Roderick David Stewart Londonban született egy skót család ötödik, legkisebb gyermekeként 1945-ben. Apjához hasonlóan rajongott a futballért, és profi focista akart lenni, tehetségesnek is mutatkozott, de nehezen viselte a sporttal járó kötöttségeket. A zene és a művészetek felé kacsingatott, nagy kedvence a jazzénekes Al Jolson volt, akinek minden slágerét ismerte, lemezeit gyűjtötte, majd a rock and roll bűvöletébe esett. Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, először a család üzletében újságkihordóként, majd hirdetőtábla-festőként és egy temetőben is dolgozott, de a saját maga által is terjesztett legendával ellentétben nem sírásóként. Közben zenélt is, igaz, akkor még csak az utcákon, bejárta Európát, Spanyolországból csavargás miatt deportálták is.
Hazatérve, 1963-ban Long John Baldry együttesében énekelt és szájharmonikázott, húszévesen lett az egyik első szupergruppként emlegetett Steampacket tagja. 1967-ben az egyik legjobb angol gitáros, Jeff Beck együtteséhez csatlakozott, majd két év után a Faces tagja lett. Ebben a bandában kötött jó barátságot a gitáros Ronnie Wooddal, a Rolling Stones későbbi tagjával, akivel még ma is gyakran zenélnek együtt. A Faces sikert sikerre halmozott, de tagjai egyre nehezebben viselték, hogy az énekes saját karrierjét is egyengeti: 1971-es Every Picture Tells a Story című albumáról a Maggie May hatalmas siker, az 1973-as Sing It Again Rod című válogatása brit listavezető lett.
A Faces története 1975-ben véget ért, Stewart ugyanebben az évben, főként az adóhatósággal vívott harca miatt Amerikába költözött. Itt felvett első albumáról a Sailing az Egyesült Államokban nem, de a világ többi részén hatalmas sláger lett, Angliában máig ez az énekes legnagyobb példányszámban eladott kislemeze.
A következő évben a Tonight Is The Night ért a lista csúcsára, 1978-ban a Do Ya Think I'm Sexy? című dalával tarolt. A címben feltett kérdés egyébként szónoki, hiszen a rocktörténet egyik legnagyobb nőcsábászáról van szó. Rod Stewart híres arról, hogy csak szőkéket választ, modelleket vagy színésznőket, állítása szerint annak titka, hogy kora nem látszik rajta, a szex és a foci. Háromszor házasodott, legutóbb 2007-ben a nála huszonhat évvel fiatalabb Penny Lancastert vette el, akivel ma is együtt él, és öt nőtől nyolc gyereke született, a legfiatalabb 2011-ben.
A nyolcvanas években is futott vele a szekér, 1989-ben például Tom Waits Downtown Train című dalát dolgozta fel, és ez a verzió jóval nagyobb bevételt hozott a szerzőnek a jogdíjakból, mint az eredeti. Elénekelte Waits Tom Traubert's Blues (Waltzing Matilda) című számát is, 1993-ban jelent meg az MTV Unplugged élő lemeze. Az új évezredben váratlan fordulattal az 1930-as és 1940-es évekhez, Cole Porter, Irving Berlin és George Gershwin szerzeményeihez nyúlt vissza. A Great American Songbook sorozatot a közönség először tartózkodva fogadta, de a 2004-ben megjelent harmadik albummal Stewart negyedszázad után ismét listát vezetett Amerikában. 2012-ben a mikrofon helyett tollat ragadott, és megírta emlékiratait, talán ez inspirálta arra, hogy a következő évben Time című lemezén két évtized után ismét saját szerzeményeit énekelje, s 34 év után ismét a brit slágerlista élére került. 2019-ben You're In My Heart című albumán legismertebb dalait a Royal Philharmonic Orchestra kíséretével adta elő. Eddigi utolsó lemeze az idén megjelent Swing Fever, ezen Jools Holland zenekarával a szvingkorszak nagy slágereit dolgozta át.
Az énekes számtalan rekorddal dicsekedhet: az Egyesült Királyságban eddig 11 lemeze – ezek közül hat sorozatban – volt listavezető, amivel megdöntötte Michael Jackson rekordját. A rock dicsőségcsarnokának saját jogán és a Faces tagjaként is lakója, csillaga van a hollywoodi Hírességek sétányán.
2007-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka lett, majd 2016-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, azóta neve elé írhatja a Sir szócskát. 2000-ben pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és meg kellett operálni, a beavatkozás azzal fenyegetett, hogy elveszti jellegzetes „reszelős” hangját, de az szerencsére semmit sem változott. Betegségének kialakulása óta részt vesz egy rákkutatást támogató alapítvány munkájában, és számos más jótékonysági ügyet is támogat. 2017-ben prosztatarákot fedeztek fel nála, de a kezelés sikerrel járt. Az énekes idén 100 millió dollárért adta el dalainak jogait.
Stewart a stúdiófelvételek és a turnék között londoni vagy Los Angeles-i otthonában él.
Bár apja a skót Hibernian csapatának drukkere volt, ő a Celtic Glasgow-nak szurkol, hacsak teheti, ott van a csapat mérkőzésein.
Magyarországon 2010-ben 250 ezer néző előtt énekelt a Kapcsolat koncerten, 2018 januárjában a Budapest Sportarénában, idén júniusban az MVM Dome-ban lépett fel. Az énekes februárban One Last Time elnevezéssel indul turnéra, amelynek során Észak-Amerikában és Európában félszáz koncertet ad.