Mire utal a címválasztás: Ex katedra?

Az előadás témája az általános iskola, mindaz, amivel a hat szereplő, a különböző háttérből érkező fiatal felnőttek 7 és 14 éves koruk között találkoztak. Az életünk ezen időszakát úgy éljük le, hogy akkor vagy jó gyerek, ha a minket körülvevő iskolarendszereket, oktatási attitűdöket, a körülöttünk élő felnőttek szavát nem kérdőjelezed meg, és passzív alanya vagy okításnak, dicséretnek, fegyelmezésnek, büntetésnek. Mi most visszamegyünk az időben, csak most már kritikai szemlélettel konfrontálódunk az egykor megfellebezhetetlennek hitt körülményekkel és egykori önmagunkkal.

Miért most foglalkozol az általános iskola témájával? 

Visszatekintő nosztalgiázásnak indult, aztán rádöbbentünk, hogy minden, amit felidéztünk, nagyon érezteti ma is a hatását. Volt egy társulati elvonulásunk, ahol elsősorban a 90-es évekről kezdtünk el beszélgetni, és mivel mindannyian a rendszerváltás környékén született generációhoz tartozunk, az általános iskolai évekre fókuszáltunk. Van a csapatban olyan, aki vidéken, és van, aki Budán nevelkedett. Van, aki kiskora óta utazgatott, van, aki 20 évesen ült először repülőn. Volt, aki poroszos iskolába, és volt, aki világ életében alternatív iskolába járt. Megosztottunk féltve őrzött titkokat egymással, és úgy éreztük, hogy hiába a sok eltérő háttér, sok a közös élmény, trauma, tapasztalat, kibeszéletlenség. A másik ok az, hogy

ha az iskoláról beszélünk, akkor a társadalomról is beszélünk.

Az iskolarendszer annyira demokratikus vagy annyira autoriter, mint amennyire a külvilág elvárja tőle, illetve az iskolából kijövő diákokból hasonló állampolgárok lesznek, mint amilyen diákok voltak.

Fotó: Bartha Máté

Ma is nagy kérdés, hogy milyennek kellene lennie a közoktatásnak, és messzemenőkig nincs ebben (sem) konszenzus a társadalomban. Amikor manapság arról beszélünk, hogy miért olyan az állampolgárok demokrácia-felfogása, amilyen, miért nem vesznek részt a közös ügyeikben, miért félnek a részvételtől az emberek, akkor sokszor az iskolát szokás felhozni. Ami egy olyan hatalmi struktúra, ahol

merésznek kell lenni ahhoz, hogy kérdezz, és könnyen megszégyenülsz, ha nem tudod a jó választ.

Hogyan emlékszel vissza a ’90-es éveidre?

Az iskolákat tekintve: jártam poroszos ének-zeneibe, és szabadelvű, gyerekközpontú, alternatív iskolába is. Az a tapasztalatom, hogy bár a személyiségem és a képességeim alapjaiban nem változtak, a követelménytől függően voltam előbbi helyen lázadónak, renitensnek bélyegezve, az utóbbiban pedig volt lehetőség becsatornázni az energiáimat csapatmunkába, kreatív feladatokba. A kétféle intézményi felfogás máig vetekszik bennem néha, hiszen az identitásunk, értékrendünk, a csoportban betöltött szerepünk nagy mértékben ebben az időszakban alakul ki.

Fotó: Bartha Máté

Hogy kell elképzelni az említett társulati-elvonulást? 

Időről-időre szoktunk tartani alkotói táborokat, a két hullám között is elvonultunk. A STEREO AKT-ot alkotói csoportnak tekintjük, és ez a kollektívaszemlélet jellemző a produkciók előkészítésére és a próbafolyamatokra is. Nyilván egy autobiografikus, dokumentarista előadást, mint az Ex katedra, amiben a személyiség és a személyesség ennyire fontos, nem lehet kizárólag egy írói/rendezői vízió mentén, felülről irányítva egy íróasztal mögött megírni, hanem aktív alkotói közreműködésre van szükség a társulat tagjai részéről. A STEREO AKT próbafolyamatai két jól elkülöníthető időszakra oszthatók minden alkalommal: az első időszak mindig workshop-szerű metódus, amikor kialakul a szövegkönyv és a forma. A második időszak klasszikusabb értelemben vett próbafolyamat, olvasópróbával, rendelkező próbával, koreográfiák készítésével stb. 

A témából adódóan – gondolom – nosztalgikus volt az Ex katedrát megelőző elvonulás.

Sok olyan történet előkerült, ami mindenkinek aha-élményt jelentett, vagy bólogatást váltottak ki olyan közös emlékek, amiket külön-külön éltünk meg, de mindannyian jól emlékeztünk rá: a 99-es napfogyatkozás, Belgrád bombázása, Bill Clinton és Monica Lewinsky ügye, és a kevésbé közéleti események, de olyanok, amiken mindenki átmegy: legjobb barátságok, kudarcok, első és tiltott szerelmek, vallással, politikával, szexualitással való találkozás. Egyfelől mind egyéni, másfelől meg könnyen felismerjük a saját dilemmáinkat, szégyeneinket, sikerélményeinket, titkainkat egymás történeteiben. 

