Milyen volt a gyerekkorod? Már akkor is értek olyan ingerek, amelyek a művészet felé terelgettek?
Jó gyermekkorom volt, megvolt benne minden, amiből tanulhat az ember. A családunkban senki nem volt művész, a szüleim sem értelmiségiek. Édesanyám férfiszabóként dolgozott, mintadarabokat, modelleket is készített az egyik helyi vállalat számára, sokszor divatbemutatókra is. Akár fotó alapján is el tudott készíteni szabásmintákat.
Az első olyan emlékeim, amelyek a művészettel kapcsolatosak, az oviból vannak. Volt egy Tamás nevű srác, aki nagyon jól rajzolt. Nagyon irigykedtem rá, és én is próbáltam olyan ügyes lenni, mint ő. Aztán addig-addig gyakoroltam, hogy a végén már elég jól tudtam sast rajzolni.
Aztán szerelmes lettem az egyik ovis társamba, akiről megtudtam, hogy az Ady-iskolába felvételizik rajz tagozatra. Végül a szüleim engem is oda írattak be. A felvételin le kellett rajzolni a családot. Mindenkit Puma melegítőben rajzoltam le, csak az embléma nem sikerült túl jól, mert zsírkrétával nem ment a finom kidolgozás. Felvettek. Mi voltunk az iskola második rajz tagozatos osztálya.
Van-e olyan művész, aki nagy hatással volt/van rád?
Az általános iskolában Fischer György lett a rajztanárom, őt tartom a mesteremnek. Azt is neki köszönhetem, hogy felvettek a művészeti gimibe, mert rezgett a léc, nem sikerült túl jól a matekfelvételim, de ő kiállt értem. Később barátok lettünk, sokat jártunk hozzá rajzolni, művésztelepet játszani. Nem is az alkotómunkában, inkább gondolkodásmódban, világlátásban, a képzőművészethez való hozzáállásomban volt rám nagy hatással. Mást nem tudok említeni, de sok alkotónak tetszik a munkája, és néha meglepő párhuzamok jönnek elő az alkotásaimban.
Hol tanultál, milyenek voltak az egyetemi éveid?
Na, ez elég kacifántosra sikerült. Úgy alakult, hogy az érettségire megint nagyon szerelmes lettem, ezért nem akartam távol kerülni Zalaegerszegtől. Viszont a rajzolástól is besokalltam egy picit, ezért történelem–földrajz szakra jelentkeztem Szombathelyre, a tanárképző főiskolára. Ám egy év elteltével annyira hiányzott az alkotómunka, hogy szinte elvonási tüneteim lettek, ezért átjelentkeztem rajz szakra. Itt újra jó helyen éreztem magam, jó közegbe kerültem. Felmerült, hogy felvételizek a Képzőművészeti Egyetemre, de ezt akkoriban anyagilag nem engedhettem meg magamnak. A főiskola után tanítani kezdtem Zalaegerszegen az Adyban, de közben kiegészítő történelem szakra jártam Pécsen. Végül mégis sikerült bekerülnöm a Képzőre, ahol 2010-ben végeztem el a vizuális nevelőtanár szakot.
Mi a legmeghatározóbb téma az alkotásaidban?
Szerintem nagyban meghatározza a munkáimat, hogy történelem szakos bölcsészdiplomám is van. Ezért lehet, hogy konceptuális dolgokat művelek, amelyek kiindulópontja általában valamilyen társadalomtudományi kutatás. Szeretek kutatni, képzőművészeti eszközökkel feldolgozni valamilyen történelmi, társadalmi vagy szociológiai jelenséget, anomáliát. Az utóbbi időben ezek jellemzik a munkáimat.
Kezdetben milyen technikával dolgoztál, és azóta ez alakult-e?
A gimi után falról leválasztott és vászonra feszített szekkókat festettem, mert érdekelt a mészkazeines technika és az a kérdés, hogy ha egy falképet hordozható táblaképpé változtatunk, megváltozik-e a jelentése. Ráadásul a falképeket néha felülfestik, lemeszelik, újra előszedik, restaurálják. Ebben sok érdekes történet rejlik.
Aztán csináltam sok efemer dolgot is. Tárgyaltam pár galériával arról, hogy szívesen képviselnének, mert tetszik nekik, amit csinálok, de hamar kiderült, hogy ezeket a munkákat nem lehet eladni. Senki nem akar olyan műalkotásért pénzt adni, amelyik idővel megsemmisül vagy megváltozik, vagy ha a megvásárolható forma a dokumentáció mellett egy dunsztosüveg víz, az alján agyagiszappal.
Most már inkább arra törekszem, hogy a közölnivalóhoz találjam meg a legmegfelelőbb kifejezési formát, legyen az rajzos, festészeti, grafikai, fotós megoldás vagy bármi más. Sokat kísérletezem. Van, hogy egy témát többféle módon is körüljárok, amíg meg nem találom azt, ami a legsűrűbben, legtömörebben visszaadja a mondanivalóm.
Tavaly részt vettél Dél-balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residencyben. Milyen élmény volt?
Először fura volt, hogy én vagyok a legidősebb a csapatban, még a telep művészeti vezetője, Szinyova Gergő is fiatalabb nálam. Kicsit izgultam, hogyan tudok majd működni ilyen közegben, de aztán belelendültem. Szuper csapat voltunk, és nagyon tetszett, ahogy mindenki nagy lendülettel és lelkesedéssel alkotott. Egy kicsit ki is nyitották számomra a világot.
Ezt lehet olvasni a balatoni alkotásaidról: „Tóth Norbert kiindulópontja egy konkrét élmény volt, amely az egyéni szabadság és a közösségi létezés problematikáját tematizálja: Krakkóban látott olyan házakat, amelyeket úgy fóliáztak le, hogy a lakók nem tudtak kimenni a saját erkélyükre. Az alkotó ezt a szürreális látványt redukált színvilágú, mégis nagyon érzéki szekkók formájában valósította meg, amelyeket azután a falról leválasztva vászonra feszített rá, így táblaképpé váltak.” Mikor jártál Krakkóban, és miért volt rád ekkora hatással?
Krakkó fontos élmény volt számomra. 2021-ben voltam ott a Visegrádi Alap ösztöndíjával. Pont egy olyan pillanatban, amikor kicsit el akartam távolodni az itthoni dolgoktól. Olyan volt, mint egy terápia. A Kazimierzben, a régi zsidó negyedben laktam, és a műterem is ott volt. Ezen a helyen tényleg a bőrödön érzed a történelmet. Aztán ott van Nowa Huta, ahol Kamil Kuzko vezetett körbe, és ami egyszerre lehet idegen és ismerős egy kelet-európainak, de a léptékek mások. Alapból is szerettem a lengyel képzőművészetet, a lengyel aktivizmust, de így, hogy kicsit belülről is megnézhettem, még izgalmasabbnak tűnik.
Egyéni szabadság és közösségi létezés. Neked mit jelent szabadnak lenni?
Úgy csinálni a saját hülyeségeimet, hogy az másokat nem zavar (nevet).
Mostanában milyen kiállításokon láthatók az alkotásaid?
Május elején nyílt meg Ausztriában, Wolfgangsee-nél egy csoportos kiállításunk. Aztán Pécsen, a Nádor Galériában lesz egy DLA-s tárlat még a hónap folyamán. Egy páros kiállítás is tervben van jövő tavaszra. Jelenleg a „csinált városokkal” foglalkozom, és ha ennek nyomán születik valami izgalmas, akkor ebből a munkából szeretnék majd egy nagyobb egyéni kiállítást.
