Rudolf Péter: Hazatért a Kaszás Attila-díj

Még a pótszékeken is ültek a Vígszínház több mint ezer főt befogadni képes nézőterén, amikor Rudolf Péter a színpadra lépett, és tréfásan elnézést kért a közönségtől, majd elmagyarázta, mit keres egy „öltönyös, mikrofonos ember A padláson”. A színész-direktor elmondta, hogy ezúttal a Kaszás Attila-díj-átadása előzi meg a klasszikussá vált zenés darab aznapi előadását, majd személyes emlékeivel folytatva elárulta, hogy ez egy számára különösen fontos elismerés: „Ez a szertartás már nagyon sok és méltó helyen megtörtént már, ám úgy érzem, hogy most ért haza. Attila ezek között a falak között nőtt fel nagy színésszé.”

Természetesen az sem véletlen – tette hozzá –, hogy a A padlás című előadás előtt került sor a ceremóniára, hiszen a díj névadója, Kaszás Attila ebben a zenés darabban játszotta egyik ikonikussá vált szerepét, a Rádióst. Ezután még intimebbé vált a megemlékezés: „Én magam is itt voltam azon a premieren, a kis törpe szerepében jelentem meg a színpadon. Játszani csak úgy szabad, ha az ember nagyon benne van a szerepében, minden idegszálával arra koncentrál, tehát egy színész számára akár szégyen is lehet az a történet, amit most elmondok, de amikor Attila elkezdte énekelni a Fényév távolságot, én kis törpéből civillé váltam, áhítattal néztem és hallgattam Attilát. Most is áhítattal fogom nézni a jelölteket és a díjazottat, és remélem, a mai előadás is méltó lesz az ő emlékéhez” – mondta Rudolf Péter, majd színpadra szólította az esemény házigazdáját, vagy ahogy ő fogalmazott, ceremóniamesterét, Zoltán Áront.

A Vígszínház színművésze, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke elsőként köszönetet mondott a díj 2008-as alapítóinak, Pokorni Zoltánnak és Szűcs Gábornak, valamint a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumnak és a Petőfi Kulturális Ügynökségnek, melyek együttműködése révén és a Raiffeisen Bank támogatásával valósulhatott meg a 2026-os díjátadó.

Aztán ő is személyesebb vizekre evezett:

„Nekünk, színészeknek kiemelten fontos a Kaszás Attila-díj. Nemcsak azért, mert mindannyiunk számára példakép a névadó szakmai öröksége, hanem azért is, mert erre az elismerésre minden magyar nyelvű társulat jelölheti egy-egy tagját. Tehát mi, színészek választjuk ki magunk közül azt a kollégát a társulatunkból, aki nemcsak művészileg, szakmailag, hanem munkatársként, barátként is motivál minket, hiszen Kaszás Attila ilyen színész volt.”

Majd hozzátette, hogy a jelöltek a második körben egymás között szavaztak, így jött létre az a négy színművészt felvonultató lista, akik közül online szavazáson dönthetett a közönség. Ezután a kivetítőn a Vígszínház közönsége is megnézhette a rövid videókat, melyen a négy idei jelölt – Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kelemen Zoltán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Ötvös András, a Vígszínház, valamint Pap Lujza, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze mondott el néhány fontos gondolatot arról, miért is fontos számukra ez a hivatás.

A videók után Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója felnyitotta a nyertes nevét tartalmazó borítékot, és felolvasta Bartha Boróka nevét. A Vígszínház közönsége vastapssal ünnepelte a gyergyószentmiklósi társulat művészét, majd Rudolf Péter gratulált a győztesnek, és Sipos Imre, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium előadó-művészetekért felelős helyettes államtitkára, Hopkó Iván, a Raiffeisen Bank önkormányzati osztályvezetője és Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke társaságában átadták a díjat jelképező szobrot, illetve az oklevelet.  

Miután ismét elült a vastaps, Bartha Boróka elsőként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulatának „akik tűkön ülve várják otthon az üzenetet” köszönte meg, hogy díjazottként állhat a Vígszínház színpadán. A művésznő köszönetet mondott családjának is: „férjemnek, Béres László színházrendezőnek és három gyönyörű lányunknak – általuk lettem ilyenné, amilyen vagyok”.

Bartha Boróka korábban elmondta a gyergyói társulatáról, hogy általában mindössze tizenkét fős a létszámuk, így ez az összeszokott csapat  egy nagy családnak is tekinthető. „Mi már jó tíz éve együtt vagyunk, egymásra utalva, kis büdzsével dolgozunk, nagyon ismerjük egymást, emellett kialakult nálunk egy nagyon erős munkamorál. Ez számunkra nagyon fontos, és tartjuk is magunkat hozzá.”

Arról is beszélt a jelöléskor, hogy kollégái gyakran fordulnak hozzá szakmai és egyéb ügyekben is. Ő ezt természetesnek tartja, szívesen meghallgatja őket, mégsem gondolja, hogy nála lenne a bölcsek köve: „Ahogy a székelyek mondják, mindenkinek igaza van, csak szerre, azaz  egymás után, nem pedig egyszerre.”

Fotó: Sorok Péter/Kultúra.hu