A Fleetwood Mac és Tom Petty a Warner új lemezein

Egyéb

A hetvenes években berobbant két előadó, a Fleetwood Mac, valamint Tom Petty korábbi felvételeit, ritkaságait dobta piacra a Warner Records. A ma is létező brit–amerikai zenekartól koncertdalok, a 2017-ben elhunyt amerikai énekes-gitárostól kiadatlan számok jelentek meg.

A Fleetwood Mac története 1967-ben blues-rock együttesként kezdődött, de a milliós lemezeladásokat a hetvenes évek közepétől vállalt slágeres poprock hozta meg.

Az alapítók közül megmaradt Mick Fleetwood (dob) és John McVie (basszusgitár), valamint a csapathoz valamivel később csatlakozott Christine McVie (billentyűs hangszerek, ének) mellé 1975-ben érkezett Stevie Nicks amerikai énekesnő és a gitáros-énekes Lindsey Buckingham. Ezzel a felállással lett világhírű a Fleetwood Mac.

Három sikeres stúdióalbummal (köztük a 40 milliós eladást produkáló, Grammy-díjas Rumours-szal) a hátuk mögött adták ki első, dupla koncertlemezüket 1980-ban. A Tusk című album turnéján rögzített anyag feljavított hangzású, super deluxe kiadása a most limitált példányszámban piacra dobott doboz.

A Live-on olyan tökéletes popdalok élő változatai kaptak helyet, mint a Dreams, a Don't Stop, a Sara, a Go Your Own Way, a Rhiannon. Az egyéves turné 113 koncertből állt, az észak-amerikai állomások mellett Japánt, Ausztráliát és néhány európai országot érintett, a Wembley Arenában egymás után hat koncertet adtak. Az össznézőszám 1,3 millió volt.

A negyven évvel későbbi kiadványba a dupla, 180 grammos bakelit mellé egy vinil kislemez került két demóval, illetve három CD, amelyből a harmadik korábbi (1977-es) és későbbi (1982-es) koncertcsemegéket is tartalmaz. A nagy alakú doboz része továbbá egy ritka koncertfotókat, a zenekar történetét és a felvételek hátterét bemutató füzet.

A Fleetwood Macbe Buckingham helyett 2018-ban Mike Campbell került, akinek gitárjátéka Tom Petty közelmúltban megjelent lemezén, a Finding Wildflowersen is hallható. A tizenhat számos CD Petty 1994-es albuma, a Wildflowers készítése idején rögzített, de még ki nem adott felvételeket, akusztikus verziókat, kislemez B oldalakat tartalmaz. Tavaly a Wildflowers and All the Rest című box részeként már elérhető volt, de most külön is kiadták.

A Wildflowers-projekt Tom Petty szólómunkája volt,

de állandó zenekara, a Heartbreakers zenészeivel (Campbell mellett Benmont Tench billentyűssel, Howie Epstein basszusgitárossal, valamint az együttesben éppen egymást váltó dobosokkal, Stan Lynchcsel és Steve Ferronéval) vette fel 1992 és 1994 között. Petty dupla lemezt akart, de a kiadó vezetői ezt nem engedték.

Az alternatív számváltozatokat tartalmazó CD-n a címadó Wildflowersben Ringo Starr is hallható, sőt az is, amikor a felvétel elején ezt mondja: „I forgot how the front part goes” (Elfelejtettem, hogy van a fő rész). Elvis Presley egykori basszusgitárosa, Jerry Scheff pedig a Hard on Me-ben penget.

A kiadványokat a Magneoton/Warner forgalmazza Magyarországon.

Nyitókép: a Fleetwood Mac Rumours című albumának borítója. Forrás: Flickr