Fókuszban: közösségi színház címmel rendezték meg a II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciát a hétvégén a Csokonai Fórumban.

A konferencián közösségi színházzal, színházi neveléssel, színházpedagógiával foglalkozók, színházi alkotók, drámapedagógusok, egyetemi hallgatók, pedagógusok vettek részt, szakmabeli és szakmán kívüli érdeklődők. A háromnapos programon a résztvevők kerekasztal-beszélgetéseken, közösségi színházi előadásokon és workshopokon keresztül mutatták be és vizsgálták a közösségi színházcsinálásban szerzett tapasztalataikat.

Hazai alkotók, szakemberek sora
mellett Chris Cooper író, rendező, színházi nevelési szakember, a nagy múltú
birminghami Big Brum TIE Company volt vezetője, illetve a kolozsvári Reactor
alkotói, Petro Ionescu és Doru Taloș is a debreceni színház vendégei voltak. 

A pénteki kerekasztal-beszélgetés azt a kérdést járta körül, hogy mit ad a tágabb közösségnek a közösségi színház. Hihetnek-e a művészek abban, hogy rövid- vagy akár középtávon változást érhetnek el szűkebb-tágabb közösségeikben egy-egy műalkotás segítségével? A Baby Bumm-kitettségi hatások (MU Színház) című előadás kapcsán közösen gondolkodtak a szülővé válás színpadi megjelenítése és a közösségi színház alapvető kérdéseiről. Péntek este a Csokonai közTér, a Csokonai Színház kreatív alkotóműhelye a szakmai közönség előtt is bemutatta az Ábrahám című interaktív közösségi színházi előadást, majd az alkotókkal beszélgettek a 2022 februárjában indult projekt kihívásairól.

A szombati két beszélgetésen azt taglalták, hogy

mit ad hozzá egy színház, társulat életéhez, hogy civil szereplők történetei vannak a színpadon.

Hiszen azzal, hogy nem professzionális művészeket lát a közönség, nem professzionális drámaírókra bízza az előadás tartalmának megalkotását, egy színház többféle kockázatot vállal. Miért éri meg mégis egy színháznak, hogy „civileknek” adja át a színpadot? Szó volt az alkotói oldalról is, vagyis arról, hogy miért vállalkozik arra egy rendező, hogy nem professzionális színészekkel, szerzőkkel dolgozzon egy előadás létrehozásán, és milyen problémák adódhatnak egy ilyen alkotófolyamat során. A Káva Aziskoláját! című produkciója kapcsán a pedagógusok szerepe került fókuszba.

Romankovics Edit rendező személyében már a debreceniek számára is jól ismert alkotó vendégeskedett a konferencián. Most a Megeshetne másképp című, rendezőként jegyzett előadását kísérte el Debrecenbe. A produkció középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek éppen első kislánya születik meg. Az előadás egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül, akik a darabban maguk játszanak. 

Hogyan lehet nem hivatásos színészekből, résztvevőkből álló közösséggel előadást készíteni? Erről tartott gyakorlatközpontú workshopot Chris Cooper, a színházi nevelési programok egyik legnevesebb kortárs szakembere a program vasárnapi zárópontjaként. 

Fotók: Máthé András