rekord

Megdől-e a hivatalos magyar dumarekord?

Június 25-én, a Magyar Humor Napján különleges esemény várja a stand up comedy műfajának kedvelőit a budapesti Mixát Klubban: Szikra Laci, a Stand Up Brigád humoristája ismét rekordkísérletre vállalkozik. Célja, hogy megdöntse saját, 2017-ben felállított hivatalos magyar dumarekordját.

George Clooney rekordot döntött a Broadwayn

Egy hét alatt befolyt 3,3 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) jegybevételével rekordot döntött a Broadwayn George Clooney Jó estét, jó szerencsét! című 2005-ös filmjének színpadi változata, amelyben a filmsztár alakítja a főszerepet.

Tízéves rekord: hat és fél millióan jártak tavaly a British Museumban

A brit kiállítótér jelenleg harmadik helyen áll a látogatottsági listán a Louvre és a Vatikáni Múzeum mögött.

Harmincezredik alkalommal adták elő Agatha Christie krimijét Londonban

Újabb rekordot döntött a héten az Egérfogó, amely több mint hét évtizede van folyamatosan műsoron a West End egyik patinás színházában.

Több mint egymillióan látták a Hunyadit a „forradalmi” hétvégén

A március 15-i hétvégén ismét nézettségi rekordot döntött a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hunyadi-sorozat: a legutóbb sugárzott epizódokat több mint egymillióan látták a TV2 Média Csoport csatornáin.

A szexet és a focit tartja kortalansága titkának a reszelős hangú Rod Stewart

Január 10-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Rod Stewart. A reszelős hangú skót énekes hat évtizedes pályafutása során több mint 150 millió lemezt adott el, harmincnál több stúdiólemeze jelent meg, dalainak jogait nemrég 100 millió dollárért adta el.

Rekordáron kelhet el egy ritka Magritte-festmény

A becslések szerint több mint 95 millió dollárért ütik le a Christie's New York-i őszi aukcióján.

Óriási példányszámban kelnek el az Oasis lemezei

Az Oasis-zenék eladásai megugrottak, mióta a zenekar bejelentette, hogy újra összeállnak és jövő nyáron turnéra indulnak. A vinyl- és CD-eladásaik több mint 500 százalékkal nőttek az elmúlt héten a HMV brit zenei üzletláncnál.

Kétszer is előfordult olimpián, hogy mindhárom érmes magyar versenyző volt

Az első újkori olimpia első versenyszámának első szólított versenyzője magyar volt, Szokoly Alajos, aki aztán ebben a versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az elmúlt 128 év alatt számtalan legenda született az olimpiákon, és rengeteg érdekesség színezte a játékok történetét.

Öt friss könyv művészetkedvelőknek

A valós életrajzi puzzle hiányait fikcióval kiegészítő regényt, egy életrajzi nagyesszét, két életútinterjút és műfaji kakukktojásként egy rekordgyűjteményt ajánlunk az Ünnepi Könyvhét kínálatából.

Magyarországon dőlhet meg az egyszerre olvasás világrekordja

Április 23-a a könyv és szerzői jogok világnapja. Ebből az alkalomból a Libri idén az egyszerre olvasás magyarországi rekordjának felállítására tesz kísérletet. Arra kérik az embereket, hogy aznap délután 17 és 19 óra között térjenek be egy Libri üzletbe, vegyenek le egy könyvet a polcról, és legalább 20 percig olvassanak ott, a boltban.

220 millió forintért kelt el Rippl-Rónai József A kalitkás nő I. című képe

Árverési és életműrekordok dőltek meg a Kieselbach Galéria téli aukcióján. A 100 millió forint feletti tartományban soha történt még ennyi eladás egy este során: Rippl-Rónai mellett Czóbel Béla, Gulácsy Lajos és Vaszary János képe ért ennyit.

A Rubik-kocka kirakásának új világrekordja 3,13 másodperc

A 21 éves Max Park 3,13 másodperc alatt rakta ki a klasszikus Rubik-kockát az amerikai Kalifornia államban rendezett versenyen, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe – számolt be róla a The Guardian című brit lap hírportálja pénteken.

Megdőlt a rekord: tizenegyszeres áron kelt el egy 18. századi grafika

A BÁV 17. Grafikai aukciójának legnagyobb sikerét a francia barokk tájképfestő, Claude Lorrain nevével jelzett akvarell aratta, amely százhúszezer forintról indult, és egymillió-hétszázötvenezer forintért kelt el.

Életműrekordok a Kieselbach Galéria árverésén

Patkó Károly Mediterrán kikötője (Hajóácsok) kelt el a legmagasabb áron, 180 millió forintért a Kieselbach Galéria 70. téli aukcióján kedd este Budapesten. Ezzel az eladási árral a római iskola tagja túlszárnyalta eddigi életműrekordját.

Rekordáron kelt el Darwin egy aláírt kézirata

Rekordáron, 882 ezer dollárért (430 millió forint) kelt el Charles Darwin egy aláírt kézirata – közölte a Sothyeby’s aukciósház.