Bram Stoker nevét 1897-ben ismerte meg a világ, amikor kiadta a vámpírtörténetek ősatyját, a Drakulát. A történet megírása előtt nyolc évig tanulmányozta az európai népmeséket és vámpírtörténeteket, forgatta Emily Gerard Erdélyi babonaságok című könyvét (a skót asszony lengyel katonatiszt férje sokáig Nagyszebenben és Brassóban állomásozott), éjszakákat töltött a magyar orientalista Vámbéry Ármin társaságában. Művét megelőzte és részben inspirálta Mary Shelley Frankensteinje és a vérben fürdő Báthory Erzsébet legendája is. Valószínű, hogy a kegyetlen havasalföldi uralkodó, a Drakulaként emlegetett Vlad Tepes életét behatóan nem ismerte, csak a nevét kölcsönözte – a vámpír alakjának valódi ihletője a kor híres és bálványozott színésze, a viselkedésében arisztokratikus, de színházát zsarnoki kegyetlenséggel irányító Sir Henry Irving lehetett.
Stoker sejtelmes címet akart regényének adni, így döntött a román Dracul szó mellett, amelynek jelentése ördög, sárkány. A drámai feszültségű és hátborzongató fordulatokkal teli történet reálisnak tűnő, fabrikált naplórészletekből, táviratokból, levelekből és londoni lapok újságkivágataiból áll össze, az egyes szám első személyű „igaz történet” technikával élő szerző hitelesen tudja bemutatni a vérszomjas vámpír rettenetes históriáját. A regény révén Drakula bevonult a köztudatba, Erdély neve az angolszász világban elválaszthatatlanul összefonódott a vámpírokkal. A vérszívó gróf nevével több mint kétszáz filmet forgattak (a leghíresebb Lugosi Béla Drakulája lett), ám időközben a vámpír mint karakter is több átalakuláson esett át. A listánkon szereplő filmek alkotói is másként közelítették meg ezt a sejtelmes, félelmetes, ám kétségtelenül érdekes figurát.
Vámpír (Vampyr, 1932, rendező: Carl Theodor Dreyer)
Carl Theodor Dreyer hangosfilmes debütálása J. Sheridan Le Fanu In a Glass Darkly című művének ingyenes adaptációja volt. Bár ma kiváló remekműnek tartják, a Vampyr pénzügyi és művészi katasztrófa, sőt Dreyer egyik legrosszabb munkája volt akkoriban.
A Vampyrt ma a klasszikus horrorfilmek egyik legfontosabbjaként tartják számon, és az irracionalitás játékos, de komoly gyakorlataként. Kísérleti mivolta és álomszerű narratív technikái úttörőnek bizonyultak a moziban, ezzel Dreyer akkoriban tudatosan próbálkozott.
A Vampyr Allan Gray, egy fiatal férfi útját követi, akit a természetfeletti iránti megszállottsága egy borzasztó faluba vezet, ahol megtudhat valamit a vámpírokról.
Vámpírok bálja (The Fearless Vampire Killers, 1967, rendező: Roman Polański)
A lengyel Roman Polański alkotása számos egyéb címen is futott, közülük talán a legmeglepőbb és legbeszédesebb: The Fearless Vampire Killers or: Pardon Me, But Your Teeth Are in My Neck (A rettenthetetlen vámpírölők, avagy: Elnézést, de a fogai a nyakamba mélyednek). A film sötét és bájos, szürrealista paródiája az akkoriban népszerű Hammer Productions horrorfilmeknek. Polański állítólag sokat küzdött vele, ennek ellenére úgy tűnik, hogy élvezte készíteni. A film eleinte nem volt nagy siker az Egyesült Államokban, ami talán annak is betudható, hogy a rendező nagy megdöbbenésére egy erősen megcsonkított és átszerkesztett változat jelent meg a mozikban. Közel két évvel később, miután a női főszereplőt, Sharon Tate-et brutálisan meggyilkolták, a haszonleső forgalmazók újra bemutatták a filmet, amely ekkor már óriási érdeklődést keltett. Azóta is töretlen a sikere, 1997-ben musical is készült belőle.
A film Abronsius professzort (Jack MacGowran) és asszisztensét, Alfredet (maga Roman Polański) követi nyomon, amint egy erdélyi városba érkeznek vámpírokat keresve.
