japán kultúra

Megdöbbentő számban érik meg Japánban az emberek a százéves életkort

Újabb rekordot döntve 99 ezer fölé emelkedett a századik életévüket betöltött emberek száma Japánban – derült ki a kormány által pénteken kiadott adatokból.

Idén is megünneplik a cseresznyevirágzást az ELTE Füvészkertben

Tizennyolcadik alkalommal ünnepelhetik az érdeklődők a cseresznyevirágzást az ELTE Füvészkertben, ahol a japán kultúrához kapcsolódó programokkal várják a látogatókat.

A gyerekek imádják, a kormány támogatja, és még pikáns verziója is van, mi az?

Japán a világ egyik legnagyobb képregénypiacával büszkélkedhet: a manga és a belőle készülő anime komoly gazdasági erőforrás és kulturális exportcikk.

Az Egyesült Államok a második világháború idején eltűnt műtárgyakat juttatott vissza Japánnak

Az Egyesült Államok közel kéttucatnyi műtárgyat juttatott vissza Japánba, amelyek a második világháború idején kerültek amerikai kézbe – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a hétvégén. A közlemény szerint a 22 műtárgy Okinawáról származik, köztük 18. és 19. századi darabok, portréképek, valamint egy, az 1800-as évekből származó, kézzel rajzolt térkép a szigetről és kerámiatárgyak.

Elhunyt Torijama Akira, a Dragon Ball képregény megalkotója

68 éves korában elhunyt Torijama Akira, minden idők egyik legkelendőbb japán képregénye, a Dragon Ball alkotója.

Animékkel kalózkodtak Kínában, rosszul jártak vele

A Sanghajtól északra fekvő Csiangszu tartomány bírósága a szerzői jogok megsértése miatt elítélt három férfit az animéket kínáló, B9GOOD nevű kalózoldal működtetése miatt.

Szamurájok, harakiri és japán kultúra a Határtalan Régészet nyári számában

A titokzatos japán világot járja körbe a Határtalan Régészet című magazin nyári száma. Megtudhatjuk, hogy a szamurájok hogyan harcoltak, milyen kötelességeik voltak, milyen különleges vallási szokásokat követtek az emberek Japánban vagy milyen okból hajtottak végre harakirit.

Elhunyt Takahasi Kazuki, a Yu-Gi-Oh! című manga alkotója

Holtan találták a tengerben Takahasi Kazuki híres japán mangaszerzőt és játéktervezőt, a népszerű Yu-Gi-Oh! sorozat alkotóját – közölte csütörtökön a japán média.

Holnap startol a japán filmfesztivál online

Az eddigi legnagyobb repertoárt bemutatva február 26. és március 7. között az ország egész területén eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal tekinthető meg 30 japán alkotás.

Japánba utaznak az Iparművészeti Múzeum tárgyai

A kiállítás anyagának utazásra való felkészítése, szakszerű csomagolása már javában zajlik. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó, kiemelt műtárgyak csomagolását mi is figyelemmel kísérhettük.

Ahol a Kelet és a Nyugat összeér

Japán fametszetek és az ezek hatására született japonizáló lapok szerepelnek egymás mellett Szépművészeti Múzeum A Kelet vonzásában című tárlatán.

A Kelet vonzásában

A japán fametszetek által az előző századforduló nyugati képzőművészetére gyakorolt hatást vizsgálja A Kelet vonzásában címmel a Szépművészeti Múzeum szerdától látható kamarakiállítása.

Megnyílt az ország legnagyobb japán nyelvű könyvtára

A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150 éves évfordulója alkalmából 20 ezer könyv érkezett Magyarországra a japán Kagosima prefektúrából.