Festetics-kastély
Nyugat-Magyarország négy legelbűvölőbb romantikus kastélya
Nyugat-Magyarországon számos olyan romantikus stílusban épült kastély található, ahol a látogató átélheti a régi korok báját és lenyűgöző történeteket ismerhet meg a múltból. Ezek közül ajánlunk most négyet.
Egész életében a korszerű hazai gazdálkodás és a nemzeti irodalom megteremtésén munkálkodott
Kétszázhetven éve, 1755. január 1-jén született Ságon gróf Festetics György, a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója.
Történetek a kastélykönyvtárból
A keszthelyi Helikon Könyvtárat Festetics Kristóf alapította. Fia jelentősen gyarapította a gyűjteményt, a törzsállomány jelentős részét azonban fia, Festetics I. György gyűjtötte. A ritkaságok nyomába eredtünk.
Elkészült a dégi Festetics-kastély és a parkjának teljes felújítása
Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében – parkjával együtt – kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen – tájékoztatta a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán.
Az első magyar kocsi replikáját készítették el Keszthelyen
A Festetics-kastély hintómúzeumában látható csütörtöktől annak a Mátyás korabeli kocsinak a replikája, amelynek eredetije a mai közlekedés egyik alapja.
A Festetics-kastélyt ábrázoló nullaeurós bankjegyeket nyomtatnak
A keszthelyi Festetics-kastélyt ábrázolja majd az új nullaeurós bankjegy, amelyet februártól lehet megvásárolni.
Ha még nem döntöttél, hova menj hétvégén
Ezen a hétvégén ünnepeljük a Kulturális Örökség Napjait: több száz érdekes program, tematikus séta, műemlék látogatás várja az érdeklődőket országszerte. Összegyűjtöttünk 8 eseményt, amit vétek lenne kihagyni.
Ismét látogatható a keszthelyi Festetics-kastély madárparkja
Idén nyolc új fajjal gazdagodott a madárpark.
Megújul a Festetics-park
Mintegy 5,5 milliárd forintos beruházással az eredeti tervek szerint állítják helyre a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját az azt átszelő közút kiváltásával, de új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes. A programhoz kapcsolódóan a város területén lesznek közlekedési beruházások is, egyebek közt egy új parkolót alakítanak ki a kastély közelségében.