petofi23_A_white_marble_theatre_mask_statue_standing_alone_in_69d88abe-25eb-4c93-b6b3-dd36a70cf53c_1.jpg

Szilágyi Míra színművész kapta a Csíky András-díjat

Szilágyi Míra színművésznek, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkatársának ítélték oda idén a Csíky András-díjat.

Szilágyi Míra a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban látható Molnár Ferenc-előadásban, a Liliomban nyújtott alakításáért részesül az elismerésben. Az Albu István rendezte előadásban Juliként nyújtott alakítása lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában fegyelmezett és letisztult, ugyanakkor megrendítően mély és különlegesen szuggesztív. Szilágyi Míra Juli-alakítását nemcsak a közönség becsüli nagyra, a színházi szakírók is elismeréssel fogadták, a színművészt a legjobb női főszereplő kategóriában a Színikritikusok Díjára jelölték – olvasható az alapítvány indoklásában.

Az alapítvány kuratóriuma, tiszteletben tartva a tavaly januárban elhunyt Csíky András Kossuth-díjas színművész szándékát, 2024-ben művészeti díjat hozott létre. Az elismerést az erdélyi színházművészeti intézményekben és független professzionális társulatoknál magyar nyelven alkotó, 35 év alatti, arra érdemesnek talált színművésznek ítélik oda. A kuratórium 2024-ben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának – amelynek Csíky András alapító tagja és örökös tagja, valamint egykori igazgatója volt – ítélte eseti jelleggel a Csíky András-díjat és az ezzel járó pénzösszeget. A díjjal magát a társulatot ismerték el, míg az elismeréssel járó pénzösszeget a társulat két fiatal színművésze kapta. Az ezer eurós pénzösszeggel járó díjhoz egy Kolozsi Tibor szobrászművész által készített, művészi kivitelezésű kisplasztika és díszoklevél jár. A díjjal az alapítvány Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk elé.

Ez is érdekelheti

Gyergyóban a medve és a Tankcsapda is beleszól a Liliomba

Az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka vehette át, aki 2008-tól játszik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatában. A díjátadás után arról is mesélt, milyen kihívásokkal jár a színházcsinálók élete egy kiváló csapatban, ami még az erdélyi társulatok között is nehezített helyzetben dolgozik.

Tarolt a Katona József Színház, debütált a Vajdaság a Színikritikusok Díjátadón

Átadták a Színikritikusok Díját vasárnap este Budapesten, az Eötvös 10-ben rendezett gálán: a Katona József Színház előadásainak készítői négy díjat is átvehettek. A Színházi Kritikusok Céhe életműdíjjal tüntette ki Ascher Tamást, Nádasdy Ádám posztumusz életműdíjat kapott.

Bartha Boróka vehette át a Kaszás Attila-díjat

Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze vehette át a 2026-os Kaszás Attila-díjat. Rendkívül szoros közönségszavazás döntött az idei nyertesről: a négy döntős – Bartha Boróka, Kelemen Zoltán, Ötvös András és Pap Lujza – közül a legtöbb szavazatot kapó előadó lett a díj idei kitüntetettje.

Tanultam a szöveget, és jött vissza a gyerekkorom – Bartha Boróka, a Kaszás Attila-díj jelöltje

Négy kiváló színművész közül kell kiválasztaniuk a szavazóknak, hogy végül ki veheti át az idei Kaszás Attila-díjat. Cikkünkben Bartha Boróka, a Figura Stúdió Színház művésze mesél magáról, a díjról és a színművészetről.