A kilencvenes évek magyar művészetét mutatja be a Nemzeti Galéria új kiállítása

Vígh Annamária, a Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese a tárlat csütörtöki sajtóbejárásán elmondta, hogy az a tér, amely legutóbb a Gulácsy életmű-kiállításnak adott helyet, most teljesen átalakulva, valódi kortárs térként várja a közönséget. Hozzátette, hogy a tárlat a mai napig is mozgó korszak átfogó anyagát mutatja be. „Nagyszerű, hogy most itt lehetek ebben a térben, mert abban a rettenetes forgatagban, forradalmi hevületben, amiben akkor éltünk, nem mindig jutott elég figyelem ezekre az elemekre, a művészet ezen különleges világának az érzékelésére” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a kiállítás anyagából tudományos igényű angol és magyar nyelvű katalógus is született.

Petrányi Zsolt, a tárlat főkurátora felidézte, hogy a tárlat megszervezése két éven át tartott, és a fiatal kurátorokkal kettős kutatómunkát végeztek. Egyrészt a korszakban alkotó művészekkel készítettek interjúkat, másrészt a korszakról szóló szakirodalmat dolgozták fel.

„Az 1990-es évekről megjelenő irodalom a 2000-es években betonozódott be, és két nagy irányzat fogalmazódott meg a magyar művészetről: az egyik a kilencvenes éveket mint neokonceptuális művészetet mutatta be, a másik pedig az újmédia oldaláról közelített ehhez a korszakhoz” – fogalmazott, kiemelve, hogy a művészeknek a társadalmi változások új életérzést adtak, a kiállítás rendezésében ennek az életérzésnek a bemutatására igyekeztek koncentrálni. Ebben a korszakban az elektronikus zenék forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra és a partik világa meghatározó inspirációt jelentett, amely a művek vizualitásában, a bennük felvetett kérdésekben is megjelent.

A kurátor elmondta azt is, hogy a tárlatot úgy akarták megrendezni, mintha ma lenne, vagyis olyan műveket akartak egymás mellé helyezni, amelyek kreativitásukkal, színességükkel, könnyedségükkel értelmezhetők a fiatal generáció számára is, hiszen a kiállításnak fontos célja, hogy a mai fiatalokat is bevonzza a múzeumi terekbe.

Petrányi Zsolt kiemelte és méltatta a fiatal kurátorok munkáját, akik egészen más szemmel tudtak ránézni a feldolgozni kívánt anyagra.

Mint mondta, egy tárlat nem attól jó, ha felsorol, hanem ha felvállal egy narratívát, amelyen végigvezeti a látogatót. Hozzátette: az egyik ilyen vezérvonalnak számított, hogy a korszakban alkotó művészek számára nem létezett piac, ezért pusztán szabad meggyőződésből, kreativitásból alkottak. Ez „nagyon erősen rányomja a bélyegét az anyagra, ettől ennyire kötetlen és szabad”.

A kiállítás több mint ötven alkotó mintegy 150 művén keresztül mutatja be a festészet, a tárgy-, a fotó-, a print-, a videó- és a számítógépalapú művészet kilencvenes évekbeli alakulását.

Vígh Annamária felidézte, hogy a nyolcvanas évek végének nemzetközi és magyarországi történései elhozták a központilag irányított cenzúra megszűnését, egy új, szabad és demokratikus politikai rendszer kialakulását. A hagyományos médiumok mellett az új képi eszközök, a képszerkesztő programok és a számítógép kínálta lehetőségek egy egész generáció számára az önmeghatározás új formáit jelentették.

Kiemelte, hogy a tematikus tárlat öt fő szekciója ma is érvényes témaköröket mutat be. Az Előzmények című bevezető rész olyan alkotásokat vonultat fel, amelyek a kilencvenes évek új szemléletének előfutárai voltak. A Szöveg/jel/jelentés szekcióban a kép és a szöveg viszonyával foglalkozó művek szerepelnek, az Ökofuturizmus című részben lévő alkotások pedig a különböző ökológiai kérdések felmutatásával reflektálnak az ember által alakított környezet problémáira.

A Test/identitás című rész a testhez kapcsolódó újfajta viszonyt járja körül, a Pop/remix elnevezésű szekció pedig a vizuális kultúra kilencvenes években végbement átalakulására koncentrál. A tárlat utolsó, Valóság/illúzió című részében kiállított tárgyak ennek a két fogalomnak a viszonyával foglalkoznak.

A képi világot megjelenítő műalkotásokat több zenehallgatási, videós és edukációs ponttal kiegészített térben láthatja a közönség.

A kiállítás, amelynek kurátora Petrányi Zsolt mellett Harangozó Katalin, Major Sára és Tarr Linda Alexandra volt, február 11-ig látható a Nemzeti Galériában.

A képen: Beöthy Balázs–Németh Hajnal: Néha Hajnal, Bárhol Balázs II. (1997–99; számítógépes nyomat, vászon; 90 × 115,6 cm; Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest). Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest