Esze ágában nem volt néptáncosnak állni. Híres néptáncművész szüleivel próbáról próbára jártak, ám a kis Zsuráfszky inkább úszó szeretett volna lenni. A főváros után vidékre került a családjával, így uszoda híján Zoltánnak a színpad maradt mégis. Mára az egyik legsikeresebb néptáncművész, sorra nyeri az alkotási lehetőségeket, építi a táncházközösségeket, gyűjti az elődök hagyományát, és közben mindig az újdonságok felé kacsintgat.

Melyik énje a legelső? A táncos, koreográfus, pedagógus, vagy a népművelő?

A munkám több részből tevődik össze. Mint néptáncművész, elsősorban anyaegyüttesemben, a Magyar Állami Népi Együttesben táncolok, amelynek évek óta szólistája vagyok, de számos egyéb professzionális helyre és független kortárs társulatokhoz is hívnak vendégfellépőnek. Ezek mindig frissítik az embert. A tánc a pillanat művészete, minden egyes impresszió, minden egyes munka újabb töltekezést jelent. Szóval az elsődleges énem a művészi előadó.

És a másodlagos?

A pedagógiai munkásságom. Jelenleg az Erkel Ferenc Néptáncegyüttesben és a Vidróczki Néptáncegyüttesben tanítok, de pedagógusként, koreográfusként megfordultam az ország számos egyéb pontján. Amerikában, Európában táncházakat, workshopokat tartok. A közművelődési szektor tehát a pályám következő szegmense.

Fontos számomra, hogy az a táncházmozgalom, ami a 70-es években kialakult, élő része legyen a kultúránknak.

Lételemem, hogy ezekben is tanítsak, eljuttassam a néptáncot olyan emberekhez is, akik ebben esetleg még nem érintettek. Meg kell mondjam, hál’Istennek sikerrel.

Saját társulata is van, amellyel a néptánc határait feszegeti.

Nagyon fontos számomra az Usine 1.84 Társulat, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben dolgozó Tókos Attila jó barátommal két éve találtunk ki. Ez egy innovációs műhely, ahol a Kárpát-medencei alapokat fuzionáljuk a kortárs technikákkal és így hozzuk létre a saját előadásainkat. 

Hosszú út vezethetett a néptánc tagadásától a szerelméig.

Beleszülettem a folklórba. Óriási példák az életemben a szüleim, nagyon fontos és meghatározó egyéniségek mindenki számára, fantasztikus munkát végeztek ebben a kultúrában. Kiskoromban, bevallom, a fülemen jött ki a népi kultúra. Úszónak készültem. A pesti belvárosban laktunk és a margitszigeti uszodába jártam. Ám negyedikes koromban leköltöztünk vidékre, és mivel ott nem volt uszoda, elkezdtem néptáncolni, klasszikus gitározni és tűzzománcozni. Művészeti iskolában folytattam a tanulmányaimat, majd ’99-ben a Táncművészeti Egyetem néptánc szakán kötöttem ki. Akkor fordult meg bennem a dolog, és kezdtem a néptáncra hivatásként gondolni. Itt szereztem az első diplomám, én lettem az évad legjobb végzős növendéke, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt. 

Hova szerződött a Táncművészeti befejeztével?

A Magyar Állami Népi Együttesbe. Innen indult a karrierem. Elkapott a gépszíj, és ez lett az életem.

Abban hiszek, hogy a gondolatiság, az erős folk-organikus világ, az aktualitás és a színház a legfontosabb mozgatórugói a 21. századnak. 

Mi az ars poeticája?

Ennek a kincsnek, ami itt kialakult, a múltunkban rétegződő, akár a 20. században felgyűjtött népi kultúrának az aktualizálása, és ennek a színpadon való interpretálása, valamint a pedagógiai munkába és táncházakba, közösségekbe való beinjektálása. 2012-13-ban 8 hónapot töltöttem Kanadában, ahol számos együttesben tanítottam. Amikor az ember elhagyja az anyaországot, akkor lát rá igazán, mennyire fontos és mekkora érték a kultúránk itt, a Kárpát-medencében. 

Magyar Állami Népi Együttes

Jelenleg min dolgozik?

Kutszegi Csaba felkért, hogy adjak le egy pályázatot a Staféta elnevezésű új programba. Kisfaludy Csobánc című elbeszélése nyomán írt egy szövegkönyvet, ez lett a Köszörüljük a csorbát nevet viselő előadás. Remek csapatot építettem a produkció létrehozására, október 9-én mutatjuk be a Hagyományok Házában. Ez azért jó, mert kísérlet, mert történelem, mert vannak benne páros szituációk, merítkezünk a folklórból, de már egy mai nyelven. Aktuális néptáncszínházat hoztam létre, amiben a szöveg, a zene, mozgás szinte azonos mértékben van jelen. Számomra is teljesen új dolog, rettentően élvezem, nagyon sok feladattal jár. 

Egy másik munka is leköti a figyelmét, amelyet egy komoly kitüntetés eredményeként kapott.

Már tavasszal leadtam egy dolgozatot a Népművészet Ifjú Mestere címért, Csángó Örökségem elnevezéssel. Erdélyben a csángó kultúra témájában többször végeztünk gyűjtőmunkát a barátaimmal. Ez a néptánc áll legközelebb a szívemhez. Megkaptam az elismerést. Ezt követően jött a meglepetés, hogy a Magyar Művészeti Akadémia pályázatára leadott, Re-Folklorikum címet viselő dolgozatommal is nyertem, így egy hároméves új szakasz indulhatott el a pályámon. Ennek első állomása a most küszöbön álló premier, de a cikluson belül lesz közművelődési programom, új bemutatóm, és az eddigi munkáimat is folytatom. A következetes munkában hiszek, táncművészként, együttesvezetőként, szervezőként, koreográfusként. Ha ráadásul ilyen visszaigazolások vannak az élettől, hogy jól végzem a dolgom, akkor ezerrel nyomom tovább. 

Akkor minden rendben? Vagy szeretne mással is foglalkozni?

A közösségi munkát szeretem. Nem nagyon tudom másként elképzelni magam.

Szerintem jó helyen vagyok. A színház, a néptánc, a folklór az én világom.

Egy picit több idő nem ártana. Nagyon szeretjük Gyimest a feleségemmel, jó lenne minden hónapban egy hetet nyugalomban ott tölteni. 

Mindig visel kalapot?

Kalapos ember vagyok, télen-nyáron hordom, valahogy az imázsom része lett. Most történetesen egy darutollasat viselek. Ez azért érdekes, mert a zsuráf, „zsuraw” lengyelül darut jelent, a zsuráfszky pedig darufi lenne magyarul. 

Fotó: Kis Ferenc

Mire vágyik még ifjú Zsuráfszky?

Tanulni szeretnék minél többet. Mesterszakos diplomám van pedagógiából, és most a dramaturgia, a rendezés felé haladok, ezekről szeretnék minél többet megtudni. És ha több idő állna rendelkezésre, akkor a felhalmozott néptáncgyűjtéseimet dolgoznám fel. Ezekre mindenképp sort szeretnék keríteni.