A táblát Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőnél tartott sajtótájékoztatón adta át Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának.

Rétvári Bence elmondta: 1990 óta láthatók az utakon az eddigi, három betűből és három számból álló rendszámok. A betűk azonban lassan az ábécé végéhez érnek, és éveken belül elfogytak volna ezek a variációk. Ezért született az a döntés, hogy július 1-jétől új típusú rendszámok kerüljenek az autókra.

A újonnan forgalomba helyezett gépjárművek kétszer két betűből és három számból álló rendszámtáblát kapnak, ezen látható az Európai Unió jelzése a csillagokkal, a H betű, és új elemként jelenik meg Magyarország címere.

Az új rendszámok több kombinációs lehetőséget kínálnak. Mintegy 5,5 millió jármű fut Magyarországon, körülbelül 4 millió személyautó van, ezeknek a rendszáma változik meg folyamatosan a későbbiekben.

Az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni.

Pintér Sándor belügyminiszter úgy döntött, hogy az első új, AA AA–001-es rendszámot a Közlekedési Múzeum kapja meg, ahogy sok korábbi hasonló első rendszám is oda került.

Vitézy Dávid kiemelte: a múzeum gyűjteményében megtalálható legrégebbi rendszámos felvételen egy Csonka-féle gépkocsi látható 1908-ból.
Csonka-féle gépkocsi 1908-ból
Forrás: magyarjarmu.hu

A jármű még folyószámos táblát kapott, 1910 után római számokkal is kombinálták a jelzéseket, majd megjelentek a betű-szám jelzéses rendszámok. Később két betű és négy szám formátumú rendszámok voltak Magyarországon, 1990-ben váltotta ezt fel – többéves kifutással – a három betű és három szám alapú rendszer.

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat –, majd újabb két betűből és három számból állnak. A rendszámtáblán ékezetes magánhangzók nem lehetnek, a számjegyek pedig 001-től 999-ig szerepelhetnek. Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható, fehér H betű jelzéssel.

Egy pár rendszámtábla ára továbbra is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán