A Déryné Program több mint 3700 előadást visz el a Kárpát-medencébe

A Déryné Program által közvetített művészeti tevékenységek az egész Kárpát-medencében elérhetőek. Kilenc bemutatóval, köztük három komédiával, valamint több mint 3 700 előadással készülnek a 2025/26-os évadra.

D_VAJ20250606025.jpg
Jelenet az Aradi Kamaraszínház előadásából a Déryné Program Határtalan alprogramjának erdélyi indulása alkalmából tartott szatmárnémeti rendezvényen 2025. június 6-án. Fotó: MTI/Vajda János

Színház mindenkinek határon innen és túl, művészeti nevelés és közösségépítés az óvodásoktól az általános iskolásokon át a középiskolásokig. A Déryné Program több mint 3 700 előadással készül a 2025/26-os évadra. Az Országjárás és a Vándorszínház alprogramok keretében 700 előadást utaztatnak. A tanév során az általános iskolásokat célzó Lázár Ervin Program csaknem 3 000 előadást foglal majd magában. A középiskolások értékfejlesztő művészeti nevelését támogató KultUp Program 80 témanapot, míg az óvodás korosztálynak kifejlesztett Vitéz László alprogram 100 témanapot tervez a tanévre. A pályakezdő művészek támogatására életre hívott Barangoló alprogramban is folytatódik a munka. 2025. év végéig újabb négy kortárs dráma születik meg a Drámaírói Műhelyben, valamint 6 új produkció kerül bemutatásra az évad végéig az előadásműhelyben. Ezen felül a Határtalan Programban 63 esemény valósul meg a Vitéz László alprogram, a Lázár Ervin Program, a KultUp, valamint az Országjárás alprogram közreműködésével.

Bemutatók

A Déryné Társulat három új bemutatóval, valamint legalább 140 előadással készül az új évadra. Az új produkciók között szerepel Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté című komédiája, amelyet Tapasztó Ernő rendezésében visz színpadra a társulat. Az előadás zenei vezetője Ungár Balázs, a jelmezekért Papp Janó, a díszletért Tyler Szonja felel. Fortunatot, a halászt Kaszás Mihály, Pasqua asszonyt pedig a Jászai Mari-díjas Tarpai Viktória formálja meg. A próbafolyamat novemberben kezdődik, a premier december 13-án lesz a Déryné Központban.

c56e0aa6-02be-4436-89d2-39f9bb812ce3.jpg
Tapasztó Ernő Színész, rendező. Az Aradi Kamaraszínház igazgatója. Fotó: MTI/Rosta Tibor

2026 márciusában három Csehov-egyfelvonásost állít színpadra a társulat a Jászai Mari-díjas Ivaskovics Viktor rendezésében, aki az alapítás óta a társulat meghatározó művésze. A Leánykérés, a Nyári tragédia és a Jubileum látszólag könnyed komédiaként születtek, ám mindhárom darab a maga groteszk módján örök emberi helyzeteket világít meg. A próbafolyamat januárban indul, a premier március 21-re van kitűzve.

A komédiák sorát folytatva, a Déryné Társulat 2026. május 22-én mutatja be A kölcsönkért kastély című előadást Funtek Frigyes rendezésében. Pekár Gyula vígjátéka az 1937-ben, Kabos Gyula, Tolnay Klári, Ráday Imre és Turay Ida főszereplésével bemutatott romantikus magyar filmvígjátékkal tett szert óriási ismertségre. A Déryné Társulat produkciójában Gruber Menyhértet, a Dél-Amerikából hazatérő milliomost Dányi Krisztián, lányát Ábrahám Kira e.h. alakítja, Koltay Bálintot Vajda Zoltán Richárd e.h. formálja meg.

Új tagokkal bővült a Déryné Társulat. Sütő András színművész mellett a Kaposvári Egyetem hallgatója, Ladács Fanni csatlakozott a társulathoz, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemről négyen is a Déryné Programnál töltik gyakorlati évüket: Ábrahám Kíra, Kertész Nóra, Hostyinszki Máté, valamint Vajda Zoltán Richárd. 

Az évad kiemelt rendezvénye lesz az immáron hatodik alkalommal, július 15. és 19. között megrendezésre kerülő Déryné Fesztivál. A fesztivál az elmúlt öt év alatt Zemplén térségének egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát. Idén közel 9000 érdeklődő látogatott ki a színházi, zenei és családi programokra. Jövőre is várja a középiskolás diákokat határon innen és túl a KultCamp. A Rákóczi szövetséggel közös szervezésben 500 diákot látnak majd megvendégül a Rákóczi Táborban Sátoraljaújhelyen.

Ez is érdekelheti

Újraindul a Barangoló Drámaírói Műhely

A Déryné Program sikeres ösztöndíj felhívása idén is várja azokat az alkotókat, akik szívesen írnának drámát, emellett kreatív közösségben formálhatják gondolataikat. A Drámaírói Műhely kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy egy ötletből valódi színpadi mű születhessen.

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.

Virtuózok gazdagítják az Anima Musicae évadát

Tradíciók és reményteli lendület – a 2025/2026-os évadra is meghirdeti Animato és Grandioso bérletét a zene lelkéről elnevezett együttes. Nagy sikernek örvendő Nádor termi vendégkoncertmester-bérletükön a legkiemelkedőbb hazai kamarazenekarok vezetőit, zeneakadémiai sorozatukon pedig ezúttal is világhírű élvonalbeli szólistákat hívtak vendégül.

Rekordlátogatottság a Déryné Fesztiválon

Mintegy hetven ingyenes összművészeti eseményen közel kilencezer fő vett részt július 16. és 20. között a Sátoraljaújhelyen megrendezett Déryné Fesztiválon.