igazgatói pályázat

Ideiglenesen Vadász Dániel vezeti a debreceni színházat

Dr. Vadász Dániel Facebook-oldalán tette közzé a hírt.

Nemzeti színház lesz a Vörösmarty Színházból?

A folyamatosságban hiszek, azt a munkát szeretném valahogy folytatni, amit Szikora János elkezdett – hangsúlyozta Dolhai Attila, a székesfehérvári Vörösmarty Színház pénteken munkába álló új igazgatója a város polgármesterével közös bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Pályázatot írnak ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Erről döntött csütörtöki ülésén a baranyai vármegyeszékhely önkormányzatának közgyűlése. A majdani nyertes 2026. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.

Művészileg magasabb színvonalat ígér a békéscsabai színház új igazgatója

Jövő év elejétől öt évig Herczeg T. Tamás lesz a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója. Szarvas Péter polgármester pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a színház művészeti teljesítményének és megítélésének javítását várja az új vezetőtől.

Visszalépés után hatan maradtak versenyben a székesfehérvári színház vezetéséért

Pénteken a Vörösmarty Színház kollektívája, hétfőn pedig a pályázatot véleményező szakmai bizottság is meghallgatta az igazgatói feladatok ellátására kiírt pályázaton induló jelölteket.

Heten pályáznak a Vörösmarty Színház vezetésére

Március 14. déli 12 óráig lehetett leadni a pályázatokat a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pozíciójára. A Fehérvári Médiacentrum információi szerint a kiírásra hét pályázat érkezett be.

Vidovszky György lehet a Kolibri Színház új igazgatója

A leköszönő színházalapító, Novák János igazgató eszmei támogatásával indul a vezetői posztért Vidovszky György, aki tíz éve a Kolibri Színház állandó tagja és rendezője.

Szikora János leköszön Székesfehérváron, Lőrincz Zsuzsa pályázik

Szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett. Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.

Székely Kriszta pályázik a Katona József Színház vezetésére

Utolsó teljes évadát nyitotta meg augusztus 26-án a színház igazgatójaként Máté Gábor, aki bejelentette, jövőre nem indul az igazgatói posztért, hanem Székely Kriszta, a színház rendezőjének pályázatát támogatja.

Tízen pályáznak a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje 2024. február 5-én 17 órakor lejárt – tudatta közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A vezetői posztra a megadott határidőig tíz pályázat érkezett be.

Szabó P. Szilveszter biztosan nem lesz az Operett igazgatója, Gáspár Máté válthatja Mácsai Pált az Örkény élén

Az Index adta hírül, hogy másfél évvel a mandátuma lejárta előtt kiírták a budapesti Örkény István Színház igazgatói posztjára a pályázatot, Szabó P. Szilveszter pályázatát a Budapesti Operettszínház vezetésére érvénytelenítették, Barda Beáta pedig nem viszi végig igazgatói ciklusát a Trafóban.

Lezárult a beadási határidő a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági és Családi Színház vezetői posztjára

A Budapesti Operettszínház vezetésére 3, a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági és Családi Színház vezetésére 4 pályázat érkezett.

Rost Andrea: Úgy éreztem, kötelességem megpróbálni

A Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára pályázó Rost Andrea visszavezetné az intézményt a nemzetközi porondra, az Andrássy úti épületet a klasszikus opera játszóhelyévé tenné, összművészeti operastúdiót működtetne az Eiffel Műhelyházban, és népoperákat vinne az Erkel Színházba.