A jövő zenekarát mint fontos társadalmi missziók gyújtópontját értelmezi a Danubia Zenekar és Hámori Máté karmester. A zenekar társadalmi programjai alkotják az évad műsorának alapját.

A harmadik éve futó Beethoven-projekt során hallássérülteknek muzsikál a zenekar, a Közös Hang keretében pedig a Máltai Szimfónia programban hangszeren tanuló gyerekekkel játszanak együtt a Zeneakadémián. A két programot élőben is megtapasztalhatják a Danubia április 30-i bérletzáró hangversenyén, amikor a gyerekekkel közös előadást a Beethoven-projekt keretében meghívott hallássérült vendégek is hallgatják majd – a zenekar tagjai közé ülve.

A Danubia Zenekar nemzetközi visszhangot kiváltó Beethoven-projekt kezdeményezése Hámori Máté karmester ötlete alapján valósult meg. Az ingyenes koncerteken siket és hallássérült embereket látnak vendégül a Danubia muzsikusai, akik különböző rezgéstovábbító eszközök segítségével, illetve a zenekar tagjai mellé ülve, a nagyobb hangszereket megérintve érzékelhetik a hangzást és a dinamikát, és megtapasztalhatják a közös zenélés erejét. A koncerten ép hallásúak is részt vesznek, hiszen ezeken az eseményeken a megszokottól eltérő aspektusból is megtapasztalhatják a zenét.

2021 szeptemberében debütált a Közös Hang – Zenével az integrációért projekt, melynek célja az ország legelmaradottabb régióiban élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése. A Máltai Szimfóniával közös program során a zenekar tagjai immár másfél éve rendszeresen látogatják Tarnazsadányban és Tarnabodon a hangszeren tanuló gyerekeket, ahol együtt zenélnek a felzárkózó településeken élő ifjú zenészekkel, előkészítve a fellépéseket, ahol a gyerekek és a zenekar tagjai kimondottan ezekre az alkalmakra készült műveket mutatnak be. Az idei évadban három Közös hang-koncert valósult meg nagy sikerrel, ugyanolyan örömet okozva a gyerekeknek és azoknak a szülőknek, akik eljöttek, mint a zenekar tagjainak. Április 30-án Tarnabodról, Tarnazsadányból, Erkről, Tiszaburáról, Nyírségből és Monorról érkeznek gyerekek a Zeneakadémiára.

Az április 30-i hangversenyen a Zeneakadémián ősbemutatóként hangzik el Ott Rezső, Báder Ernő, Nyári Károly és Vörös Tamás Közös hang 3. – „A békéért” című műve, továbbá Bach–Webern: Ricercar a Musicalisches Opferből, Mozart D-dúr („Párizsi”) szimfóniája, továbbá Sztravinszkij Oedipus rex című opera-oratóriuma. Az esten közreműködik Mácsai Pál színművész, Komlósi Ildikó, Ludovit Ludha, Újvári Gergely, Rezsnyák Róbert, Bakonyi Marcell, Rácz István énekművészek és a Honvéd Férfikar.

Nyitókép: a Danubia Zenekar Közös hang című dokumentumfilmje