A jóga filozófiája inspirálta Fekete-Kovács Kornél szárnykürt- és trombitaművész nagyzenekari szvitjét, a Foundations című művet. A lemezbemutatón, szeptember 13-án, a Modern Art Orchestra mellett, szólistaként fellép Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton és Bolcsó Bálint. a Budapest Music Centerben.

Fekete-Kovács Kornélt évek óta foglalkoztatja a jógafilozófia. A Foundations – Yamas and Niyamas című, nagyszabású művében mégsem egy távoli ország ősrégi kultúráját igyekezett nyugati gondolkodásmódra lefordítani, sokkal inkább arra szándékozott rámutatni, „hogy mennyire eltávolodtunk a valóban értékes és élhető életmódhoz szükséges gondolkodástól” – ahogy ő maga fogalmazott. A Modern Art Orchestra vezetője a hitelesség szempontját szem előtt tartva ügyelt arra, hogy a szöveges illusztrációkban és a zenében is elváljanak egymástól az autentikus, keleti, és a nyugati szemszögből reflektált minőségek. Fekete-Kovács Kornél zeneszerző műve, a Jámák és Nijámák alcímet viselő Foundations, a jógikus lét alapvetéseit mondja el a muzsika nyelvére fordítva.

A kétszer öt pontból
álló rendszer sok hasonlóságot mutat a más kultúrkörökben és vallási
irányzatokban megfogalmazott alapelvekkel. A tíz pont tíz zenei tételként
szólal meg Fekete-Kovács Kornél egész estés, nagyzenekari darabjában.

„Tíz, plusz egy bevezető tételben dolgoztam fel azokat a fogalmakat, amelyekkel bármely ember, aki ezen a planétán él, boldogabbá, élhetőbbé teheti a saját életét. Évek óta érdekel az életnek ez a fajta megközelítése, mind a filozófia, a spiritualitás és pár éve a fizikai gyakorlás szintjén is.

A jóga azt jelenti, egység. Egységben önmagunkkal és a világgal.”

Ahogy tavaly márciusban a Müpában, a mostani koncertet is kiváló vendégművészek fellépése színesíti. Hallhatjuk Fenyvesi Márton gitáros játékát, aki elsősorban az elektronikus improvizatív zenét játszó Effected kvartettben társa Fekete-Kovács Kornélnak. Az esten fellép a rendkívül sokoldalú énekesnő, Harcsa Veronika és a Kossuth-díjas zongorista, Szakcsi Lakatos Béla, és Bolcsó Bálint elektronikus hangszerekkel.

Fekete-Kovács Kornéllal készült interjúnkat olvastad már?

Kiemelt fotó forrása: MAO