A Festetics-kastély hintómúzeumában látható csütörtöktől annak a Mátyás korabeli kocsinak a replikája, amelynek eredetije a mai közlekedés egyik alapja.

A Helikon Kastélymúzeumban csütörtök este tartott kocsiavatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a mai magyar járműipar alapja az az innovatív képesség, amely már az ötszáz évvel ezelőtti kocsikészítő mesterekben is megvolt.

A modern magyar járműgyártás az 1990-es években támadt fel újra, amikor néhány ötletből elindultak a kutatások, majd megjelentek azok a világcégek, amelyek a magyar mérnökök tudására is alapozhattak. Ennek a fejlődésnek a legújabb állomása a Zalaegerszegen hamarosan átadandó járműipari tesztpálya, amely a világ egyik leginnovatívabb ilyen létesítménye. Zala megye pedig ezzel a világ járműiparának egyik meghatározó helyévé is válik – hangsúlyozta a miniszter.

Az avatón Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója felidézte, hogy 1485-ben foglalta el Mátyás király Bécset, ami gyakoribbá tette a Buda és Bécs közötti közlekedést. Az ezen az úton fekvő Kocs község mesterei voltak azok, akik elkészítették az első könnyű, kényelmes és gyors szekeret, amivel lehetővé vált, hogy a két város között egy nap és egy éjszaka alatt megtegyék az utat az utazók.

A járműről már a 15. században írásban is említést tettek, majd 1518-ban készült részletesebb leírás is róla, 1568-ban pedig egy augsburgi festő alkotta meg azt a ma is ismert rajzot, amely a mostani kocsireplika terveinek alapjául szolgált – mondta el az igazgató.

A keszthelyi múzeum hintójavító műhelyének mesterei gyártották le a kocsit, amelyhez Badacsonytomajban készítették el a vesszőfonatot. A megvalósítás ötlete pedig Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció elnökétől származik, aki nemcsak felvetette, de finanszírozta is a jármű elkészítését – hangsúlyozta Pálinkás Róbert.

Ötletadóként Knezsik István a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a modern mobilitás, a négykerekű közlekedés ősei mi, magyarok vagyunk, a világ számos nyelvében is a mi szavunk alapján honosodott meg a kocsi neve. Azt is hozzátette: a keszthelyi műhelyben most még egy hasonló kocsit építenek a megrendelése alapján, de ezt a szekeret már a Kocs községben lévő kocsimúzeumnak adományozza majd.

Fotók: MTI/Varga György