A Móra Ferenc Múzeum a tavaszi karantén időszakában indította el új kezdeményezését, a koronavírus-történetek gyűjtését, melyekről elkészült az első gyorsjelentés.
A
múzeum áprilisban kezdett bele új kezdeményezésbe: egyéni
koronavírus-történeteket vártak hétköznapi emberektől, hogy aztán ezeket a
fontos korlenyomatokat megőrizhessék a jövő kutatói, érdeklődői számára.
Főleg
szegediek jelentkeztek, de akadt olyan aradi résztvevő is, aki egyébként
Norvégiában él. A legfiatalabb interjúalany 25, a legidősebb 66 éves volt.
A
projekt felelőse, Szolnoki Zoltán történész tizenhárom online elkészült interjú
alapján összeállított gyorsjelentésében különböző trendekre hívja fel a
figyelmet. Az alanyok számára a legnehezebb a karantén első két hete volt, de
mindenki számára komoly változásokat hozott a vírushelyzet. A bevásárlás megszervezése
például a legtöbb esetben az egyik legfontosabb szemponttá vált. Általános
nehézséget jelentett az új napi rutin kidolgozása, de többen vettek részt
közösségi munkában – főként maszkvarrásban –, illetve általános
karantén-tevékenységgé vált a sütés-főzés is. A lehetőségekhez mérten nagyobb
teret kapott a szabadban, néptelenebb környékeken történő sportolás is, főként
a kerékpározás és a séta.
A Móra-múzeum megkezdte tehát ezeknek az interjúknak a feldolgozását, melyek a jövőben kutathatóvá válnak majd. Emellett folyamatosan várják az újabb jelentkezőket – a http://moramuzeum.hu/koronatortenetek honlapon –, akik szívesen beszélnének a vírushelyzet miatt átalakult mindennapjaikról.
Fotó forrása: koronavirus.gov.hu