Heten pályáznak a Vörösmarty Színház vezetésére

Színpad

Március 14. déli 12 óráig lehetett leadni a pályázatokat a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pozíciójára. A Fehérvári Médiacentrum információi szerint a kiírásra hét pályázat érkezett be.

Mint írják, a székesfehérvári Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója, dr. Szikora János 2012 óta vezeti az intézményt, és legutóbb 2022-ben nyert hároméves megbízást. Felhívják a figyelmet arra, hogy Székesfehérvár közgyűlése – a jogszabályoknak megfelelően – pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára, melyre annak határidejéig, 2025. március 14-én 12.00 óráig hét pályázat érkezett.

A Vörösmarty Színház igazgatói munkakörének betöltésére dr. Komáromi György, Lőrincz Zsuzsanna, Nagy Péter, Olt Tamás, Romvári Gergely, Rozgonyi-Kulcsár Viktória és Somogyi Szilárd adtak be pályázatot.

A cikk kiemeli, a következő hetekben a Magyar Állammal közös fenntartású színházak igazgatóválasztására vonatkozó szabályok szerint megy tovább a pályázati folyamat. Az új igazgató személyéről várhatóan egyik tavaszi ülésén dönt majd Székesfehérvár közgyűlése.