A kis batetela törzs tagja volt, egy missziós iskolában tanult. Tagja lett a tanult afrikaiak klubjának, történelmi tanulmányai, versei jelentek meg, és a belga állampolgárságot is elnyerte, később Léopoldville-ben, majd Stanleyville-ben postai hivatalnok lett. Az 1950-es években kezdett politizálni: eleinte mérsékelt nézeteket vallott, fokozatosan akarta a faji elkülönítést felszámolni. 1955-ben lett egy tisztán kongói szakszervezet vezetője, szerepet vitt a Belga Liberális Párt kongói szervezetében is, mindkét szervezet szemben állt a katolikus és a szocialista belga szakszervezeti szövetségekkel. 1956-ban a belga gyarmatügyi miniszter meghívására többekkel tanulmányutat tett Belgiumban. Hazatérése után sikkasztás vádjával egy évre ítélték.
Szabadulása után tevékenysége radikálisabb lett. 1958-ban hozta létre a pánafrikai szellemű Kongói Nemzeti Mozgalmat (MNC), amely Belga Kongó azonnali függetlenségét követelte. Részt vett a ghanai Accrában az afrikaiak első konferenciáján, itt találkozott más országok nemzeti mozgalmainak vezetőivel. Harcos nacionalistaként síkra szállt a belga csapatok kivonásáért, a gyarmati uralom megszüntetéséért, az ország egységéért.
A belga kormány 1959-ben meghirdette Kongó függetlenségének ötéves programját, amelynek során meg akarta őrizni gazdasági pozícióit. Decemberre választásokat írtak ki, de a bábkormány létrehozásától tartó nemzeti erők bojkottra hívtak fel. A belgák erőszakkal reagáltak, egy ezt követő októberi lázadás során 30 ember életét vesztette, és Lumumbát is lefogták. Pártja ekkor úgy döntött: mégis indul a választásokon s a fővárosban 90 százalékos sikert ért el. Mivel az MNC vezetője nélkül nem volt hajlandó az ország jövőjéről rendezett brüsszeli konferencián részt venni, Lumumbát szabadon engedték. Bár a konferencián megállapodás született a májusi választásokról és a függetlenség június végi kikiáltásáról, a kellő előkészítés hiányában zűrzavar állt elő. Az MNC így is győzött, s Lumumba a független Kongó első kormányfője lett.
A hadsereg csakhamar fellázadt a belga tisztek ellen, majd Moise Csombe, az ásványi kincsekben gazdag Katanga (Shaba) tartomány vezetője 1960 júliusban bejelentette elszakadását Kongótól.
Lumumba kormánya egyre több gonddal küzdött: a hadsereg megbízhatatlan volt, a közigazgatás kevés támogatást nyújtott. Hamarosan polgárháború tört ki, a fehér telepesek külföldre menekültek. Lumumba az ENSZ segítségét kérte, de az ENSZ-katonák hamar népszerűtlenné váltak, s a kormány magára maradt.
A belga egységek nem távoztak, Katanga nem tért vissza, mire a kormányerők megtámadták az ottani belga és ENSZ-csapatokat. A nyugati hatalmak Csombe és Katanga, a Szovjetunió Lumumba és Kongó mellé álltak. 1960. szeptember 5-én Joseph Kaszavubu államfő, a részleges tartományi autonómia híve leváltotta Lumumbát. Kilenc nappal később, 14-én Joseph Mobutu ezredes (a későbbi államfő) Kaszavubu támogatásával puccsot hajtott végre, Lumumba házi őrizetbe került. Októberben az ENSZ elismerte az új vezetést, az afrikai államok véleménye megoszlott. Novemberben Lumumba híveihez szökött Stanleyville-be, s bár a nép útközben ünnepelte, Kaszavubu katonái elfogták. 1961 elején Katangába vitték, ahol a lázadók 17-én megölték, a szemtanúkat is eltették láb alól - a gyilkosság mögött sokan a belga és az amerikai titkosszolgálatot sejtették. Halálának színhelye, az egykori Elizabethville ma a Lumumbashi nevet viseli.
Halála óriási felzúdulást keltett egész Afrikában, s ellenfelei ezért utólag nemzeti hősnek kiáltották ki. Bár nézetei nem voltak egyedülállóak, tevékenysége mégis heves indulatokat váltott ki, főleg mert ellenezte a törzsi és regionális széttagoltságot. Pozitív semlegessége az afrikai értékekhez való visszatérést jelentette, elutasítva az idegen ideológiákat. Mivel a gazdag Kongó kulcshelyzetben volt Afrikában, ellenfelei okkal féltek egy radikalizálódó rendszertől, a Nyugat egy esetleges államosítástól tartva fenyegetést látott a kért szovjet segítségben.
2002-ben egy vizsgálat nyomán a belga kormány részleges felelősséget ismert el a gyilkosságban. Bár sírja sincs, testét feloldották savban, maradványait elégették, Lumumba ma is népe élő legendája.
Magyarországon a szocializmus időszakában több városban neveztek el utcát róla, ezek azonban a rendszerváltás idején eltűntek. A budapesti Lumumba utcát is visszakeresztelték Róna utcának - ugyanakkor a moszkvai Népek Barátsága Egyetem mai is büszkén viseli Patrice Lumumba nevét.
(Panoráma - Sajtóadatbank)
