000_34969X6.jpg

Kolumbiában betiltják a bikaviadalokat

Gustavo Petro kolumbiai elnök aláírta hétfőn a bikaviadalok betiltásáról szóló törvényt, amely három év múlva lép hatályba.

„Nem mondhatjuk azt a világnak, hogy az élő és érző lények szórakoztatásért való megölése kultúra” – mondta az elnök több száz aktivista jelenlétében a bikaviadalok megtartására használt La Santamaría arénában. Hozzátette, hogy ha a természetet elpusztítják, azzal az emberiségnek is vége lesz. „A természetnek tőlünk független jogai vannak, amelyeket meg kell őrizni és tiszteletben kell tartani” – mutatott rá Petro. Elmondása szerint a bikaviadalokra használt arénák „a halál helyett a kultúra, a sport és az élet” színtereivé válnak, az eddig bikaviadalból élő embereket pedig átképezik.

A törvény 2027-ben lép hatályba, így a kolumbiai vezetésnek három éve van arra, hogy az említett arénákat kulturális és művészeti központokká alakítsa át. A „No más olé” nevű törvényt – amelynek jelentése „nincs többé éljenzés” – még május végén hagyta jóvá a kolumbiai kongresszus egy történelmi döntés keretében.

A bikaviadal a spanyol gyarmatosítás óta hagyománynak számít a dél-amerikai országokban, de Kolumbiában az állatvédők többször is tiltakoztak megtartásuk ellen az elmúlt években. Kolumbia mellett Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, Ecuadorban, Mexikóban, Peruban és Venezuelában engedélyezik a bikaviadalt.

Ez is érdekelheti

Speciális intézkedésekkel óvják az érsekségi denevéreket, a veszprémi várnegyed visszatérő vendégeit

Közel száz denevér érkezett április második felében a veszprémi Érseki Palota padlásterébe, ahol a nőstény egyedek és néhány hete született kölykeik a nyári hónapokat töltik. Az „érsekségi denevérek” visszatérő vendégek a közel 250 éves barokk épületben, ezért a Veszprémi Főegyházmegye a várnegyed megújításának munkálatait úgy ütemezi, hogy a védett – fényre és zajra is érzékeny – állatokat ne zavarják, sőt az Érseki Palota díszkivilágítását is módosították.

Kitömött jegesmedvéket és krokodilokat foglalt le a török rendőrség

A lefoglalt állatok értékét 75 millió török lírára, csaknem 850 millió forintra becsülik.

Őslakos tudás segítheti a koalák túlélését

A 2019–2020-as hatalmas tűzvészek során rengeteg koala pusztult el. A sok évezredes tudáson alapuló kisebb tüzekkel megelőzhető a hatalmas károkat okozó bozóttüzek kialakulása, amelyek állatok sokaságának pusztulásával is járnak.