A könyvek, amik vagyok: Ludvig Orsolya Stefanie

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

„Ha visszagondolok a gyerekkoromra, az jut eszembe, hogy bár mindig szerettem olvasni, könyveket nézegetni, de bevallom, a kötelező olvasmányok rajtam is kifogtak, nem nagyon tudtam azonosulni velük. Az egyetlen, amit igazán szerettem, az Jókai Mór És mégis mozog a Föld című könyve volt, de a többivel nehezen kapcsolódtam. Ezt tizenéves koromban észrevette a nagymamám, aki pedagógus volt. Kötött velem egy alkut: ha x oldalt elolvastam az aktuális kötelezőből, akkor utána olvashattam a saját kedvemre is – és elkezdte odaadni nekem Agatha Christie, aztán pedig a klasszikus brit irodalom könyveit is, amik teljesen magukkal ragadtak.

Most a Gyilkosság az Orient expresszen című regényét emelem ki a sok közül. Ez egyrészt azért volt meghatározó számomra, mert elképesztően izgalmas, másrészt azért, mert nagyon tetszett a környezet, amiben játszódik. Az Orient expressz szép, elegáns, és ebben az esztétikus környezetben mégis szörnyűség történik, sőt, kiderül, hogy ez a szörnyűség már „csak” egy következménye egy eredeti szörnyűségnek.

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Az Üvöltő szelek szintén a tinédzserkoromhoz kötődik, ez a könyv is nagyszülői ajánlásra került a kezembe.

Nagyon elvarázsolt, napokig teljes mértékben a hatása alatt voltam. Heathcliff, Catherine, a beteljesületlen szerelem, borzasztó mély érzések és ködös, kissé kísérteties hangulat… Jó párszor újraolvastam. Filmen is megnéztem, abban a formában is nagyon szerettem a történetet.

James Redfield: A mennyei prófécia

Ezt a kötetet spiri könyvnek tartják, de engem nem a spirituális jellegű része fogott meg. Ez a könyv azt taglalja, hogy miként befolyásolja a minket körülvevő energia az emberi kapcsolatainkat. Volt benne egy gondolat, ami megfogott és azóta is kísér engem. Összefoglalom, amit ebből a gondolatból szintetizáltam magamnak. Az író úgy véli, hogy minden – azaz mi magunk és minden, ami körbevesz minket – energia, és az az energia tér vissza hozzánk, amit mi magunk sugárzunk kifelé. Ez számomra azt jelenti, hogy úgy viszonyulnak majd hozzám az emberek, ahogy én viszonyulok hozzájuk.

Ezt konkrét helyzetekre alkalmazza a könyv, például: amikor egy nagyon nehéz beszélgetésbe vagy tárgyalásba kezdünk, érdemes kiterjeszteni magunkból a – mondjuk úgy – „pozitív energiát”. Az a tapasztalatom, hogy ez tényleg hat az emberekre. Támadás helyett kommunikációba kezdenek, az így létrejövő kapcsolódásnak köszönhetően képessé válnak meghallani, befogadni, amit mondunk, és konfrontáció helyett megoldás születik.

John Edward Williams: Stoner

Ez John Williams legnagyobb regénye, ám nem közvetlenül a megírását követően lett sikeres, hanem jóval-jóval később fedezték fel, ma pedig giga bestseller. A könyv egy Stoner nevű férfi életét meséli el a születéstől a halálig. Ebben az emberben semmi különleges nincs. Egy amerikai kisvárosba született, a gyerekkora elég átlagosnak mondható, tanárnak áll, professzor lesz az egyetemen, publikál, félig-meddig sikeres, családot alapít. Az a fantasztikus és magával ragadó ebben a könyvben, hogy Williams úgy írja le tisztán és egyszerűen, hogy ez az ember „semmi extra”, hogy mellette érzékelteti, hogy ez teljesen rendben is van. Stoner esendő, de nincs elítélve ezért. Esendő – ez van. Lényegében jó ember, és fontos jellemvonása, hogy minden esendőségével együtt elfogadja önmagát. Nem kell mindenkinek szuperhősnek lenni.

Stoner valójában „nem számít”, de ettől még igenis számít. Nemcsak szuperlatívuszok léteznek, hanem minden is létezik. Williams ebből a mindenből emel ki egy embert, és megmutatja, hogy lám, róla is tud szólni egy nagyregény. Nekem felszabadító volt átlagemberről nagyregényt olvasni.

Cheryl Strayed: Vadon

Ez egy igaz történet, amelyből film is készült Vadon címmel – Reese Witherspoon a főszereplője, Oscar-jelölést is kapott filmben nyújtott alakításáért. Cheryl Strayed egy zűrös életű lány, aki az édesanyja elvesztését követően nagyon nem találja a helyét. Elindul, hogy fiatal, harmincas nőként egyedül bejárja Észak-Amerika legkalandosabb túraútvonalát, ami a mexikói határtól szinte Alaszkáig fut, és amiben minden van a sivatagi forróságtól a magas hegyekig. Ennek az útnak a történetét, a vadon testi-lelki túlélését meséli el a könyv – valamint azt, hogy Cheryl miként talál rá az új önmagára. Annyira lenyűgöző a történet, hogy miután elolvastam, én is kedvet kaptam, hogy elinduljak. (nevet)

Hozzáteszem, a lánynak a valóságban sem az az eredeti neve, hogy Cheryl Strayed, ezt a nevet ő választotta magának. Az apukája otthagyta a családját, nem akarta az ő nevét viselni. Az angol strayed szó jelentése: elkalandozott, zavart, elkóborolt, útkereső – ezért választotta ezt vezetéknévnek, ma is ezen a néven éli az életét. 

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu