A keszthelyi Festetics-kastélyt ábrázolja majd az új nullaeurós bankjegy, amelyet februártól lehet megvásárolni.

A nullaeurós bankjegyek kibocsátásának koncepciója Franciaországból származik. Az emlékpénz 2015-ben, az Európai Központi Bank engedélyével, a Francia Nemzeti Bankkal együttműködésben jött létre. Az Euro Souvenir ma már Európa 27 országában megtalálható. A nullaeurós bankjegy a valódi euró előállításához használt, száz százalék pamutpapírból készül. Ugyanazokat a biztonsági elemeket – köztük a vízjel, a mikroírás, az illeszkedőjel, a hologramfólia, az UV-biztonsági elemek, a vakjel, a sorozatszám – tartalmazza, amelyeket a hagyományos euró.

Fókás Andor Zalán rendezvényszervező elmondta, hogy a keszthelyi műemléképület Magyarország egyik leglátogatottabb kastélya. A nyári szezonban rekordot döntöttek: augusztusban 71 ezer látogatót fogadtak. Varga Diana, az Euro Souvenir program munkatársa hozzátette, hogy a projekt a turizmus támogatására jött létre. Magyarországon az első Euro Souvenir – mely a lillafüredi Hunguest Hotel Palotát ábrázolja – október elején jelent meg. Ősszel a Magyarország főbb nevezetességeit bemutató Visit Hungary bankjegyeket is kinyomtatták, amelyeken Győr, Pécs, Debrecen, Szeged, Budapest, Eger és Hollókő látképét jelenítik meg. A visegrádi csoport megalakulásának 30. évfordulója alkalmából négy ország – Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – együttműködésével adtak ki nullaeurós bankjegyeket – emlékeztetett Varga Diana.

A következő esztendőben Benyovszky Móricot ábrázoló nullaeurós bankjegyet adnak ki, a híres utazó Magyarország és Lengyelország történelmében is jelentős szerepe játszott – jelezte. Összegzésként elmondta, a projekt célja az idegenforgalom támogatása, a kulturális és történelmi emlékek népszerűsítése Európa országaiban, valamint Európa kulturális örökségének megőrzése. Szeretnék, ha minél több magyar nevezetesség és turisztikai helyszín bekapcsolódna a programba.

Az Euro Souvenir a gyűjtők és a turisták számára is értékes ajándéktárgy, melynek ára az idő múlásával emelkedni fog: az egyes kiadások alacsonyabb sorozatszámú példányai akár száz százalékkal is növelhetik értéküket. Külföldön gyakori példa, hogy a gyűjtők egymás között egyes darabokat akár 200 euróért értékesítenek, míg az 1500 forintos (darabonkénti) eladási ár szigorúan őrzött – fejtette ki Varga Diana.

Nyitókép: Festetics-kastély. Fotó: MTI/Manek Attila