260818_KASZAS_ATTILA_DIJ_BARTHA_BOROKA_CSZS_-11.JPG

Gyergyóban a medve és a Tankcsapda is beleszól a Liliomba – Bartha Boróka mesél a Figuráról

Az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka vehette át, aki 2008-tól játszik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatában. A díjátadás után arról is mesélt, milyen kihívásokkal jár a színházcsinálók élete egy kiváló csapatban, ami még az erdélyi társulatok között is nehezített helyzetben dolgozik.

Mit szóltak az otthoniak a hír hallatán? Amikor átvette a díjat, azt mondta, hogy már tűkön ülve várják az üzenetet.

 Örültek, nagyon. Küldték is az üzeneteket azonnal. De milyen nehéz a szobor! Itt kell hagyjam, nem tudom hazavinni.

Miért nem?

Mert nehéz, és kézipoggyásszal jöttem, repülővel. Azt hiszem, itt marad az unokahúgomnál, majd hazaviszi kocsival.

Mit jelent ez a díj a gyergyói társulatnak?

Mindenképpen több figyelmet, mint amennyit eddig kaptunk. Erre nagy szükségünk van, mert iszonyatosan sokat dolgozunk magas színvonalon egy kisvárosban.

Általában nem irányul ránk annyi figyelem, mint egy nagyobb városban lévő társulatra. Ráadásul most egy régi gyárépületben játszunk, mert felújítják a színházat.

A fesztiválokon azért meg tudják mutatni a legfontosabb előadásaikat?

Nem könnyű elcsalogatni Gyergyóba a válogatókat, de amikor már bekerülünk egy-egy fesztiválra, akkor jönnek az elismerések. Tavaly az előző igazgatónk, Albu István nyerte a legjobb rendezés díját az Uniter-gálán, ami a legmagasabb színházi kitüntetés Romániában. Tehát nehéz elérni, hogy miattunk eljöjjenek Gyergyóba, viszont aki eljön hozzánk, abból visszajáró vendég lesz.

Figurás előadással nyerte a díjat?

Nem, hanem a szatmáriak előadásával, de a mi Liliomunkat is jelölték a legjobb díszlet kategóriában. Amúgy volt olyan szatmári kolléga, aki azt mondta, hogy szerinte a mi előadásunk semmivel sem rosszabb, sőt, mint az ő III. Richárdjuk. Az biztos, hogy mindenütt óriási sikere van, bárhol is játsszuk.

Mi a különlegessége a Liliomnak?

Egyrészt a társulat, másrészt a rendezés, a díszlete pedig akár egy kicsi, forgó ékszer, amit a  stúdiószínpad apró terébe talált ki Márton Erika. A másik különlegessége a zene, ezt a debreceni Tankcsapda számaiból állítottuk össze.

Tankcsapda-számok dübörögnek a Liliomban?

Igen, és annyira rárímelnek a történetre a dalszövegek, hogy akik nem ismerték a Tankcsapdát, azt hitték, hogy valaki nekünk írta ezeket a verseket, és mi csak megzenésítettük őket.

Milyen számok szólalnak meg?

Az Üljenek a fiúk ölébe a lányokkal indul az előadás. Amikor Muskátné kidobja Liliomot, jön az „Engem az sem érdekel, hogy ki vagyok rúgva”, mikor Liliom a mennybe kerül, megszólal a Mennyország tourist. Ez kicsit meg is zavart, mert én mindig imádkozással készülök az előadások előtt.

Amikor a Liliomot játszottuk, nem tudtam rendesen elmondani a miatyánkot, mert dallamostól a Lukács Laci szövege úszott be az elmémbe.

Az előbb említett dalokon kívül is még elhangzik néhány.

Személyesen mit jelent önnek a díj?

Az átadóra kábé addig emlékszem, amíg felmentem a színpadra, és utána volt, ami volt. Már maga a jelölés is hatalmas siker. Kiváló kollégákkal kerültem a döntőbe, és még talán soha nem kaptam ennyi visszajelzést a közönség részéről. Rengeteg üzenet jött, írtak, megállítottak az utcán, Vásárhelyen is leszólítottak, nem csak otthon, Gyergyóban. Hatalmas szeretet, megbecsülés ért, ami nagyon jólesik. Elmelegszik az ember mellkasa.

