thumb_193485_default_big.jpg

A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte el Az év emlékhelye díjat

A Nemzeti Örökség Intézete által alapított díjat az Emlékhelyek napjának nyitórendezvényén szombaton Kiskőrösön adták át.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, Az év emlékhelye díj bírálóbizottságának tagja kiemelte: az idei díjra összesen tizenegy, négy nemzeti és hét történelmi emlékhely pályázott. Mint mondta: a bizottságnak nem volt könnyű dolga, mert „a jobbnál jobb pályázatok mögött valóban egytől egyig értékes, nemzeti örökségünket kiválóan szolgáló tevékenység áll”.

Dunai Mónika hangsúlyozta: mindenki egyetért a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum történelmi emlékhely hitvallásával, amely szerint „minden magyar embernek el kell jönnie Kiskőrösre, és a kultúrára való nevelést a gyermekeknél kell kezdeni”.

A bírálat során áttekintették valamennyi emlékhely egész éves programját, különös tekintettel az emlékhelyek napjának megünneplésére. Mint mondta: a nyertes pályázónak, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumnak a Petőfi-emlékévben ötvennél több rendezvénye valósult meg, miközben több mint 41 ezer látogatót fogadott az intézmény. Új állandó kiállításokat hoztak létre és számos innovatív fejlesztést valósítottak meg, kiadványokat készítettek, amelyek révén „minden korosztály játékosan, illetve szórakozva tud művelődni, tanulni és örökérvényű élményeket szerezni” – fogalmazott. Felidézte, hogy az elmúlt évben közel 600 látogatócsoportot, illetve több mint 500 diákcsoportot fogadtak és 153 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak, a látogatóközpontban pedig 13 ezernél is többen élhették át János vitéz történetét.

Dunai Mónika elmondta: Az év emlékhelye díjat ezúttal is, mint minden évben az az emlékhely kapja, amely az utóbbi években az emlékhelyet és a hozzá fűződő nemzeti kulturális értékeket újszerű módon, akár mások számára is alkalmazhatóan mutatja be, illetve olyan programsorozatot szervez, amely az emlékhelyet a fiatalok körében is népszerűsíti, valamint másokkal összefogva, közös szervezésben valósítja meg azokat.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója felidézte, hogy az emlékhelyek napja rendezvénysorozatot kilenc éve szervezik meg, Az év emlékhelye díjat pedig öt éve alapították azzal a céllal, hogy a legaktívabb, az emlékhely státuszukat leginkább kiaknázó emlékhelyeket elismerje. A kiskőrösi pályázat egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy „nemcsak egy egyszeri impulzusként használta fel a Petőfi-bicentenáriumot, és nemcsak a megépült új terek és infrastruktúra által került az ország homlokterébe, hanem ezt a folyamatot ugyanazzal a lendülettel folytatják tovább, és nem csak helyben”. Kapcsolódnak más emlékhelyekhez is, országszerte számos programon vesznek részt – fogalmazott.

Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese kiemelte: az ajánlásuk alapján a magyar kormány által adományozott, történelmi emlékhely címet mára hatvan, a nemzeti történelmünk kiemelkedő alakjai és meghatározó eseményei szempontjából kiemelkedő jelentőségű hazai helyszín viselheti büszkén. Felidézte: Kiskőrösön 2022 októberében avatták fel a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélét. Az intézmény híven és eredményesen őrzi és ápolja „a hagyománnyá magasztosult múltat”, kutatja és gyűjti tárgyi emlékeit, irodalmi kincseit, mindent, ami a Petőfi-kultuszhoz szervesen kapcsolódhat – tette hozzá.

Domonyi László, a város polgármestere elmondta: az elődeik 1861-ben márványtáblával jelölték meg, majd később látogathatóvá tették Petőfi Sándor szülőházát. Magánadományokból felállították a legelső köztéri Petőfi-szobrot, és tartalmas rendezvényekkel adóztak a „költőóriásnak”. „Most rajtunk van a sor” – fogalmazott, hozzátéve: igazodva a modern időkhöz az emlékkiállítás és a kultuszéltetés olyan új formáit keresik, amelyek mindenkihez eljuttatják Petőfi Sándor költeményeit, gondolatait és világlátását.

A díjátadót követően helytörténész vezetésével a látogatók felkereshették a Petrovics család kiskőrösi tartózkodásának helyszíneit.

Riportunk a Petődi Sándor Szülőház és Emlékmúzeumról itt, a János Vitéz Látogatóközpontról itt és itt olvasható.

Fotók: Beliczay László / Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

A Kiskőrösi Szlovák Tájház lett Az év tájháza

A Tájházszövetség 2023. október 5–7. között Veszprémben rendezi XX., jubileumi országos szakmai találkozóját. A szakmai konferencia napján, október 6-án került sor Az év tájháza kitüntető cím átadására, melyet a szövetség legrangosabb elismeréseként idén a Kiskőrösi Szlovák Tájház nyert el.

A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum – képriport

Petőfi Sándor szülőháza máig eredeti állapotában, autentikus tárgyakkal tárja a látogatók elé azt a miliőt, amelyben a költő megszületett.

Történelmi emlékhellyé avatták Petőfi Sándor szülőházát

A Petőfi 200 emlékév részeként történelmi emlékhellyé avatták a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot. Emellett két, Petőfi életét és művészetét feldolgozó állandó kiállítás is nyílt a városban.

Petőfi 200 – Megújították a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontot

A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódódóan az intézményben számos fejlesztés történt, hogy komplex audiovizuális élmény formájában nyújtsanak oktatási és szórakozási lehetőséget minden korosztály számára.