Elveszettnek hitt ókori Apolló-szobor a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban
Nyolcvan éve, a második világháborút követő zűrzavaros időkben került ki a muzeológusok látóköréből és évtizedekig az Újkori Főosztály Vegyes Gyűjteményében állt, azonosítatlanul a műalkotás, amely sokáig 19. századból származó patikaszoborként szerepelt a nyilvántartásban. Pedig valójában a második századból származik, Antonius korából.
A közelmúltban egy különleges bronzszobor került elő a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Főosztály Vegyes Gyűjteményéből, amely igazi szenzációt jelent – írja a Magyar Nemzeti Múzeum. A műtárgyat a gyűjtemény 1961-es leltárkönyvébe egy 19. század közepéből származó, ismeretlen eredetű „patikaszoborként” jegyezték be. A múzeumban dolgozó restaurátor és régész szakembereknek köszönhetően azonban fény derült a tárgy valódi történetére.
Bebizonyosodott, hogy a szobor valójában a második világháború viharaiban eltűnt ókori műalkotással, egy Apolló-szoborral azonos. A szobor a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi gyűjteményi darabjai közé tartozott, hiszen már 1825 előtt bekerült az intézménybe.
Első tudományos igényű közlése 1894-ben született meg, amely szerint a szobor valószínűleg Pécs, vagyis a római kori Sopianae területéről származik. Jelentőségénél fogva a műtárgy a háború előtt a régészeti kiállítások állandó és kiemelt darabja volt. A háború utáni zavaros múzeumi viszonyok miatt került át az újkori gyűjteménybe, ahol pontos korát és származását évtizedekig nem tudták megállapítani.
Az 56 centiméter magas alkotás egy ruhátlan ifjút ábrázol, akinek testtartása a fejlett klasszikus stílusú kontraposztot idézi. A különleges hatású szemeket ezüstlemezzel borították, amelyek valósággal világítanak a sötét bronzszínű arcon. Az ezüstszemek csillogása vibráló, misztikus karaktert kölcsönöz a melankolikusan és ihletetten az ég felé merengő tekintetnek.
A szem kialakítása, a zömökebb testarányok és a mélyen barázdált hajtömeg alapján a mű a Kr. u. 2. század második felében, az Antoninus-korban készült. A belül üreges, vékony falú öntvényt az ókori bronzművesek indirekt viaszveszejtéses eljárással, a testrészeket külön kiöntve, majd azokat forrasztással összeillesztve készítették. Amíg a szobor előoldalát agresszív lyukkorrózió érte, addig a hátoldala szinte teljesen ép állapotban vészelte át az évszázadokat.
A görög mitológiában Apolló a legösszetettebb istenalak, aki a rendet, a ragyogó értelmet és a morális tisztaságot testesíti meg. Ez a konkrét ábrázolás a hellenisztikus kortól népszerű kitharaénekes (Apolló Citharoedus) ikonográfiai típusát követi. A szobor felemelt bal karjával a nehéz hangszert, míg leengedett jobb kezével a pengetőt tartotta. Apolló húros hangszere a matematikai pontosságot és a civilizáció diadalát jelképezte a zabolátlan dionüszoszi vadság felett.
A középméretű bronzszobrok ritkaságnak számítanak, mivel elkészítésük rendkívül költséges volt. Az újonnan azonosított remekmű egykor egy római városi ház vagy vidéki villa reprezentatív terét, esetleg kertjét vagy díszkútját ékesíthette – írja a múzeum.
A lelet november 4-től egy hónapon át látható a Magyar Nemzeti Múzeum Kelet és Nyugat határán című állandó régészeti kiállítás 6-os termében.
Címlapfotó: MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
