A magyar társulat színészei mellett a Mihai Raicu Társulat színészei is játszanak az előadásban, amelyet a román és a magyar anyanyelvű színészek közösen hoztak létre. Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, amelyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben.

Az előadás rendezőjének, Ándi Gherghének már van tapasztalata az ehhez hasonló előadásokban, hiszen Marosvásárhelyen és Nagyváradon is rendezett kétnyelvű, a magyar-román együttélést tematizáló produkciót. „Idén az emberiség a koronavírus okozta krízissel küzd, de ez az előadás nem erről a járványról szól, hanem egy sokkal hosszabb ideje köztünk levőről. Ennek a folyamatosan kárt okozó betegségnek a tünetei a rasszizmus, az idegengyűlölet, az irredentizmus, a sovinizmus és minden ezekhez köthető viselkedésforma” – mondta.

„Nem születünk előítéletekkel. De egy előítéletekkel teli világba születünk bele, és hamar megtanuljuk, hogy kik a rossz emberek. A jók persze mi vagyunk. Jobbak vagyunk, mint „ők”, mert „ők” rosszat akarnak nekünk. És végső soron mi is rosszat akarunk nekik, nekünk viszont jól megalapozott okunk van rá. Igaz, néha tévedni is szoktunk az előítéleteinkkel kapcsolatban, és rájövünk, hogy mindaz, amit „róluk” meg „rólunk” tudunk, igazából másképp van. Vagy hogy egyáltalán nem is igaz. Ezekről az „igazakról” szól a komédia, a valóságtól teljesen elrugaszkodott tanítómesékkel” – írja a darab szinopszisában a szerző, Székely Csaba.

A három egyfelvonásos első részét pénteken, a második részét szombaton, a harmadik részét vasárnap nézheti meg a közönség Szatmárnémeti három parkjában.

Részletek itt.

Fotó forrása: Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata