000_Par554200_16.jpg

Harmincezredik alkalommal adták elő Agatha Christie krimijét Londonban

Újabb rekordot döntött a héten az Egérfogó, amely több mint hét évtizede van folyamatosan műsoron a West End egyik patinás színházában.

A darab alapjául szolgáló harmincperces rádiójátékot a néhai krimiszerző V. György király hitvese, Mária királyné 80. születésnapjára írta. A három vak egér című művet 1947-ben sugározta a BBC, egy évvel később Agatha Christie novellává, majd színdarabbá alakította a történetet. Az elbeszélést – az írónő kérésére – nem publikálták az Egyesült Királyságban, mert úgy érezte: az olvasás után a színpadi változat már nem lenne olyan hatásos.

Az Egérfogó premierje 1952-ben volt a nottinghami Theatre Royal színházban. A darab a bemutató után nagy-britanniai turnéra indult, és 1952 novemberében érkezett meg Londonba, ahol azóta is folyamatosan játsszák. Több mint hét évtizedes töretlen londoni karrierjét az Ambassadors színházban kezdte, majd 1974 márciusában átköltözött a West End másik patinás színházába, a St. Martinba, ahol azóta is megszakítás nélkül megy.

Agatha Christie maga sem gondolta annak idején, hogy színdarabja ilyen hosszú életű lesz. Önéletrajzában leírja, hogy a darab első producere, Peter Saunders a bemutató előtt tizennégy hónapot jósolt az előadásnak a West End színházaiban, ő maga azonban még ennyire sem volt derűlátó: legfeljebb nyolchavi karriert valószínűsített krimijének a londoni színházi negyedben.

A darab egyik különlegessége a sok közül, hogy az előadások végén mindig megkérik a közönséget a gyilkos kilétének titokban tartására. A krimi népszerűségének töretlenségét jelzi, hogy a St. Martin már a 2026-os szezonra is árulja a jegyeket.

A harmincezredik előadást több mint négyszáz meghívott iskolás előtt játszották el a londoni St. Martin színházban. A szerdai matiné után a Guinness-rekordok Könyvének vezető rekordigazoló szerkesztője, Will Munford hivatalos elismervényt adott át a színháznak az új rekordról. A díszes igazolás tartalmazza azt is, hogy az Egérfogó a világ leghosszabb ideje futó színházi darabja, bár ezt a rekordot a darab már régen megdöntötte.

A darabban – egy hóesés miatt – a világtól elzárt panzió lakói közt kell megtalálnia egy nő gyilkosát a sítalpakon érkező felügyelőnek. Az előadásban Christie sorra felvonultatja a szereplőket, és mindegyikről kiderül: csakis ő lehet a gyilkos. A magyarországi bemutatót 1962-ben tartották a Madách Kamara Színházban. Mészöly Dezső fordítását Ádám Ottó állította színpadra, a kritikusok körében némi felhördülést keltve, hogy miként kerül egy játékos krimi a színháztól megszokott nívójú irodalmi válogatásba.

Ez is érdekelheti

Október 2-án történt

1950. október 2-án született – és 2024-ben hunyt el – Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró. Szurdi Miklós filmgyári asszisztensként kezdte a pályáját, majd színitanulmányait elvégezve több színház társulatának tagja, illetve a Veszprémi Petőfi Színház rendezője és a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. Filmrendezőként többek között a Hatásvadászok, a Képvadászok, a Vademberek és az Öld meg a másik kettőt című játékfilmek, illetve a Linda, az Angyalbőrben és a Família Kft. című tévésorozatok fűződnek a nevéhez.

Agatha Christie szerint egy detektívnek jó pszichológusnak is kell lennie

Azt mondja Poirot felügyelő A plymouthi gyors című Agatha Christie-novellában, hogy a detektív számára nem elég, ha lábnyomokat követ és cigarettahamuban turkál. Jó pszichológusnak is kell lennie. „A krimi koronázatlan királynője” 1890 szeptemberében született, és nem a hamutálban turkált, hanem az emberi elmében.

Szeptember 15-én történt

A ma hetvenharmadik születésnapját ünneplő Bordán Irén Jászai Mari-díjas színművész a 70-es évek elejétől játszik színpadon, majd néhány évvel később a filmvásznon is megjelent, ahol vonzó külseje, szép orgánuma és visszafogott játékstílusa kiválóan érvényesült. Olyan jelentős alkotásokban szerepelt, mint a Holnap lesz fácán, a Naplemente délben és Az idők kezdetén. A ʼ80-as évek elején az Egyesült Államokba költözött, de a színészettel ott sem hagyott fel. Az ezredforduló után tért vissza Magyarországra, ahol ismét vállalt színházi és filmes szerepeket.

Már forog a Hercule, a legújabb Poirot-sorozat

Agatha Christie legendás mesterdetektívje ismét visszatér a képernyőre, ám ezúttal egy olyan formájában, amilyenre eddig még nem volt példa a televíziózás történetében.