A tárlat Hokuszai, Hirosige, Emil Orlik, Carl Moll és számos más japán, valamint európai művész több mint hetven munkáját vonultatja fel.

Nemrég nyílt meg Tokióban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből összeállított bemutatkozó kiállítás, szerdától pedig a múzeum Michelangelo-termében egy kisebb, de szintén fontos kamaratárlat is megemlékezik a japán-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 150. évfordulójáról – mondta el a budapesti kiállítás keddi sajtóbemutatóján Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese.

A tárlat anyagát elsősorban a Szépművészeti és testvérintézményei, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatták Bodor Kata, Dénes Mirjam és Földi Eszter kurátorok, de a Magyar Képzőművészeti Egyetemtől is érkezett több műtárgy.

Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Múzeum igazgatója emlékeztetett arra, hogy Japán a 19. század közepéig szinte teljesen elzárkózott a külföldi hatásoktól, akkortól azonban gyors ütemben fejlődtek a szigetország kereskedelmi, majd kulturális kapcsolatai is.

A nyugatra kerülő japán műtárgyak jelentős hatást gyakoroltak az európai művészekre; a legnagyobb revelációt többek között a japán fametszetek jelentették a nyugati szemnek újszerű technikájukkal, letisztult színhasználatukkal és szokatlanul merész kompozíciójukkal. Rövidesen divat lett a japán műtárgyak gyűjtése, majd a japonizmus, azaz a japán technikákat és motívumokat az impresszionizmusba, a szecesszióba beemelő irányzat.

A Szépművészeti Múzeum kiállítása a középső falakon mutatja be a 18-19. századi japán műtárgyakat: Hokuszai, Hirosige és más japán mesterek fametszeteit, tekercsképeit, de kisebb válogatás látható a korban szívesen gyűjtött, jellegzetes japán iparművészeti remekekből is.

Az oldalfalkon elhelyezett európai, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchiából származó munkákkal tematikus csoportosításban találkozhat a látogató. Bécsbe, Budapestre és Prágába szinte egyszerre jutottak el a japán műtárgyak, valamint az első rájuk reflektáló francia és brit munkák. Így az Osztrák-Magyar Monarchia művészeire egyaránt hatott az eredeti japán művészet és a japonizmus, mint az Henri Riviere, William Nicholson, Emil Orlik, Carl Thiemann, Carl Moll, Olgyai Viktor, Tichy Gyula, Kozma Lajos és társaik színes metszetein megfigyelhető – emlékeztettek a kurátorok.

A Kelet vonzásában című kiállítás május 17-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében.