Tizenkét évesen nyert versenyt először, majd felvételt a Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek Osztályába. Tanult Itzhak Perlmannál és a New York-i Juilliard Schoolon, 25 évesen mutatkozott be a Carnegie Hallban a New York-i Filharmonikusok kíséretével. Kállai Ernő zenészdinasztia sarja, a Kossuth-díjas Kállai Kis Ernő klarinétos unokája, a legendás cigányprímás, Kállai Kis Ernő fia.

Hogy tudja összehangolni a tennivalóit? Koncertmester az Operaházban, van egy vonósnégyese, szólista és más kamaraformációban is játszik. Annyira más a zenekari és a szólójáték.

Más, de a látszatnál mégis közelebb állnak egymáshoz. A zenekari és a szólójáték között ott van a kamarazene, és az én elképzelésem szerint az a kiinduló forrás: onnan táplálkozik mindkettő. A zenekarba is úgy ülök be, mint a kvartettbe, és szólistaként is tartom magam a kamara-szabályokhoz: hogy kell figyelni egymásra, hogy kell együtt játszani, hiszen akkor is mögöttem / mellettem van egy zongora vagy éppen egy zenekar. A kamarazene megtanít arra, hogyan kell zenélni. Ezért is szeretem, hogy mindhárom műfajt művelhetem.

Az operák közül mik a kedvencei?

Puccinit nagyon szeretem, bármelyik operájáról legyen is szó. Bartók alkotása, A kékszakállú herceg vára az egyik nagy kedvencem. Élmény benne lenni ebben a zenében. És Mozart! A varázsfuvola megunhatatlan, mindig észreveszek valami újat benne, akárhányszor eljátszom.

Ha azt mondanák önnek, hogy állítson össze szonátaest-programot úgy, ahogy a szíve diktálja, milyen darabokat válogatna össze?

A meghatározó elv nyilván az lenne, hogy ki a kedvenc szerzőm, mi a kedvenc darabom, ez pedig időről időre változik. Őszintén szólva azon sosem gondolkodom, hogy a választandó darabok illenek vagy nem illenek egymáshoz. Inkább fordítva szokott történni: amikor előttem a műsor, akkor kezdenek kirajzolódni a kapcsolódási pontok, és jövök rá a köztük lévő „összefonódásokra”. Amit nagyon szeretnék eljátszani, az Richard Strauss általam nagyon szeretett szonátája. Pódiumra még sosem álltam ki vele, de szívesen megtenném. Aztán ott van Enescu a-moll, román cigány stílusban komponált szonátája, amit elképesztő részletességgel kottázott a szerző, jelölve minden egyes hangszín- és vibratováltozást. Rengeteg információt közöl, nagyon nehéz olvasni, és maga a darab is roppant nehéz, de nagyszerű. És ha a kotta minden utasítását betartjuk, úgy szól, mint egy improvizáció. Akárcsak a Liszt-rapszódiák. Ha rám bíznának egy szonátaest-programot, az biztos, hogy alig vagy nem gyakran játszott darabokból állítanám össze. Szívesen töltenék ezekkel egy kis időt… De nagyon szeretem Mozart szonátáit, különösen a késői „nagyokat”. És ugyanígy a Beethoven-, Brahms-műveket is.

Szokta játszani a Bach-szólószonátákat?

Koncerten nagyon ritkán, hiszen nagyon ritkán játszom olyan hangversenyen, ahol szólóművekkel lépek fel. Erre nemcsak a lehetőség kicsi, de magam is jobban szeretek valakivel, mondjuk egy zongoristával zenélni. Pedig imádom ezeket a Bach-darabokat, a hegedűirodalom talán legnehezebb művei, technikai és zenei szempontból egyaránt. A Chaconne az, amit viszonylag sűrűn tűzök koncertműsorra.

Milyen a kapcsolata Bartók zenéjével?

Hegedűversenye az egyik kedvencem, játszottam néhányszor, és remélem, még játszani is fogom. Brahms és Bartók hegedűversenye – számomra ezek jelentik a csúcspontot!

Április 16-ai, Balázs Jánossal közös szonátaestjén a Vigadóban nem szerepelnek ugyan Brahms- és Bartók-művek, játszik azonban két Beethoven- és egy Schumann-darabot. A kamarazene toplistáján szereplő kompozíciók ezek, amelyek még azokat is megszólítják, akik nem szoktak kamarazene-koncertekre járni.

A műsorban Beethovennek feltétlenül helyet kellett szorítani. Ez benne volt a felkérésben, hiszen 250 éve született a szerző. Azt ránk bízták, hogy választunk-e más komponistát is, vagy tisztán Beethoven-programmal készülünk. Balázs Jánossal közösen döntöttünk a Schumann-darab mellett. Vele hosszú évek óta muzsikálok együtt. Még a Zeneakadémia előkészítő osztályában kezdtünk kamarázni, amikor én 16-17 éves lehettem, ő valamivel fiatalabb. A Kreutzer-szonáta az egyik legvirtuózabb, leghíresebb Beethoven kamaramű, amit semmiképpen sem akartunk kihagyni. G-dúr (op. 30) szonátát szólaltatjuk még meg. A Schumann-szonáta nem új számunkra, bár az utolsó alkalom óta jó néhány év eltelt, nagyon szeretjük, úgyhogy erre esett a választás.

Ha egy-egy művet hosszabb-rövidebb idő eltelte után vesznek elő, másképp játssza egyikük vagy másikuk? Sokat kell újra egyeztetni?

Számomra mindig változik egy darab, mindig friss szemmel szeretek ránézni egy műre, különösen, ha már évek óta nem láttam. Amikor előveszem, majdnem úgy nyúlok hozzá, mint ha először látnám. Megpróbálom felfedezni benne azokat a dolgokat, amiket legutóbb talán még nem vettem észre. Mindez nem jelenti azt, hogy a korábbi években beletett munka kárba veszett volna: ismerjük már egymás stílusát, zenei elképzeléseit, ami megkönnyíti az együttműködést. A színpadon mindkettőnk egyénisége megfogalmazódik a megszólaló darabban. Ezzel együtt minden előadás egy kicsit más: minél több idő telik el közöttük, annál másabb.

Nincs vita a próbákon? Nem hangzik el olyasmi, hogy miért így játszod most, hiszen legutóbb másképp játszottad?

Dehogynem, gyakorta előfordul. Ezért vannak a próbák. Megbeszéljük, hogy melyik a jobb, melyik a zeneileg indokoltabb megoldás, melyik megfelelőbb a számunkra.

Gondolkodott már azon, hogy szeretne-e tanítani?

Nagyon szeretek tanítani, és nagyon fiatalon ki is próbáltam már. Amikor kikerültem Amerikába, hamarosan adtam privát órákat. Úgy érzem, nagyon természetesen jön belőlem a tanítás, sok jót át tudok adni a növendékeknek.

Ha most előrenéz a szakmai horizontján, milyen felkérések látszódnak?

Március végén és április elején játszunk a vonósnégyesemmel, a Budapest Kvartett Hétvégén a Nádor Teremben, idén Sosztakovics-év lesz. Több formáció közreműködésével szólal meg Sosztakovics összes vonósnégyese, mi a komponista legkorábbi és a legkésőbbi kvartettjét játsszuk. Ez teljesen új feladat a számunkra, hiszen még sosem foglalkoztunk Sosztakovics-művekkel. Aztán Portugáliába megyünk, ahol a késői Sosztakovics-kvartett mellett egy Beethovent játszunk és természetesen egy magyar vonósnégyest is, Weiner Leótól.

Milyen egyéb fellépések vannak kilátásban?

Épp most érkezett egy friss felkérés: ősszel lesz a Zeneakadémián a Bartók Világverseny, amelyet zeneszerzőknek hirdetnek meg, és a döntős darabok bemutatásában kell részt vennünk a vonósnégyessel. Valamelyik díjazott művet szólaltatjuk meg egy klasszikus kompozíció táraságában. Szólistaként nyáron, egy viszonylag fiatal franciaországi fesztiválon lépek fel.

Meséljen valamit a hegedűjéről.

Most éppen olyan szerencsés vagyok, hogy két hegedűm is van. A rólam szóló ismertetőkben is olvasható Testorén 5-6 éve játszom, ismerem, hozzám nőtt, nagyon szeretem. Ezt a Summa Artium Alapítvány jóvoltából tehetem, hiszen ők kölcsönzik nekem a hangszert. Ebben a szezonban az Operaház vett egy Nemessányi-hegedűt, és én vagyok a kiválasztott, hogy használhatom. Választhatok, melyiken játszom. Itzhak Perlman hasonló helyzetben ügyesen oldotta meg a dilemmát.Volt egy Stradivarija és egy Guarneri Del Gesùja. Fél évig az egyiken játszott, fél évig a másikon. És mindig úgy érezte, mintha egy új hegedűje lenne. Most számomra is megnyílt ez a lehetőség.

Melyiken fog játszani a Vigadóban?

Jó kérdés. Még gondolkodom, de semmiképpen nem szeretném elárulni. Legyen meglepetés.

Szentgyörgyi Rita interjúja a Budapest Finest tavaszi számában olvasható.

Nyitókép: Kállai Ernő, fotó: Raffay Zsófia