Magyarországon az önálló estjei miatt ismerhetik sokan.

Igen, a Lola Blauval sokat jártam ide is, és a Karády zárkája című monodrámát is sokfelé játszhattam, főleg, miután bekerültünk a Déryné Programba. Most is mennénk, csak lenne rá időm. De egy kicsit fáradunk már, erre az előadásra hárman járunk a férjemmel, Béres Lászlóval – mindhárom általam játszott monodrámát ő rendezte – és a zongoristával. A díszlet befér a kocsiba, ez is Márton Erika munkája. Háromszor hármas vaskocka, amit szét lehet szedni, és egy kalapdoboz fából. Már nem könnyű mindezt becipelni, az előadás után meg vissza. Ha jönnek barátok az előadásra, itt, Pesten is szólunk, hogy maradjatok pakolni.

Mint régen a vándorszínészek?  

Hasonló a helyzet. Most az Amélie sóhajával  könnyebb a dolgom, mert jön velünk a színház műszaki személyzete, így akkora a luxus, hogy én csak bemegyek az előadásra játszani.

A színházban is hasonló a helyzet?

Kevesen vagyunk, nincs igazán háttérszemélyzet. Van három díszletmunkásunk, két világosító, egy hangosító. 

Az ügyelő kellékez, öltöztet, mindent is csinál hátul. A díszletet a három műszakos fiú szereli össze. Van egy varrónőnk, aki ruhatáros, öltöztető, mos, vasal, és közben azért mi is oda kell figyeljünk, hogy be van-e téve az aktuális kellék.

Milyen kapcsolatuk van más erdélyi színházakkal?

Most próbáljuk épp beindítani, a csíki, az udvarhelyi meg a mi színházunk, hogy legyenek színészcserék, ha úgy jön ki a lépés. Mind a három színház készít egy gyerekelőadást is évadonként, és azt is körbehordozzuk. Tehát mi például egy hetet vagyunk Csíkban, öt nap alatt tízet játszunk, egy nap kettőt. Reggel megyünk, előadások után haza, és ha nagyon sürget egy új bemutató, akkor még este is bemegyünk próbálni.

Ez összekovácsolhatja vagy épp megterheli a tizenkét fős társulatot?

Néha kacagjuk, hogy már szabadság alatt is összejárunk: „Nem tudunk egymás nélkül élni?”

A helyi közönség is a nagy „család” része?

Van egy stabil réteg a városban, akik minden új darabot megnéznek, nagyon igényesek, nem „esznek meg” akármit. Olyan is van, aki egy előadást többször megnéz, egyikük legalább ötször-hatszor látta már a Liliomot, és még mindig jön lelkesen, kérdi, mikor lesz még.

Említette korábban, hogy felújítják a színházuk épületét.

...és ez sajnos gond, mert az a gyárépület, ahol most játszhatunk, elég messze van a központtól, ami nem könnyíti meg az idősebbek dolgát, hiszen nálunk nincs városi buszjárat. Már nagyon várjuk, hogy elkészüljön végre a felújítás.

Mikorra várható?

Nem tudjuk. A város nyert egy pályázatot a külső felújításra, azt a munkát elvégezték. Kívül kész van, de belül minden szét van verve, a folytatáshoz egy külön pályázat kell, ami még nincs is kiírva.

Hogy néz ki az ideiglenes helyük?

Egy régi öntöde irodaházában kaptunk meg két emeletet, az első emeleten volt egy nagy tér fűtés nélkül. Mindent saját erőből oldottunk meg a műszakosaink ügyes kezeivel. Végül nagyon jó lett a stúdióterem. Kívülről katasztrófaövezet, de amikor bejönnek, mindenki felkiált, hogy húúú, de vagány! Tavaly ősszel a sepsiszentgyörgyiekkel volt egy közös előadásunk, amit Bocsárdi Laci rendezett, Ionesco darabja, a Rinocéroszok, akkor ott töltöttek két-három hetet Gyergyóban, és nagyon szerették a helyet. Van kis konyhánk is, kis társalgó, kis minden.

Hány fős a nézőtér?

Ez a díszlettől is függ, hatvantól száz főig tudunk ültetni.

Hány bemutatójuk lesz a következő évadban?

