-4 év, mikorra rájöttem, hogy én felelőse vagyok ezeknek a daloknak és hogy ezt már nem nagyon hagyhatom abba. Tehát már nincs visszatérés a régi szerelemhez, a festéshez, már nincs civil életem, hanem most már a dalok énekese vagyok. Ezzel köteleződtem el én végül. Így vettem én egy keresztet a nyakamba.”

Munkásságát több díjjal is elismerték, többek közt 1993-ban kapott Liszt Ferenc-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, valamint 2001-ben pedig Kossuth-díjas lett.

Dalai kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar könnyűzenében, zenészek generációi állnak az ő vállán.

A Cseh Tamás-féle dalszerzői hagyomány fordulata olyan hivatkozási pont, amely már-már egy külön műfajként él: néhol érzékeny, néhol szókimondó énekelt történetmesélés, úgy, hogy a hangszerelés minden eleme a kikívánkozó mondanivalót szolgálja, előadásmódját pedig a mindenfajta lámpalázon, visszahúzódáson és zárkózottságon is áttörő szólni akarás hatja át. A mindenkori korszellem jelen idejű krónikásának szerepe ez, ami Cseh Tamást bizonyára még jó sokáig túléli majd.

A Csönded vagyok és a Budapest című dalaiból számtalan feldolgozás született – előbbit például a 30Y zenekar évek óta aktívan a repertoárján tartja – ahogyan A jobbik részem, a Minden álmomban és az Illegalitásban sorai is sokszor visszacsengenek. A magyar zenére tett hatásának egyik fokmérője, hogy 2014-től három évig az ő nevét viselte a hazai könnyűzene támogatására létrejött program (Cseh Tamás Program, később: Hangfoglaló), szellemi hagyatékának megőrzését pedig a Cseh Tamás Archívum vállalta feladatául. Öröksége 2021-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz került. A Budai Vároltalmazó Közalapítvány tavaly pályázatot is hirdetett, melyre képzőművészeti alkotásokat vártak, megörökítendő a Bereményi–Cseh alkotópáros I. kerületi alkotóéveit.

Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én hunyt el háromévnyi betegség után. Utolsó koncertjét 2006. augusztus 26-án adta. Temetésén örök barátja és szerzőtársa, Bereményi Géza így búcsúzott:

„Képzeld, e hét hétfőn felmentem a feleségedhez, Évához, megtudni bizonyos részleteket ehhez a beszédhez, amit itt most mondok. Mikor beszálltam a liftbe és megnyomtam a második emeleti gombot, elfogott a szokott idegesség, mintha te fent várnál a gitároddal, és egy vagy két elkészült dallammal, hogy írjak rá szöveget. Tehát most erre többet nem lesz szükség, erre a jótékony izgalomra. El is múlt még a liftben. De akkor helyette mi van? Ez a súlyos sivárság? Igen, Tamás, te elvitted magaddal az eljövendő dalszövegeket, mert azok tenélküled már sosem fognak előbújni belőlem. Mert őhozzájuk a te fizikai jelenléted feltétlenül szükséges. Hogy ott ülj a gitároddal és nézz rám várakozva. Pedig borzasztóan kíváncsi volnék a meg nem született dalainkra. Mostantól azok elvetélt gyerekek – rengetegen vannak ismeretlenül.”

A zenészre emlékezve január 22-én a Magyar Zene Házában Füst a szemében címmel Cseh Tamás-estet tartanak, melynek életre hívói Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba, a színpadon pedig tiszteletét teszi Beck Zoltán és Bereményi Géza is.

A rovat további cikkei