Úgy éreztem, hogy valódi dolgokat csak farmerben lehet csinálni – Ötvös András, a Kaszás Attila-díj jelöltje
A Vígszínház színművésze 1984-ben született Székesfehérváron. 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István osztályában. Társulati tag volt a Katona József Színházban, évadokat játszott Egerben, volt krétakörös és részt vett a KoMa Társulat alapításában is. Szerepelt népszerű sorozatokban és közönségfilmekben is, 2022 óta pedig a Vígszínház társulatát erősíti. A szakma és a nézők is nagyra tartják, mindezek ellenére, vagy talán épp ezért, nem szeret magáról beszélni.
Arra a kérdésre, hogy miért fontos számára az, hogy színész lehet, azt válaszolja, hogy egyszerűen ezt a kódot kapta Istentől. A színházban, „ebben a nagy csilláros gyerekszobában” tulajdonképpen revansot vehet mindazért, amit másképp nehéz lenne elviselnie.
Azt mondja, számára is nyilvánvaló, hogy az írott szótól a képi kultúra felé mozdul el az emberiség, de ha összedől a világ, és minden mobiltelefon elsötétedik, egy színész akkor is el tud mesélni egy történetet egy pincében is. Erre később vissza is tér majd a beszélgetés során.
Fiatal kora ellenére rengeteg szakmai elismerésben részesült, a teljesség igénye nélkül: Színikritikusok díja, A legígéretesebb pályakezdő, Máthé Erzsi-díj, a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb harminc év alatti színésze, és Junior Prima díjas is. Ezért is kérdeztem meg, mit jelent számára az, hogy idén jelölték a Kaszás Attila-díjra is. Azt felelte: olyan szempontból különleges, hogy első körben a társulat, a kollégák döntik el, kit válasszanak maguk közül. Majd hozzátette: „Egy ilyen helyzet a jelölőkről is szól, nem csak a jelöltről.” Majd azzal folytatta: a jelölés számára azt is jelenti, hogy most interjút kell adnia, amihez amúgy nem ragaszkodott volna.
„Az elmúlt két évben rengeteg podcastot és interjúfelkérést utasítottam vissza. Próbálom ezeket a helyzeteket elkerülni, mert
Szerencsére arról hajlandó volt mesélni, hogy ez lesz a negyedik éve a Vígszínház társulatában, illetve arról, hogy ez miért jó neki: „Azt például nagyon lehet becsülni ebben a színházban, hogy itt főleg arról van szó, amit csinálsz, nem pedig arról, ami körbevesz.”
Visszatérve a Kaszás Attila-díj közösségi jellegére, némi öniróniával állapítja meg, hogy ő a Vígszínház Mikulása. „Van hozzá szakállam és szép ruhám, két éve enyém a felelősség december 6-án. Biztos ezért szavaztak rám. Valakinek ezt is meg kell csinálni!”
Aztán kevésbé szakállas témákról is szó esik, mint például arról, hogy szerinte Máté Gábor az ország legjobb színészpedagógusa: „A színészmesterségben ő az én igazi mesterem, szellemi apám.” Emellett egyetemista korában nagy hatást tett rá az a Hamlet-workshop, amit Schilling Árpád vezetett, és a világot járt underground művész, Halász Péter személyisége is mély nyomokat hagyott benne.
„Ott volt nekünk Halász Péter, aki a halála előtt felravataloztatta magát a Műcsarnokban. Schilling Árpádtól is nagyon sokat lehetett tanulni. Kovalik Balázs is tanított minket, akit Máté Gábor hívott oda, tehát egyszer csak ott volt valami, amitől az ember színházcsináló akart lenni. Mindez úgy elragadott minket Zrinyi Gál Vince osztálytársammal, hogy megalapítottuk a KoMa Társulatot az egyetem után. Voltam színházi gyakorlaton a Katona József Színházban is, de ott akkor nem éreztem jól magam.
Aztán Máté Gábor lehívott Egerbe a Konyha című darabba, és ott belepottyantam abba a társulatba, amit Csizmadia Tibor akkor már szerintem nyolcadik éve épített. Ott játszott Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Görög Laci, Kaszás Gergő, hétvégente Hírlap-Színházat csináltunk Gáborral. Csizmadia tényleg nagyon jó színházat épített fel Egerben. Lementem egy próbafolyamatra, és beláttam, hogy ez nekem nagyon kell.”
Vendégként szerepelt az Örkény István Színházban is, később, amikor Máté Gábor lett a Katona József Színház igazgatója, volt diákját is odahívta. 2011-től 2017-ig volt a Katona József Színház tagja, majd az Orlai Produkcióhoz szegődött, most pedig a Vígszínházban játszik, és ez jó neki.
Amikor megkérdem, mit gondol szakmai útjáról, merre halad, vagy kíván haladni, azt feleli, hogy ilyen szempontból nincs a jövőképe. „Iszonyatosan illuzórikusnak gondolom azt, hogy az ember eltervezze, mit fog csinálni. Nincsen semmilyen tervem. Ha valamiről úgy gondolom, hogy meg kellene tenni, ha a sorsom engedi, akkor azt meg szoktam csinálni.”
Mikor példát kérek, habozás nélkül mond is egyet. „Egyszer fölhúztam magam azon a gondolaton, hogy a világ őrültsége miatt talán egyszer majd a pincében kucorgunk, mert bombáznak, és kitaláltam, hogy akkor én verset mondok a többieknek. De melyik legyen az a vers?
Két évig játszottam, olyan szövegeket mondtam egy órán keresztül, illetve elhangzott egy Bach-kompozíció is a végén, ami segített életben maradni. Nem könnyítettem meg a nézők dolgát, mert ebben az előadásban az összes kellék egy kancsó víz, és egymást követik a József Attila- vagy Hajnóczy Péter-szövegek, nem volt benne zenés betét, rafinált világítás. Sokfelé játszottam, bárhol az országban, ahová behívtak.”
Végezetül sommáz: „Ha egy ilyen terv merül fel bennem a jövőre nézve, azt igyekszem valóra váltani. De azzal kapcsolatban, hogy az ember hol dolgozik, mit fog játszani, nem tervezgetek.”
Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