Hat. Egy tantermi előadással indul az évad, bemegyünk az iskolába, úgy, ahogy ezt a Nézőművészeti Kft. már tökélyre fejlesztette. Ez a 7 nap című előadás, amit Orbök Áron rendez. Van még három tantermi előadásunk, a Mozaik, a Drognapló és Az ember tragédiája. Ezeket folyamatosan játsszuk, az iskolák igényei szerint. Október végén az Egy bohóc naplója egyéni produkciót láthatjuk Barti Lehel András előadásában. Az évad következő bemutatója egy Márai-regény-adaptáció, velem együtt öten játszunk benne, Kiliti Krisztián irányításával. Utána rendezek egy Rigócsőr királyfit, ami gyerekelőadás. Ezt követi egy zenés kocsmaszínházi előadás, abban fellépnek főiskolások is, ezt Tóth Árpi „vezényli” . Így játszottuk a Portugált is, én álltam az igazi pult mögött. Ezután Faragó Zénó kollégám hoz egy érdekességet, Steigervald Krisztián könyve alapján, Generációk címmel.

Játszanak az öntődében, iskolában, kocsmában, gyakorlatilag megtöltik színházzal az egész várost.

Bizony, van, hogy templomba megyünk, vagy a múzeum udvarára költözünk be. Van egy jó kis szabadtéri színpadunk, amit a Covid alatt vásárolt a színház, azt felhúzzuk a múzeum kertjében. Egész nyáron voltak ott programok, most Gyergyó ifjúsági főváros, melynek kulturális programjait a Figura menedzseli. Pár hete például Vecsei H. Miklós hozta el a zenés-verses előadását, szeptember végén a Magyar banda és az Aurevoir koncertezik, most hétvégén ismét Vecsei jön a Mondjad, Atikám!-mal, amit a Szent István-templomban ad elő. Vasárnap pedig a Szent Miklós-templomban a Hortus Conclusus erdélyi premierjét tartják. Ugyanakkor játszunk szabadtéren saját előadásokat is.

Arrafelé nincs gond a medvékkel?

Bejönnek a városba is. Ilyenkor jön a telefonos riasztás, az előadás alatt is akár. Mert az úgy működik, hogy hiába van némítva a telefon, a riasztás akkor is megszólal.

Volt olyan előadás, ahol az öltözőkben, nézőtéren egyszerre berregtek a telefonok. 

Miről szól ez a riasztás?

Leírják, hogy melyik utcánál látták a medvét, és azt a területet lehetőleg el kell kerülni.

Ez másféle színházi élet, mint a nagyvárosokban. De működik, hiszen ön a legújabb Kaszás Attila-díjas, ráadásul most vasárnap Kónya-Ütő Bence kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Rinocéroszok című előadásban nyújtott alakításáért a Színikritikusok Díjátadóján. Ez az a közös munka, ami a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában készült?

Igen, ez az. Ennek az elismerésnek is örülünk, még akkor is, ha Bence a szentgyörgyi társulat tagja, de most egy kicsit a mienk is.

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Tanultam a szöveget, és jött vissza a gyerekkorom – Bartha Boróka, a Kaszás Attila-díj jelöltje

Négy kiváló színművész közül kell kiválasztaniuk a szavazóknak, hogy végül ki veheti át az idei Kaszás Attila-díjat. Cikkünkben Bartha Boróka, a Figura Stúdió Színház művésze mesél magáról, a díjról és a színművészetről.

Rudolf Péter: Hazatért a Kaszás Attila-díj

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója személyes emlékeivel tette emlékezetessé a 19. Kaszás Attila-díj-átadó ceremóniáját a teátrum A padlás című előadására összegyűlt közönsége előtt. Az elismerést idén Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze vehette át. Az idei díj győztesét a négy döntős – Bartha Boróka, Kelemen Zoltán, Ötvös András és Pap Lujza – közül online szavazással választották ki a színházrajongók.

Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei döntőseit, elindult a közönségszavazás

Bartha Borókát, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kelemen Zoltánt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Ötvös Andrást, a Vígszínház, valamint Pap Lujzát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészét jelölték a díjra. Idén négy színművész közül választhatja ki a közönség az elismerés várományosát.

Nő-férfi viszonyt boncolgató bemutató a Figuránál

Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatja be a gyergyószentmiklósi társulat. Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb írója, alkotója, rendezője. Munkamódszere a színészekkel történő állandó kísérletezésen és improvizáción alapul.