színházpedagógia

Ezreket mozdított meg a Katona Behívója

A Katona József Színház színház-pedagógiai programja, a Behívó, idén is izgalmas, a színpadon messze túlnyúló foglalkozásokkal gazdagította az évadot. A programhoz tartozó diákfoglalkozásokon, közönségtalálkozókon vagy különféle műhelymunkákon több mint 4500-an vettek részt.

Elkezdtem keresni, ki vagyok én az ajtó mögött

Sokak számára a pantomimes az, aki az utcán áll, és akkor mozdul meg, ha bedobják a százast a kalapjába, mert ezzel találkozhatnak a köztereken.

„Házőrzőféle vagyok, meg aki csomagol az útrakelőknek” – Beszélgetés Gabnai Katalinnal

Nyolcszáz–ezer tanítványa volt, akiket harminc év alatt diploma közeléig vitt, és három–négyezer, akikkel különféle kurzusokon találkozott. Azoknak a száma valószínűleg megsaccolhatatlan, akik a szakkönyveit használják, és van egy nemzedék, az X generációsok, akik miatta, vele játszottak bábszínházat vagy vették fel a csörgősipkát.

A közösségi színházról tartottak szakmai konferenciát a Csokonai Színházban

Fókuszban: közösségi színház címmel rendezték meg a II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciát a hétvégén a Csokonai Fórumban.