Milyen típusú történetek merülnek fel a darabban?

A legtöbb történet a bűnök és sérelmek tengelyén helyezkedik el valahol. Valami, amit mi követtünk el mások ellen, vagy olyanok, amiknek áldozatai voltunk kisiskolás korunktól a gyerekkor végéig. Magyar „coming-of-age” sztorik. Beilleszkedési nehézségek, határfeszegetések és átlépések, roma tanulókkal szembeni rasszizmus, őstehetségnek és reménytelennek bélyegzettség, egy autoriter tanár módszerei és ehhez hasonló témák jelennek meg.

Fotó: Bartha Máté

Hogyan érinti az előadás azokat, akik nem a kilencvenes években jártak iskolába?

Nem elsősorban a 90-es évekről szól az előadás, hanem egy olyan meghatározó emberi korszakról, amire kevés ráhatása van az egyénnek, ugyanis az iskoláink, tanáraink, egyáltalán az, hova születünk, az egy örökölt körülmény. Miközben életre szóló élményeket, leckéket és traumákat ad az iskola, amiknek nagy része feldolgozatlan, legalábbis ezt vettük észre magunkon. A szülők pedig már régen nem emlékeztek vagy soha nem is tudtak egy-egy a szereplők életét meghatározó élményről. Az előadás alapvetően a szereplők életében tett időutazás, egy olyan emberi korszakról és függési létről szól, amit minden néző átélt. 

Március 4-én lesz az Ex katedra online premiere. Mit szólsz az online-színház jelenséghez és alkotóként milyen nehézségeit látod?

Ha kapcsolatban akarsz maradni a nézőkkel, akkor adaptálódni kell. Ennek lehet újító és érdekes formákat találni, és nagyon mellé is lehet lőni. Mindenre volt már példa az elmúlt évben. Amit az alkotóknak meg kell érteniük, az az, hogy teljesen más gondolkodásmód szerint kell képernyőre készíteni valamit. Ideális esetben nem a színházat akarjuk beköltöztetni a nappalikba, mert az lehetetlen, hanem tévés, filmes műfajokba kell átültetni a munkákat, vagy már a munka elején képernyőre kell kitalálni a történéseket. Erre egy klasszikus előadásfelvétel nem feltétlenül alkalmas.

Az Ex katedra esetében ezzel az egész helyzettel már a munka legelejétől számoltunk, és úgy tudtunk próbálni, hogy olyan koncepciót hoztunk létre, ami képernyőre is kívánkozik. Ráadásul a SzínházTV stábja nagyon rutinosan, profin vette fel az előadást.

Fotó: Bartha Máté

Hogy telt az elmúlt egy éved? 

Viszonylag szerencsésen jöttek össze a dolgok, én majdhogynem folyamatosan és kiegyensúlyozottan tudtam dolgozni. Tavasszal a Volksbühne online fesztiválján vettünk részt, nyáron leforgattunk két rövidfilmet: elkészítettük a Promenád című előadásunk film változatát, és csináltunk egy Kelet-európai Randevú című rövidfilmet. Aztán én hónapokra belevetettem magam az első Örkényes nagyszínpadi rendezésembe, a Kiváló dolgozókba, amit még pont az újabb lezárások előtt pár nappal be tudtunk mutatni élőben is. Majd a második hullámos karantén leple alatt létrehoztuk az Ex katedrát.

Ez a helyzet lehetővé tette, hogy az emberek nem ezerfelé vannak. A munka minőségén és elmélyültségén is sokat dob, sokkal stresszmentesebb az egész produció így. Hangulatilag és minőségi szempontból is kiemelkedő munkaélmény volt ez az előadás a csapattal. Remélhetőleg sok mindent magunkkal viszünk ebből az időszakból, jó szokásokat is. Azt látom, hogy önmagunk kizsákmányolása ellen elkezdtünk tenni valamit. Az erre való hajlamot nemcsak magamon, hanem minden szabadúszó és nem szabadúszó kollégám esetében is érzékelem. Nagyon megmutatkozik, hogy hány lábon állsz, nem csak egzisztenciális, hanem mentális, szociális és érzelmi szempontból is. Átrendeződtek a prioritások: felértékelődik az egészség, a párkapcsolatok, barátságok, család szerepe.

A teljes interjú a Jurányi Ház oldalán olvasható.

Az előadás megtekinthető 2021. március 4. 19.00 órától március 5. 19.00 óráig. További információ és jegyek a SzínházTV oldalán.

Nyitókép: Boross Martin, fotó: Várady Nikolett