Szatmárnémeti Északi Színház

Szilágyi Míra színművész kapta a Csíky András-díjat

Szilágyi Míra színművésznek, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkatársának ítélték oda idén a Csíky András-díjat.

Hat erdélyi társulat lép fel Bukarestben

A kultúrák és közösségek közötti hídépítés jegyében mutatja be kiemelkedő előadásait a Magyar Színházi Szövetségbe (Maszín) tömörült hat erdélyi magyar társulat Bukarestben, a negyedik alkalommal megrendezett BukFeszten.

Romániában a szatmárnémeti magyar színház előadása az évad legjobbja

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadása kapta a legjobb előadásnak, valamint a legjobb rendezésnek járó díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este Craiován tartott gáláján, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A vihar című előadása pedig a legjobb fényterv elismerést kapta.

Több magyar művészt és előadást is kiemelt a Román Színházi Szövetség

Szatmárnémeti és kolozsvári magyar produkciót is jelölt az elmúlt év legjobb színházi előadásának járó díjra a Román Színházi Szövetség (UNITER). A legjobb férfi főszereplőnek járó díjért Nagy Csongor Zsolt és Pálffy Tibor is versenyben van.

Shakespeare monodrámaként és koncertshow-ként: mutatunk tíz friss premiert

Nem véletlen, hogy a színházi repertoár alapszerzője, darabjai kirobbanthatatlanok a műsorból. Mutatjuk, hol játsszák!

Öt erdélyi „hegy” megy a bukaresti „Mohamedhez” a magyar színházi fesztiválon

Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (Maszín), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait.

Új örökös tagok a Harag György Társulatban

Alapításának 70. évfordulóját miniévaddal ünnepli a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A hatnapos rendezvény keretében új örökös tagokat avattak.

Romániában négy év szünet után szervezik meg a kisebbségi színházak seregszemléjét

A koronavírus-járvány miatt négy év szünet után szervezik meg Romániában a kisebbségi színházak seregszemléjét, az Interetnikai Színházi Fesztivált, amelynek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ad otthont.

Klasszikusok és sok zene a Harag György Társulat új évadában

Magyar és világirodalmi klasszikusokkal, valamint sok zenével indítja az új évadát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely a saját bemutatók mellett számos vendégelőadással várja közönségét.

A Woyzecket mutatja be a szatmárnémeti Harag György Társulat

Georg Büchner Woyzeck című darabját mutatja be ma este a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Albu István rendezésében.

A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik

A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik egy rendezvénysorozattal, amelynek keretében a budapesti Nemzeti Színház is bemutat egy előadást.

Harag György-emlékkiállítással és gálaműsorral nyit a szatmárnémeti színház

A társulat bízik abban, hogy a 2021–2022-es évad jobb körülmények között zajlik majd, mint az előző, amikor a koronavírus-járvány miatt a megszokottnál jóval kevesebbszer találkozhattak a színészek a közönséggel, és elmaradt a hagyományos évadzáró gálaműsor is.

A 0. kilométerkőnél – parkokban játszanak a szatmári színészek

Magyar és román nyelvű közös előadást mutatnak be Szatmárnémeti parkjaiban a helyi Északi Színház román és magyar társulatainak színészei, a 0. kilométerkőnél című produkció rendezője Ándi Gherghe.

Miniévadot tart a Harag György Társulat

Az elmúlt időszak szakmai szempontból legfontosabb előadásait tűzi műsorra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Magyar nyelvű ősbemutató a szatmárnémeti színházban

Szőcs Géza Raszputyin című történelmi drámáját viszi színre a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata október 4-én.