Nosferatu: Az éjszaka fantomja (Nosferatu: Phantom der Nacht, 1979, rendező: Werner Herzog)
Herzognak az 1922-es, talán a legnagyobb vámpírklasszikusnak tartott Nosferatu, eine Symphonie des Grauens filmből készült adaptációja tisztelgés az eredeti alkotás előtt, amely Herzog szerint a Németországban valaha készült legjobb film volt.
Anélkül, hogy „károsítaná” F. W. Murnau remekművét vagy úgy tenne, mintha legyőzné azt, Herzog munkája kiegyensúlyozza a Drakula történetét körülvevő feszültséget és álomszerű légkört, hogy mélyebben megmutassa a karakter magányát.
A Drakula szerzői jogának lejárta következtében Herzog Bram Stoker eredeti karakterneveit használhatta fel ebben, ami talán a legszemélyesebb munkája.
Az elveszett fiúk (The Lost Boys, 1987, rendező: Joel Schumacher)
Az elveszett fiúk az 1980-as évek és Joel Schumacher elméjének kultuszterméke. Cselekményösszeomlása ellenére is egy okos tinédzserfilm, amely egyensúlyban tartja a vér, a humor és a feszültség keverékét, szeretett, sőt kötelezőnek mondható a vámpírfilmek szerelmesei körében. A cím utalás az elveszett fiúkra J. M. Barrie Peter Panról és Sohaországról szóló történeteiben, akik a vámpírokhoz hasonlóan soha nem nőnek fel.
Az elveszett fiúk két testvér, Michael és Sam történetét meséli el, akik hormonokkal és a vámpírok közelgő jelenlétével szembesülnek új városukban.
Drakula (Bram Stoker’s Dracula, 1992, rendező: Francis Ford Coppola)
Coppola klasszikusa az egyik leghíresebb Drakula-filmnek számít az 1931-es, Lugosi Béla főszereplésével készült mellett (Dracula, rendező: Tod Browning). A Drakula a visszatérést jelentette Francis Ford Coppolának: a mű elérte az Apokalipszis most pénzügyi sikerét, emellett pozitív fogadtatásban részesült.
Bizonyos értelemben Coppola filmje felidézi Bram Stoker klasszikusának egy részét. A bevándorlást, a gyarmatosítást és a viktoriánus kultúra ábrázolásait nem csupán dekorációként kezelik, hanem a történet fontos részeként. Coppola emellett tiszteletben tartotta Stoker regényének levélmondó stílusát.
A fentiek ellenére a film ereje leginkább mégis a színészeknek köszönhető: Gary Oldman Drakulája egyszerűen nagyszerű, Wynona Ryder Minaként nyújtott progresszív alakítást, és Anthony Hopkins Van Helsingjének a gróf iránti megszállottsága is emlékezetes maradt. Talán egyedül Keanu Reeves Jonathan Harkerként nyújtott teljesítményét érte negatív kritika.
Interjú a vámpírral (Interview with the Vampire, 1994, rendező: Neil Jordan)
Bram Stoker klasszikusának hatására Anne Rice író a vámpírokkal kapcsolatban hangsúlyt helyezett valamire, ami korábban kevésbé rajzolódott ki: létük drámaiságára. Kívülállók, halhatatlanok, akik emiatt a magányhoz vannak láncolva, mégis tudnak mit mesélni az emberi létezésről.
Neil Jordan adaptációja Anne Rice legismertebb regényéből az 1990-es évek egyik fontos filmje lett. Tom Cruise és Brad Pitt Lestat és Louis szerepében két vámpírt alakítottak, akik ugyanabban a kétségbeesésben szenvednek. Segítettek a jövőbeli vámpírfilmek és -regények gyökereinek meghonosításában, és visszahelyezték a vámpírokat a popkultúrába. Az eredményt sokan Rice regénye középszerű adaptációjának tartják, ám még mindig a referenciának számít a vámpírfilmek között.
Engedj be (Låt den Rätte Komma In, Let the Right One In, 2008, rendező: Tomas Alfredson)
A kétezres évek egyik legkedveltebb vámpírfilmje gyönyörű történet a magányról és a barátságról. A melankólia magával ragadó atmoszférájában játszódik, amelyet átgondoltan megszakítanak a remek horrorelemek. Általában a valaha készült legnagyobb vámpírfilmekkel hasonlítják össze az operatőri munka és cselekményereje miatt.
A film Oskar, egy 12 éves fiú történetét mutatja be, aki az 1980-as évek Stockholmjában él. Az anyja nem igazán figyel rá, osztálytársai zaklatják, ám Oskar ezután megismeri az igaz barátságot (és a bosszú erejét) Eliben, egy titokzatos és magányos lányban, akinek Oskar szomszédságába érkezése kiemeli a világ közömbösségét, amelyben a fiú él.
Szomjúság (Thirst, 2009, rendező: Park Chan-Wok)
Park Chan-Wok a dél-koreai filmművészet egyik legerősebb alakja, a 2009-es cannes-i fesztiválon a zsűri díját nyerte el a Szomjúsággal.
A film Émile Zola 1867-es Thérèse Raquin című regénye alapján készült, fókuszában a szerelmi háromszögek dinamikája van.
A cselekmény Sang-hyunt, egy kudarcba fulladt kísérlet miatt újszülött vámpírként továbbélő katolikus papot követi nyomon, amint Tae-jut, egy gyerekkori barátjának feleségét az őrület spiráljába rángatja.
Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive, 2013, rendező: Jim Jarmusch)
Az Egyesült Királyság és Németország nemzetközi koprodukciójában készült film két vámpír évszázadokon átnyúló szerelmét állítja fókuszba, és a 2013-as cannes-i fesztiválon Arany Pálmára jelölték. 2016-ban a filmet a BBC 100 legjobb 21. századi filmje közé sorolta a világ 177 kritikusa.
A történetben Adam, a depressziós zenész újra találkozik szerelmével, Eve-vel. Kapcsolatuk már több száz éve tart, és most újra folytatják, de a nyugalmukat megzavarja Ava, Eve zabolátlan húga, aki veszélybe sodorja az egyetlen embert, akivel Adam jó kapcsolatot ápol.
A cím Dave Wallis azonos című, 1964-es science fiction regénye előtt tiszteleg, bár a cselekmények között nincs hasonlóság. Az Ádám és az Éva nevekből könnyen arra lehet következtetni, hogy a bibliai teremtéstörténetre utalnak, de a The Hollywood Reporternek adott interjújában Jarmusch elárulta, hogy eredetileg Mark Twain Ádám és Éva naplója című szatirikus munkája volt az alap, de a film ezek mellett is számos irodalmi és popkulturális utalást rejt.
Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows, 2014, rendező: Taika Waititi)
A lista – és az elmúlt évek – egyik legüdítőbb, legviccesebb darabja kétségtelenül a Hétköznapi vámpírok. Taika Waititi és Jemaine Clement rendezte, akik Viagóként és Vladislavként is szerepeltek a filmben, és ez a mockumentary (áldokumentumfilm) a 21. század második évtizedének egyik legelismertebb vígjátéka lett, melyben eegyesül a fanyar humor, a játékos környezetet és a sziporkázó történetmesélés.
Három egy fedél alatt élő vámpír – Viago, Deacon és Vladislav – életét követi nyomon a történet, akik igyekeznek megélni a modern világban. Fizetik az albérletet, felosztják a házimunkát, szórakozóhelyekre próbálják meghívatni magukat – olyanok, mint bárki más. Kivéve, hogy halhatatlanok és emberi véren élnek. Mikor 8000 éves lakótársuk, Petyr vámpírt csinál a huszonéves hipszterből, Nickből, a srácoknak kell bevezetniük őt a frissen szerzett öröklét rejtelmeibe. Cserébe kénytelenek megtanulni egy-két dolgot a modern társadalomról, divatról, technológiáról és az internetről. De a vámpírok élete akkor változik meg igazán, amikor megismerkednek Nick halandó barátjával, Stuval. Mikor Stu élete veszélybe kerül, a vámpírok megmutatják, hogy talán érdemes az emberekért harcolni, és ha a szíved hideg és halott is, attól még lehetnek érzéseid.
Az elképesztően komikus helyzetek és jelenetek, a rendkívül szórakoztató áldokumentumfilmes forma mellett a film legnagyobb erőssége a karakterekben rejlik. Ha közelebbről megvizsgáljuk Vladislav, Viago, Deacon, Nick, Stu és Petyr viselkedését, nem mondhatjuk, hogy nem tűnnek valódinak – mindegyikükben ráismerhetünk az emberi sajátosságokra. Ezek a személyiségek és az ő szövetségük az egyik legbájosabb és legvonzóbb tulajdonsága ennek a filmnek.
Nyitókép: Hétköznapi vámpírok
