A karaktereket meg kell formálni, nem lehet az ösztönre rácsücsülni – Pap Lujza, a Kaszás Attila-díj jelöltje

Arra a megfigyelésre, hogy vándormadárnak nem válna be, hiszen ma is ott dolgozik, ahol három évtizeddel ezelőtt elkezdte a szakmát, azt feleli, hogy eleinte maga sem gondolt arra, hogy így alakul az élete, volt idő, hogy gondolkodott a váltáson, de nem bánja, hogy végül maradt. Zalaegerszegen szereti a közönség, a szakma és a társulat is. Nagyon fontos számára a szakmai biztonság, ilyen környezetben felszabadultabban dolgozik, könnyebben kibontakozik. Vendégművészként persze szívesen tesz próbát arra, miként állja meg helyét egy számára új közegben, de Zalaegerszeg az otthona. Ezért is tölti el jó érzéssel, hogy a kollégái idén őt jelölték a Kaszás Attila-díjra.

Nemcsak öröm, hanem felelősség is, hogy az ember méltó arra a bizalomra, amit a társulat jelölése jelent.”

Az, hogy csaknem harminc éve találkozik a zalaegerszegi nézőkkel, inkább inspirálja. „Igenis az a feladatom, hogy mindig megújuljak minden szerepben, hogy nehogy megunjon a közönség.” Ennek érdekében minden évad elején emberi és szakmai feladatokat tűz ki maga elé.

„Az idei évadban az a feladatom, hogy még jobban megtanuljak énekelni, és hogy a félelmet valahogy átfordítsam, inspirálóvá és motiválóvá tegyem leblokkolás helyett. Például úgy, hogy még többet gyakorlok, még többet próbálok, ezáltal biztonságot adok magamnak, és így bátrabban lépegethetek a lépcsőfokokon.”

Mivel soha nem váltott színházat, nagyon fontos számára, hogy kiváló vendégrendezőkkel dolgozhat Zalaegerszegen is. „Nagyon jó, mikor házhoz jön valaki, hiszen a vendégrendezők új hatással vannak ránk, azáltal meg tudunk újulni, szinte új színeink lesznek általuk.”

A pályája elejéről, tanulóéveiből elsőként Bereményi Gézát és Bagó Bertalant említi. A vendégrendezők közül nagy találkozásként tartja számon, amikor Alföldi Róbert, Ruszt József vagy Bagó Bertalan rendezte darabban állhatott közönség elé. „Mindegyiküknél máshogyan kellett megtalálnunk a szerep közepét, ez három különböző iskola.”

„Tőlük például azt is megtanultam, hogy merni kell beszélni a félelmünkről, vagy arról, amit nem tudunk. Amikor este hallgattam Cserhalmit a klubban, őszintén elképedtem, hogy egy ilyen nagy tehetségnek is vannak félelmei, létezik olyan szakmai kérdés, helyzet, amiben bizonytalan, és ő ezt ki is meri mondani. Vagy Alföldi Róbert, aki nem ismert egy kifejezést, ezért azonnal megkérdezte, hogy mit jelent. Ennyi, csak meg kell kérdezni. Ez nemcsak szakmailag, hanem emberileg is segít, számomra ők a nagyok.”

A legújabb élményei közül az elmúlt évadból a Amint a mennyben című előadásukat emelte ki, melyet Funtek Frigyes rendezett.

Színpadi karaktereivel kapcsolatban úgy véli, hogy szerinte a drámai vénája erősebb, bár mások a vígjátéki alakításait emelik ki.

„Szerencsére már nagyon fiatalon, amikor még javában osztották rám a naivaszerepeket, lehetőséget kaptam karakterszerepekre is. Mivel a fizimiskám miatt akár 10 évig is lubickolhattam a naivaszerepekben, nem biztos, hogy ennyire megtanultam volna a szakmát a karakterszerepek nélkül. A karaktereket meg kell formálni, nem lehet az ösztönre rácsücsülni, tudni kell a szakma minden csínját-bínját.”

Arra a kérdésre, hogy majd 30 színpadon töltött év után mi az, ami még mindig feltölti energiával, szinte gondolkodás nélkül válaszol:

„Minden új szerep egy új kihívás. Izgat az, hogy milyen hatással van rám, mit mozgat meg. Meg akarom találni a karakter mozgatórugóját, igazságérzetét, célját önmagamban. Izgalmas újra és újra megkeresni azokat az eszközöket, amikkel a lehető leghitelesebben tudom átadni mindazt, amit amit fontosnak gondolok.”