Gyorsul a szívverésem, amint a Pulzus kapuján belépek. Nemcsak azért, mert izgalommal tölt el, hogy bepillanthatok az alkotás folyamatába, hanem mert hegesztés fénye vakít el egy pillanatra. Retinámba ég egy ókori egyiptomi fáraó fejdíszének körvonala. Tompa látásommal úgy tapogatom körbe az udvart, mint egy túlexponált képet. A kert tele látszólag egymástól függetlenül, elmélyülten alkotó emberekkel; a veranda, a lugas, a sátorvászon, a fűzfa árnyéka és a filagória mind kis műhelyekké alakultak, ahol a művészek megteremthetik saját, képzeletbeli világukat.

Tíz év – száz műalkotás

Az alkotótábor ötletgazdája és szervezője, Berze Imre fogad. A Pulzus Art Campet részben az ő egyéni igénye hozta létre – mondja –: olyan vizuális platformot kívánt létrehozni, ahol kortárs művészetről, szakmai, etikai, esztétikai kérdésekről lehet beszélgetni, mert erre volt szüksége ahhoz, hogy egészséges mederben tartsa saját művészetét. A szobrásznak meggyőződése, hogy az alkotók – bár egyénileg dolgoznak – hatással vannak egymásra, így az itt készülő műveknek van közös, „pulzusos” jellemzőjük. Úgy véli, az aktuális és korábbi táborlakókat a környezeti problémák, a transzcendencia és a szakralitás kérdései foglalkoztatják, de mindig igyekeznek lokális jellemzőket is beépíteni a munkáikba. Tíz év alatt száz kortárs műalkotással bővült a Haáz Rezső Múzeum közgyűjteménye, árulja el, hozzátéve: ő a legnagyobb nyertese a tábornak, hiszen minden évben tíz művész egyéni világával, technikáival ismerkedhet.

A tábornak nincs tematikája. Mindenki szabadon, megkötések nélkül dolgozhat, esténként pedig lehetőséget kap arra, hogy bemutassa a portfólióját, így nem csak a helyben készülő munkák alapján ismerhetik meg egymást az alkotók. Berze a Szárhegyi Művésztelep kisöccsének tartja a Pulzust, amely számíthat a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajló, már kanonizált tábor szakmai segítségére. A tábor Vécsi Nagy Zoltán szakmai támogatását is élvezi. A művészettörténész már az alkotótábor születésénél is ott bábáskodott, a jubileumi kiállításra pedig szakértőként tért vissza. A Pulzus Art Campet testvéri kapcsolat fűzi a Csongrádi Alkotóház-Művésztelephez: az idén Udvarhelyen alkotó művészek jelentős része már megfordult Csongrádon.

Berze Imre

Kerti „műtermében” egy korábbi munkájának tárolásához készít fadobozt a szervező, Berze Imre. Az alkotás a szobordöntögetés problémájára reflektál: Az alma már foglalt című munka kőből faragott, keretre helyezett körtét ábrázol. Hogyan érdemes reagálni egy váratlan problémára? – veti fel a kérdést Berze. Impulzívan? Agresszíven? Netán alázattal, megfontoltan, türelemmel, mintha csak kőből faragnánk a döntést? Az alkotó a szemlélőre bízza, kinyitja-e majd a dobozt; kíváncsi lesz-e arra, hogy mit rejt, vagy megelégszik a tárolóláda látványával. Úgy véli, folyamatosan új kihívások elé állító, gyorsan változó világunkban egyre inkább beigazolódik, hogy a kreatív gondolkodás a túlélés kulcsa. A képzőművész feladata az, hogy miközben a tucatgyártás, az egyszer használatos tárgyak, a könnyen emészthető dolgok elözönlenek bennünket, a világ alaposabb, elmélyültebb szemléletére ingerelje a közönséget.

„A szobrászok eszköz- és anyagtára folyamatosan bővül, ezért a képzőművészet következő nagy forradalma minden bizonnyal technikai, nem pedig tehetségbeli lesz” – mondja Bogdan Nueleanu szobrász, miközben kibújik a védőmaszkjából. Ókori fáraóábrázolásra emlékeztető munkán dolgozik, a megolvadt fém még izzik a hevítéstől.

Bogdan Nueleanu

A temesvári szobrász wolframelektródás hegesztéssel, bronzból és rozsdamentes acélból formálja meg futurisztikus világát. A vörösötvözetet sötét árnyalatúra patinálja, míg az acélt hol hevítéssel színezi, hol polírozza.

