Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei döntőseit, elindult a közönségszavazás

Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei döntőseit: Bartha Borókát, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kelemen Zoltánt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Ötvös Andrást, a Vígszínház, valamint Pap Lujzát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészét. Rendhagyó módon négy színművész közül választhatja ki a közönség az elismerés idei várományosát.

A döntősöket és a róluk készült kisfilmeket szeptember 1-jén az Örkény István Színházban mutatták be. A bejelentéssel egy időben elindult a közönségszavazás is, amelynek végén a nézők döntik el, ki kapja idén a Kaszás Attila-díjat.

A sajtótájékoztatón Gáspár Máté, az Örkény István Színház igazgatója mondott köszöntőt. Az eseményen felszólalt Sipos Imre, az előadó-művészetekért felelős helyettes államtitkár, Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, valamint Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Kaszás Attila-díj első, 2008-as kitüntetettje.

Kaszás Attila szellemi örökségét viszi tovább

A 2008-ban létrehozott Kaszás Attila-díj azokat a színművészeket ismeri el, akik kiemelkedő művészi teljesítményük mellett társulatuk meghatározó, közösségformáló személyiségei. Az elismerés Kaszás Attila szellemi örökségét, a hivatás, a társulat és a közösség iránti elkötelezettséget viszi tovább.

„Kaszás Attila tizenhat éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ez egy színház és egy ember életében is nagyon hosszú idő, rengeteg közös előadással, történettel és emlékkel. Ennek a díjnak éppen az ad különös súlyt, hogy nemcsak azt nézi, ki milyen művész a színpadon, hanem azt is, milyen ember és társ a színház mindennapjaiban. Az idei jelöltekben is ott van az az alázat, figyelem és közösségformáló erő, ami Attilát annyira meghatározta. Külön öröm számunkra, hogy idén a Vígszínház adhat otthont a díjátadónak” – mondta Rudolf Péter.

A Kaszás Attila-díj korábbi kitüntetettjei között többek között olyan nevek szerepelnek, mint Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Orosz Ákos és Balla Eszter. 2025-ben Sodró Eliza vehette át az elismerést.

A szakma jelöl, a közönség dönt

A Kaszás Attila-díj jelöltjeit többfordulós szakmai kiválasztás során a színházi társulatok tagjai maguk közül választják ki, a végső döntést azonban 2012 óta a közönség hozza meg.

A szavazás 2026. szeptember 15-én éjfélkor zárul, a voksokat ide kattintva lehet leadni. A nyertest szeptember 17-én a Vígszínházban megrendezett ünnepélyes díjátadón hirdetik ki.

 

A Kaszás Attila-díj 2026-ban a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében, a Raiffeisen Bank támogatásával valósul meg. További információ és szavazás itt.

Ez is érdekelheti

Scherer Péterre emlékeznek a Centrál Színház ősbemutatójával

Október 2-án debütál David Ireland kortárs ír drámaíró Az ötödik lépés című, sokkolóan őszinte és pikáns humorral átszőtt darabja. A hazai ősbemutatót Puskás Dávid fordító-rendező eredetileg Scherer Péterrel kezdte el próbálni, ezért rá emlékezve kerül színpadra Vecsei H. Miklós és Marton Róbert előadásában.

Benedek Miklóst a matematikatanára akadályozta volna meg, hogy a színészképzőbe járjon

Aztán a színművészdiploma után egyből szerződtették a Nemzetibe. Nyolcvan éve, 1946. szeptember 28-án született a Kossuth-díjas színészlegenda.

Gyergyóban a medve és a Tankcsapda is beleszól a Liliomba

Az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka vehette át, aki 2008-tól játszik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatában. A díjátadás után arról is mesélt, milyen kihívásokkal jár a színházcsinálók élete egy kiváló csapatban, ami még az erdélyi társulatok között is nehezített helyzetben dolgozik.

Rudolf Péter: Hazatért a Kaszás Attila-díj

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója személyes emlékeivel tette emlékezetessé a 19. Kaszás Attila-díj-átadó ceremóniáját a teátrum A padlás című előadására összegyűlt közönsége előtt. Az elismerést idén Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze vehette át. Az idei díj győztesét a négy döntős – Bartha Boróka, Kelemen Zoltán, Ötvös András és Pap Lujza – közül online szavazással választották ki a színházrajongók.