A felkelő nap országában mindenki mangát olvas: az öltönyös bankár és a még járni sem tudó totyogó. Japán a világ egyik legnagyobb képregénypiacával büszkélkedhet, amely komoly gazdasági erőforrás és kulturális exportcikk.
Nagy, kifejező szemek, pontszerű, pisze orr és csillogó, arcba lógó tincsek – a japán képregények karakterei a másodperc törtrésze alatt beazonosíthatóak. A szigetországban egészen más kulturális beágyazódása van a képregények és az animációs filmek fogyasztásának: rajzolt karaktereik korántsem csak a gyerekeknek szólnak. A híres tokiói metróba préselődve vagy szupervonaton száguldva például öltönyös férfiak tömege olvas munkába menet képes történeteket: nem meglepő, hogy a felkelő nap országa a világ egyik legnagyobb képregénypiacával büszkélkedhet.
A japán képregényeket mangának hívják, amely kicsit hasonlít, ám nem összekeverendő a koreai képregények manwha és a kínai kiadványok manhua neveivel. Az első ismert manga képregény 1902-ből származik, ám a manga története jóval korábbra nyúlik vissza.
Hokuszitól a Pokémonig
A manga két kanji szóra utal: „man”, ami a „szórakoztató”, „eltúlzott” és a „ga”, ami „rajzként” vagy „képként” értelmezhető. Ezért a manga név gyors vázlatként, eltúlzott rajzként definiálható. A mangának speciális grafikus kódjai vannak, beleértve a fekete-fehér és a panelek használatát, a nyugati könyvekhez képest pedig a japán olvasási irány ugyebár fordított.
A manga őseihez egészen az első illusztrált elbeszélő tekercsekhez vissza kell mennünk, a 8. századi Nara-korszakig, és az Ehon-hoz, az ukyo-e nyomtatott könyvekhez az Edo-korszakból. A manga kifejezést azonban 1814-ben használta először a szemet gyönyörködtető fametszeteiről híres művész, Hokusai, mégpedig a vázlatfüzeteire, a helyszínen elkapott rajzok fogalmának leírására választotta. Az általa „Hokusai mangának” nevezett illusztrációgyűjtemény a mindennapi élet jeleneteit, természeti tájakat, valamint a japán mitológia ábrázolásait és szellemeket is tartalmazott, nagy sikert aratott hazájában és külföldön.
A Meidzsi-korszakban, amikor Japán elszigetelődési politikája véget ért, megjelentek a nyugati hatások az országban. A japán modernizációt a nyugati gazdasági és ipari modellek inspirálták, ám a művészet és a kifejezési formák is rohamosan fejlődött párhuzamosan. A japán képregény megszületéséhez olyan európai karikaturisták is hozzájárultak, mint Wirgman vagy Ferdinand Bigot.
Az első igazi manga 1902-ben jelent meg, egy humoros képregény, a Jiji Shinpō újságban. Szerzője, Rakuten Kitazawa a Lumière fivérek híres francia rövidfilmjét, a L’Arroseur Arrosét (A megöntözött öntöző) illusztrálta. Ő volt az első, aki Hokusai után újra felhasználta a manga kifejezést, ráadásul ez a művész már mangakaként jellemezte magát – így hívjuk ma a japán képregényrajzolókat.
Később az angolszász szatirikus sajtó hatására Kitazawa megalapította saját folyóiratát, a Tokyo Puckot, és olyan műveket adott ki, mint például a Kodomo no tomo vagy a Shōnen Kurabu, amelyek a műfaj egyik atyjává tették. A japán manga új kifejezésmódként jelent meg az írott sajtóban, mielőtt felvette jelenlegi formáját.
Nyugati hatások
A ’40-es években a mangát propagandacélokra használta a japán kormány – ahogy tették ugyanezt az amerikaiak is. A manga eközben az eszképizmus egyik módja lett, különösen azok számára, akiknek nagy nehézségekkel kellett szembenézniük a háború nyomán. Ekkor lépett színre a karikaturista Osamu Tezuka, aki nagyban hozzájárult a manga jelenlegi formájának kialakulásához.
A mangaka forradalmasította a manga művészetét azáltal, hogy a mozifilmekből és a különböző felvételekből, képkockákból és látószögekből merített ihletet. Nagy szerepet játszottak létrejöttében a háború idején az amerikai katonák által Japánba vitt képregények is. A harcok vége és az amerikai elnyomás után tilos volt a militarizmust tematizálni, a tilalom viszont nem vonatkozott a mangákra.
A modern mangát egy erős politikai kényszer hívta életre. Az 1952-ben felbukkanó Astro Boy fordulópontnak számított, megjelenése rányomta bélyegét a ma is könnyen felismerhető japán karakterábrázolásra. Megalkotóját, Osamu Tezukát nem véletlenül nevezik a manga istenének: kifejező, nagy szemű karakterei minden manga védjegyévé váltak. Tudta az olvasó, hogy Walt Disney nagy csodálóját a Bambi ihlette rajzaihoz?
Képregényboom
1955-ben Japánban megsokszorozták a kiadásokat, képregényboltokat fejlesztettek, ám eközben –dacára annak, hogy a manga piac virágzott – még mindig kritizálták kissé gyerekes mivolta miatt. Hamarosan egy új, sötétebb valóságot tükröző stílust hoztak létre, amely a fiatal felnőtteket célozta meg: a manga gekigát, az 1960-as és 1970-es évek egyik uralkodó stílusát Tatsumi Yoshihiro vezette be. A gekiga jelentése drámai képek, és elődeinél filmszerűbb művészeti stílus, érettebb témák jellemzik: éles szögek, sötét vonalak, realisztikus, társadalmilag elkötelezett, érett témák.
