Zalaegerszeg színházi élete

Februárban Budaörs és Székesfehérvár kapcsán felmerült, mit jelent egy színház számára Budapest közelsége. Zalaegerszeg kapcsán ennek a kérdésnek az inverzével indult a beszélgetés: mit jelent, ha egy színház távol van a fővárostól, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a társulat- és a repertoárépítés szempontjából? Szűcs István, a Griff Bábszínház igazgatója úgy fogalmazott, a végeken dolgoznak, de az országos szakmai vérkeringésben benne vannak. Hozzátette, a távolság miatt azonban a kritika elkerüli őket, és ez az oka annak, hogy

nehéz megtartani a tehetséges fiatalokat,

következésképp nagy a fluktuáció. Bartal Kiss Rita, a Griff Bábszínház művészeti vezetője megértően nyilatkozott arról, hogy általában három évig bírják a pályakezdők a vidéki létet, intézményi szempontból viszont arról beszélt, hogy ez megnehezíti a társulatépítést. Megemlítette azt is, hogy a bábszínházak kis társulatokkal működnek, ezért az egyeztetés is jóval nehezebb vendégművészek esetén.

Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója előrebocsátotta, hogy Budapesten és Pécsen volt színész, mielőtt Zalaegerszegre került igazgatóként, ezért mindkét helyzetről rendelkezik személyes élménnyel. Úgy fogalmazott, vidéken nincs rádió, szinkron, forgatás, csak a színház, ezért

elmélyültebb munka folyhat, összetartóbb, egymásra jobban figyelő társulat alakulhat ki.

Azt sem tartotta kizártnak, hogy országosan ismert művészeknek legyen vonzó egy távolabbi vidéki színházi felkérés, példaként Gergely Róbertet és Rékasi Károlyt mondta. Hozzátette azonban, hogy a távolság nehezíti a fesztiválrészvételt, és vannak meghívásaik, amelyeket egyértelműen az útiköltségvonzat miatt kell lemondani.

Turbuly Lilla kétlaki, budapesti és zalai életet élő kritikus kiemelte, a távolság hátránya, hogy nem látszódnak az országos viszonylatban is kiemelkedő színészek. Példaként a zalaegerszegi színház tagját, a jelentős tapasztalattal rendelkező Ecsedi Erzsébetet említette, akit egy néhány nappal ezelőtti 6szín-beli bemutatót követően „újra felfedeztek” a fővárosban.

A beszélgetést vezető Seres Gerda következő kérdéscsoportja a repertoár összeállítására, illetve a kísérletezés határaira vonatkozott.

Besenczi Árpád aláhúzta, hogy

a Hevesi Sándor Színháznak csak egy játszóhelye van, ami a technikai lehetőségekkel együtt alapvetően meghatározza a repertoárt;

emellett az anyagiakról is beszélt, vázolva, hogy több, mint ötvenmillió forintot vontak el az intézménytől. Ismertette, hogy a pandémia után a nézők kezdenek visszatérni, a nézőszám már most eléri a 2021/2022-es évadét, ugyanakkor a korábbi tizenkétezer bérletes helyett háromezerrel tudnak számolni. Kiemelte azt is, hogy a nézői és a gazdasági elvárásoknak egyszerre kell megfelelni. Úgy fogalmazott, „a szakmai minőségre és a műfaji sokszínűségre itt nem lehet panasz”, és azt is leszögezte, hogy nem a kritikusoknak csinál színházat. A repertoárból kiemelte a klasszikus művek adaptációit, és azt a törekvést, hogy az egyre kevesebbet olvasó fiatalok „ legalább a színházban találkozzanak az ajánlott és kötelező irodalommal„. A repertoár összeállításánál hangsúlyozta, fontos, hogy a társulat tagjai sokféle, tehetségükhöz méltó feladatokat kapjanak, kiemelte a „színészekért elővett darabokat” és a művészek belső kezdeményezéséből létrejött előadásokat, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az évi hat bemutató, illetve a tömbösített játszási rend korlátokat szab.

A bábszínházba visszatértek a nézők, mondta el Szűcs István, Bartal Kiss Rita pedig azt emelte ki, hogy

a Griffben a kínálatot a babaszínháztól a kisiskolásokig az egyes korosztályoknak megfelelően alakítják ki.

Hozzátette, a báb technikai műfaj, ezért a klasszikus történetekből újabb és újabb átiratokat kell készíteni. A Griffről elmondta: kísérletező, határfeszegető bábszínház, amivel céljuk, hogy neveljék a közönséget, illetve a színészeiket folyamatosan szakmai kihívások elé állítsák. Olyan alkotókat igyekeznek hívni, akik a társulatot előreviszik, a repertoár összeállításánál pedig a kortárs és a klasszikus kiegyenlített arányára törekszenek. „A klasszikusokra mindig van igény, erről nem szeretnénk lemondani” – tette egyértelművé. A Griff Bábszínházban a pandémia előtt izgalmas, kifejezetten felnőttek számára készült bábelőadásokat is kínáltak havi egy vendégprodukcióval. Bár ez a sorozat a pandémia áldozatául esett, bíznak abban, hogy újra tudják indítani, mert mutatkozott rá közönségigény. Szűcs István hozzátette: a működésre biztosított büdzséből az alapfeladatokat meg tudják oldani, de minden más projektet csak pályázati forrásból tudnak megvalósítani.

Turbuly Lilla szerint is alapvetően meghatározza a Hevesi Sándor Színház lehetőségeit az, hogy nincs stúdiószínpad, amire vidéken alig akad példa. Értve, hogy a nagyszínpad más előadásokat kíván,

a kritikus mégis úgy fogalmazott a repertoárról, hogy klasszikusabb és óvatosabb irányba elmenve, „a közönségben nem eléggé bízva” alakul a műsorpolitika.

Hozzátette, szívesen látná a fiatal rendezőgeneráció megjelenését. Követendő példának a hasonló adottságú tatabányai Jászai Mari Színházat említette, ahol „bíznak a nézőkben” és „odébb lépnek a konfortzónában”. A Griff Bábszínház viszont „prosperáló időszakát éli”, a meghívott rendezők kortárs szemlélettel, igényes látványvilággal dolgoznak. Kiemelte az előadások korosztályos elkülönítését, a babaszínházat, valamint a tematikus játszónapokat, amelyek „túl is mennek a hagyományos színház-közönség kapcsolaton”.

A felnőtteknek szóló saját bábelőadások kapcsán Bartal Kiss Rita, a színházépületből való kimozdulás, a korábbi lakás- és diszkószínházi produkciók kapcsán Besenczi Árpád használta a rentábilis kifejezést a repertoár gazdasági és a műszaki egyensúlyára utalva. A színházak vezetői beszámoltak nehézségeikről: a raktár, a lift hiányáról – ami különösen a harmadik emeleten lévő bábszínháznál lehet elrettentő –, arról, hogy dedikált próbatermekkel nem rendelkeznek. A vezetők beszéltek arról, hogy koprodukcióra eddig nem volt példa, de a két színház a mindennapokban békésen él együtt. A közönség életkorában nincs átfedés, és épp az eltérő életkori sajátosságok miatt nem kínálnak közös bérletet.

A Színházi Olimpia eseményei Zalaegerszeget is érintik.

Hazai, határon túli magyar és külföldi bábelőadások is érkeznek, amelyek szabadtéren lesznek, június 16. és 18. között pedig egy gyerekfesztivált rendeznek. A Hevesi Sándor Színházba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Részegek című produkcióval érkezik.

Arról, hogy a színház milyen funkciót lát el közösségi térként, Besenczi Árpád az épületbeli kiállításokat, a jótékonysági eseményeket, valamint a tantermi előadásokat említette, és kiemelte a színházbarátok körének jelentőségét. Turbuly Lilla is kiemelte a Tantermi deszka sorozat jelentőségét, ami által „a középiskolások életébe bevonult a színház”, megszokták, hogy lehet az előadásokról beszélgetni.

Bíztak abban, hogy a jövő évadban elindul a színházépület átalakítása. A tervek megvannak, az ideiglenes játszóhelyeket megtalálták a városban, de a gazdasági helyzet miatt a rekonstrukcióra egyelőre nem kerül sor.

Mivel a korábban megkötött gázárszerződés engedte a téli szezont, ezért nem zártak be, az áramszerződés azonban lejár, ezért az idei évadban április végéig játszik mindkét színház. Májusban a 2023/2024-es szezont nyitó produkciókat próbálják, a következő évadot a változó szolgáltatói szerződések miatt szeptember-novemberi és február-májusi programmal tervezik. Míg zárásként Besenczi Árpád egyértelműsítette, „most a túlélésre kell játszani”, Bartal Kiss Rita azt hangsúlyozta, azért próbálnak tenni, hogy „megmaradjon és eseményszámba menjen a színházba járás öröme”.

A fotókon Besenczi Árpád, Szűcs István, Bartal Kiss Rita, Turbuly Lilla és Seres Gerda a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetésén. Forrás: Hevesi Sándor Színház