Nueleanu gyerekkorától űrutazni, felfedezni szeretne, ezért szívesen inspirálódik az univerzumból, a kozmosz képzelt világából: a vörösötvözet földi, a polírozott acél földön kívüli anyagként hat, a két fém egymás mellé rögzítése egzaltálttá teszi a kompozícióit. Nueleanu kétségtelenül művészetté emelte a hegesztést.  

Gyapjúból, tűvel nemezel Róth Iringó Xénia textilművész: csőrében ágat tartó galambot formáz, amely a Jankovics Marcell népmesesorozatának intrójából ismert galambábrázolást idézi.

Róth Iringó Xénia műve

Nem gondolt az alig pár hónapja elhunyt rendezőre – vallja, de elképzelhetőnek tartja, hogy tudtán kívül mégis az ő grafikus munkái ihlették, hiszen alapműként tekint a Fehérlófia című rajzfilmre. Iringó divattervező, de ecsettel is szívesen dolgozik.

Szülővárosához, Székelyudvarhelyhez fűződő ambivalens érzéseit melodramatikus festményen ábrázolja: az unalmasan biztonságos kisváros nyugalmát hollywoodi történet rázza fel. A települést átszelő folyóban autó merül alá, amelyet egyetlen léggömb tart még valamelyest a felszínen. A lufin felirat: Get better.

Róth Iringó Xénia

Szepessy Béla nyíregyházi művész linómetszeteken dolgozik. A tollrajz és a linómetszet mestere a legújabb digitális képalkotási módszerekkel elegyíti a hagyományos grafikai eljárásokat.

Szepessy Béla

Tizenkét darabból álló sorozatának létrejöttét Daniel Speer Magyar Simplicissimus című kötete ihlette. A német író a 17. századi Erdélyt jeleníti meg könyvében. A grafikus egy II. Rákóczi György idejében játszódó történetet rekonstruál, a sorozat szereplőit korhű viseletben ábrázolja, sőt a hitelesség kedvéért az akkor használatos fegyvereket is tanulmányozta, így a befogadó összevetheti, mit jelentett a magyar kultúra akkor és mit napjainkban.

Két másik linómetszet is született a táborban. Ezekről torzított nyomatot készített az alkotó, amelyek akár anamorfózisként is működhetnének, vagyis sajátos nézőpontból, tükörhenger révén láttathatnák az eredeti képet. Ám mivel a henger hiányzik, a nyomatról torz, groteszk középkori figurák néznek vissza a szemlélőre.

Szepessy Béla linómetszete

A Nagyváradon élő Szabó Csongort, bár soha nem volt jó matekos, a fraktálok, a végteleníthető, folyton ismétlődő geometriai elemek foglalkoztatják, főként azok, amelyek a természetből is visszaköszönnek. Kovalens kötéseket ábrázoló segédeszköznek, de akár parittyafának is nevezhetnénk a legfrissebb munkáját: az eszköz lehet játékszer, de akár fegyver is, akárcsak a képzőművészet.

Szabó Csongor: Elágazások – különböző irányok 

„A par excellence ars poetikát kutató művész ezúttal formai paradoxonon keresztül modellezi az egyre jobban elburjánzó elvi és sajnos nemcsak elvi csatározások általa ezúton némi konstruált humorral megközelített valóságát” – véli Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész.

A csongrádi származású Szécsi János 12 éve él a Székelyföldön, Lövétén a családjával. A festőművész a faluban talált ready-made elemeket ötvözi egyetlen tárggyá: a régi, rozsdás, de most arany bevonatot kapó váltóeke a termékenység ikonja.

Szécsi János

A többi munkája papírmasé, cement és pigment keverékéből készült, ez viszonylag egyszerű murális technika – magyarázza.

Szécsi János

A rozsdás elemek ezeknél a munkáinál is visszaköszönnek. Bizonyára a művész restaurátori munkájának hozadéka, hogy olyan tárgyakat használ, amelyeknek történetük van. Ilyenek például a kelengyésládába vert szegek, amelyeket felújításkor nem dobott ki, most viszont egy „falképben” kaptak helyet. Visszafogott színeket használ, amelyek freskókat, szekkókat idéznek.

Kovács A. Gyula sokoldalú médiaművész a táborban fotográfusként kísérletez, „a fény leképezésének ihletett kutatójaként van jelen” – mint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a táborzáró kiállítás megnyitóján megjegyezte.

