A szakállas Neptun Nádasdy Ádám első novelláskötete: tizenkét történetet mesél el, amelyek nem róla szólnak, de többnyire az ő fiatalabb korában, a ‘60-as, ‘70-es, ‘80-as években játszódnak. „Ezek az írások az emberi kapcsolatok nehéz voltáról szólnak. Hősei mind meleg férfiak, szépek és csúnyák, boldogok és boldogtalanok: átlagosak, mint általában az emberek.” A kötet online bemutatóján Turi Tímea kérdezte a szerzőt.
A vastagbőrű mimóza – Írások melegekről, melegségről volt efféle prózakönyv, de míg abba a kötetbe inkább publicisztikai jellegű írások kerültek, addig A szakállas Neptun szépirodalmi mű – állapítja meg Turi. „Ezek kitalált történetek. Valóságdarabokat tartalmaznak, amelyeket úgy szőttem meg, ahogy a valóságban nem történtek meg. (...) A Mimóza történetei igazak voltak, azok rövid tárcák, amelyek szociológiai céllal keletkeztek, ezek pedig mesék” – részletezi a szerző.
A tizenkét mese cselekménye viszonylag hosszú időt ölel fel, és Turi elárulja azt is, hogy a történeteket régóta írja Nádasdy. Az írásokon azonban nem érződik ez: a kötet egységes képet fest. Ugyan a novellák egy része az évek során különböző folyóiratokban is megjelent már, némelyiknek az ősváltozata a valamikori Mások újságban, de csak most fogalmazódott meg az igény, hogy legyen belőlük könyv. „Egyszer csak természetessé vált, hogy előkeressem és rendezgessem őket. A legtöbb írást átdolgoztam, főként soványítottam rajtuk” – mondja Nádasdy.
Turi Tímea szerint az írásokban közös, hogy szereplőik ki vannak szolgáltatva a saját érzelmeiknek. Sokszor elhatároznak valamit, azután egészen mást csinálnak vagy próbálják palástolni az érzelmeiket a cselekedeteikkel. „De aztán kibújik a szög a zsákból, a szereplőket elrabolják az érzelmeik” – folytatja az Aegon-díjas szerző, majd hozzáteszi azt is, hogy a valóság is az, hogy egy meleg embernek jobban kell fegyelmeznie magát, hiszen nem tudja, kit milyen mértékben traktálhat az érzelmeivel.
A kötet szereplői – habár épp olyanok, mint más emberek, – mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útbaigazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? Meddig próbálja maga előtt is titkolni Lajos, hogy szerelmes Dénesbe? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómában a Trevi-kútban?
A történetekben nincs felesleges meztelenkedés, ezekkel a novellákkal azonban szerzőjük mégis lemeztelenedik az olvasó előtt. „Nem önéletrajzi szövegek ezek, de közben nyilvánvaló, hogy ha kizárólag meleg történetek szerepelnek a kötetben, azzal azt is közlöm, hogy én magam meleg vagyok. Az persze mindig kérdés, hogy mennyire kell ezt folyton ismételgetni? Ebben a kötetben ez most eléggé ismételve van, de hát legyen ilyen könyv is”.
A Haladási napló címet viselő novellában szerepel egy momentum, amikor egy idősebb és egy fiatalabb férfi szerelmét írja le. „Mint Verlaine és Rimbaud, mondom. (...) Kis hülye, most persze azt hiszi, hogy ő a Rimbaud és én vagyok a Verlaine. Pedig fordítva van, ez nem korfüggő, a fenegyerek igenis én vagyok, a vakmerő, csak ezt ő még nem tudja”. Nádasdy mosolyogva bevallja, hogy az ő alkata inkább Verlaine: ahogy a költő vergődött a polgári lét és a nem hagyományos létezés között, éppúgy van ez vele is: az élet különböző kötelékeinek foglya.
A novellák szereplőiben benne van a vágy a normális, polgári élet iránt, azonban folytonosan azzal szembesülnek, hogy nehéz felvállalni vagy beismerni a szerelmüket. És ugyan kívülről olykor enyhébbek a körülmények, ezeket a válságokat a szereplők magukban is hordozzák. „Én elsősorban a belső vívódásokról írtam, nem arról, hogy hol ütközik falakba a melegek önkifejezése. A legnagyobb akadály mi vagyunk: nem tudjuk eldönteni mik vagyunk, mit akarunk.”
Turi szerint nagyon szerethető történetek ezek, amelyekben azért mindig marad valamiféle kétely is. Nádasdy hozzáteszi: a történetmesélés öröme mellett volt benne pedagógiai szándék is az írás során. Meg akarta mutatni, hogy milyenek ezek az emberek. A novella műfaja egyébként is alkalmas a tanításra: tűhegyesen – mint egy jó karikatúra – tud rávilágítani, hogy miként kell gondolkodni bizonyos dolgokról, hogyan kell cselekedni bizonyos helyzetekben.
A szövegek visszatérő motívuma, hogy a barátok, ismerősök belelátnak egymás mindennapjaiba, és hogy az ő véleményük visszahat a szereplők életére. Nádasdy szerint ez a valóságban is így van. Be vagyunk ágyazva a mikrokörnyezetünkbe, tud rólunk ezt-azt a szomszédunk, a boltos, a rendőr, a postás… A szerző úgy gondolja: nem érdemes a privát szféra határait túl szorosra húzni, a beágyazottság jó. Szerinte a melegnek lenni sem magánügy: az látszik az emberen, a mikrokörnyezet tud erről. És ez azért jó, mert így sokan ráébredhetnek arra is, hogy az egzotikusnak hitt ország tulajdonképpen ott van a szomszéd utcában.
Nyitókép: Stekovics Gáspár felvétele
A beszélgetés május 26-án hangzott el a Líra könyv Facebook oldalán.