A manga diverzifikálódásának és széleskörű elterjedésének köszönhetően a 20. század végén éri el csúcspontját. A témák és stílusok különösen változatosak, míg az árak továbbra is nagyon szerények maradnak, a mangapiac a 2000-es évek óta a kiadói ágazat jelentős részét képezi, és jelentős mértékben hozzájárul a japán gazdasághoz. Olyannyira, hogy Japán tíz éven belül megnégyszerezi, azaz 118 milliárd dollárra (mintegy 425 000 milliárd forint) növeli manga-, anime- és videojáték-exportját a tokiói kormány szándékai szerint.
Az ország gazdasági vezetői immár hivatalosan is a félvezetőiparral azonos gazdasági húzóágazatnak tekintik a kreatív szektort: a június elején bemutatott, Menő Japán című stratégia szerint 2022-ben az animékkel és mangákkal kapcsolatos bevétel 4700 milliárd jent (mintegy 11 000 milliárd forint) tett ki, ráadásul az elmúlt években a mangáknak és animéknek rendkívül fontos szerepük volt abban, hogy külföldi fiatalok érdeklődni kezdtek Japán iránt.
Gyerekmesék és perverziók
Számtalan manga létezik a legkülönfélébb közönség számára: fantasy, sci-fi, történelmi, erotikus, sport, horror, romantikus... A különféle kiadványok célcsoport szempontjából lefedik az egész japán társadalmat, hiszen még az egészen fiatal, 1–4 év közötti „olvasók” számára is készül képregény, de külön irány jött létre a szexuális perverziók ábrázolására is (hentai). Nem ritkák a számunkra idegennek ható üzleti- vagy reklámcélú mangák sem, a legtöbb műfajnak pedig megvan a sajátos japán neve.
A tinédzsereknek szóló shonen manga egy árva hős kalandjait és csatáit mutatja be, akár a Narutóban vagy a Dragon Ballban. A főleg fiatal lányoknak szóló shojo manga iskolás lányok, például Nana szerelmi és baráti történeteire összpontosít. A diákok vagy fiatal felnőttek számára fenntartott seinen manga egy fokkal talán reálisabb témákat fed le különféle témákban, mint például a Death Note vagy az Attack on Titan, a josei manga pediga a seinen női változata.
A mangák szerzője a mangaka, aki általában egy személyben megalkotja a történetet és a rajzokat is. Japánban nagy tisztelet övezi a mangakákat, akik lebilincselő univerzumokat és karaktereket fejlesztenek - hasonlóan egy forgatókönyvíróhoz -, ez az áhított szakma azonban nehezen elérhető, hiszen a tehetség mellett elsősorban a kiadótól függ a befutás lehetősége. A friss mangákat a közönséggel tesztelik, és a tetszési index függvényében a kiadó dönti el, hogy kiadja-e kötetben a művet, vagy leállítja az együttműködést. A mangaka jövője ettől a teszttől függ.
A folyamatról egyébként külön manga is készült: Tsugumi Ōba és Takeshi Obata Bakuman című története két középiskolás történetét meséli el, akik úgy döntenek, hogy mangakává szeretnének válni.
Anime és nemzetközi hatás
A kedvelt mangákból gyakran animációs rajzfilmek készülnek, ezek az animék. Magyarországon is ismertebbek például az Akira, a Dragon Ball és az immáron kétszeres Oscar-díjas Mijazaki Hajao animációs filmjei, köztük a Chihiro szellemországban, a Totoro vagy A vándorló palota. Hazánkban egyébként a Sailor Moon sorozat volt az egyik első, televízióban bemutatott anime – igaz, ezt annak idején a francia változat alapján sugározták. Sokan szerették még a One Piece-t, amelyből az anime nyomán a Netflix tavaly élőszereplős sorozatot is készített, dübörgő sikerrel.
A mangák és animék nem csupán a grafikai vagy dramaturgiai megoldásaik hasonlóságai miatt kötődnek egymáshoz szorosan, hanem azért, mert ezek a termékek jelentik Japán legfőbb kulturális exportcikkét. Nemzetközi országimázs programokat építenek rájuk: a számos országban, így Európa- és Amerika-szerte is kiterjedt, népes szubkultúrává szerveződő anime/manga rajongók ugyanis legtöbbször továbbmennek. A képregényfigurák után a tágabban értelmezett japán kultúra is rabul ejti őket: a divatcikkek és stílusok, a keleti ételek vagy éppen a J- és K-pop előadók.
A három legjelentősebb képregényes kultúrkör kialakulásához különféle utakon jutottunk el: az olykor provokatív, ám mindig innovatív francia (és európai) albumok, az amerikai szuperhősök és a teljes japán társadalom igényeit kielégítő mangák világa messziről nézve nem is lehetne különbözőbb. A stílus hűen tükrözi a közeget, amelyben megszületett, ám bárhol is vegyünk a kezünkbe egy képregényt, ugyanazon a nyelven íródott: a képregények különleges nyelvén, ahol a szöveg mit sem ér képek nélkül, és a képek sem olvashatóak szöveg nélkül.