A művész egy régi, örökölt Polaroid fényképezőgéppel dolgozik, majd a vegyszeres felületről lehúzott képet rétegeire szedve absztrakt grafikákat kreál. Az otthonról hozott camera obscura, azaz lyukkamera is a segítségére volt: a nap fényével, az időintervallumokkal és egymásra „exponált” felvételekkel játszva szintén nonfiguratív rajzolatokat hozott létre. Hasonlóan absztrakt munkája egy hintalóra emlékeztet, amely „akármelyik irányba elindulhat”.

Kovács A. Gyula

A színekkel játszik Fábián Emőke nagyváradi festőművész: képzeletbeli tájképein élénk, vibráló keretet alkotnak a színfoltok. Emőke pedagógusi állásra váltotta korábbi restaurátori munkáját, és most különösen hálás, amiért kizárólag az alkotással foglalkozhat. Korábban a konkrét tájak, a plein air foglalkoztatta, most viszont absztraktra váltana: a természeti jelenségeknek a fizikai világot bemutató jellegét próbálja elemezni, a színek „anyagi és anyagtalan részei” foglalkoztatják.

Fábián Emőke

Az emberi test anatómiája, a corpus digitális mintázatának leképezése foglalkoztatja Szabó Nóra budapesti képzőművészt, aki „emberi szabásmintát” hozott létre arra az esetre, ha fajunk pusztító életvitele következtében megszűnne létezni. 3D-s programmal képezte le az arcát, majd a felületdarabokat egy síkban megjelenítve kiterítette a rajzolatot, akár egy szabásmintát: a test darabjai geometriai síkidomok formájában jelennek meg.

„Utópisztikus elképzelésem az, hogy ezáltal digitális minta marad fenn rólunk, amely majd segít, hogy az ember újra »legyárthatóvá« váljon” – vallja az alkotó. A rajzolat alapján elkészített, gipszbe öntött formákat úgy interpretálta, mintha évszázadokkal később, ásatáson bukkannának fel, és egy ismeretlen civilizáció emlékét ismerhetnénk meg általuk. Hasonlóképpen járt el a test többi részével, így például a genitáliákat is „kiterítette”, vagyis leképezte egy síkba. Az eredmény lenyűgöző.

Adriana Mihaela Pop

A nagybányai származású, Kolozsváron élő Adriana Mihaela Pop a 6. Székelyföldi Grafikai Biennále Pulzus-díjazottjaként kapott meghívást az idei alkotótáborba. Őt a természetben előforduló tökéletlenségek érdeklik, mert ez a világ mentes mindenféle megfelelési kényszertől; élőlényei úgy fejlődnek, ahogyan kedvük tartja.

Adriana Mihaela Pop munkái

Adriana grafika szakon végzett, de szülei javaslatára pályát módosított: jogot tanult. Az egyetem befejezése után viszont úgy tért vissza a rajzhoz, mint akire rátör az éhség. Most komfortzónáján belül kíván maradni: semmi mást nem akar megmutatni, mint önmagát. „Tudom, hogy hosszú folyamat, amíg az ábrázolásaimat sikerül társadalmi kontextusba helyeznem, de nem sietek vele” – vallja a művész, akinek lírai munkáiból őszinteség és alázat árad.

Rajzfilm ihlette Veress Gábor Hunor marosvásárhelyi szobrász munkáját. Bár korábban bronzból készítette kisplasztikáit, a járvány kevésbé költséges megoldásokra sarkallta: hungarocellből alkotta meg és bronzszínűre festette azt a kovácsüllő-imitációt, amit egy kötéllel húzott és erősített a magasba a kiállítótérben.

Veress Gábor Hunor

A provokatív cím – Nem mered – azonnal interakcióra készteti a tonnányi súlyúnak tűnő, könnyen eloldozható bronzüllő csodálóját. Én nem mertem eloldani.

Meglepett, mennyire őszintén és nyitottan viszonyultak kíváncsiságomhoz a Pulzus alkotótábor képzőművészei. Öröm volt megtapasztalni azt a táborban uralkodó szellemiséget, amelynek eredményeként – ahogyan a munkákat méltató Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész kifejtette – a Pulzusnak az erdélyi tradíciókra támaszkodva, a nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között sikerült megtalálnia az útját.

Fotók: Beliczay László