Csaknem három évtizede meghatározó tagja az Opera Énekkarának. Szólista képességeinek és kivételes hangterjedelmének is köszönhetően őt választották a Magyar Állami Operaház Énekkarának Kamaraművészévé. Tóth G. Zoltánnal az Opera Magazin többek között arról beszélgetett, hogy mitől jó egy kórus.

Közel harminc év után mi ad még ma is motivációt?

Fontos kiemelni, hogy együttes vagyunk: a különböző operákban, más-más szituációkban egymásra vagyunk utalva, csak a másikra reagálva vagyunk képesek hitelesen életre kelteni a cselekményt, természetesen a zenei szövettel összhangban. A munka és a szórakozás közben létrejövő, interaktív kapcsolódások közepette születő, lélekemelő pillanatok adnak újra és újra muníciót nekem, és hiszem, hogy kollégáimnak is. Nem utolsó sorban pedig a publikum felzúgó, számunkra éltető tapsa!

A méltatásban azt olvashatjuk, hogy „fegyelmezett művészi hozzáállásával a basszus szólam megkerülhetetlen erőssége”. Mit jelent ez a fegyelmezettség az ön értelmezésében?

Talán azt, hogy mások számára láthatóan, felelősen végzem a dolgomat. A próbákon olykor-olykor megengedett picit lazábban viselkedni, de az előadásokon csak maximális odafigyeléssel lehet és kell létezni a színpadon, különben a fentebb említett pillanatok nem biztos, hogy megszületnek. Azok nélkül pedig nem érdemes csinálni.

Hogyan és mikor került az intézménybe?

1992-ben egy operai meghallgatást követően Szalay Miklós akkori karigazgató vett fel énekkari művész státuszba. Katona Anikó karigazgató kinevezett basszus szólamvezetőnek, amit átengedtem Balás Péter kollégámnak. Azt hiszem, egy meghallgatás után kaptam a „címzetes magánénekes” titulust, ami inkább formális cím, mindenesetre eddig több, kisebb szerepet is elénekeltem az Operaházban. Legutóbb Csiki Gábor karigazgató bízott meg ilyen jellegű feladattal.

Vannak kedvelt művei? Milyen munkák inspirálják?

Személyes kedvenceim közé tartozik a Don Carlos, az Otello, a Faust, a Carmen, a Don Giovanni, A bolygó hollandi és a Parsifal. Inkább a konzervatívabbnak nevezett előadásokat kedvelem a modern felfogásban születettekkel szemben, ezek közül is azokat, amelyeknél a rendező felkészülten érkezik a próbákra. Azok állnak közel hozzám, amelyek a rendezést tekintve tudatos, határozott gondolati felépítéssel készülnek.

A Magyar Állami Operaház Énekkara a Bachtrack kulturális portál szavazása alapján 2016-ban a világ legjobbja lett. Ön szerint mitől jó egy kórus?

Ha egy hivatásos énekkar szinte mindegyik művésze kiváló, esetleg kiemelkedő hangi adottságokkal, zenei tudással, művészi érzékenységgel, az opera iránti alázattal rendelkezik – a mi együttesünket illetően úgy vélem, ezek a kritériumok abszolút helytállóak –, nos, még akkor is sok gyakorlás szükséges. Ahhoz, hogy a maga területén szintén kiváló adottságokkal rendelkező zenei vezető mindezekből ideális hangzást tudjon „összehangolni”, a közös munka elkerülhetetlen. Mindezekre épülve jöhet létre egy olyan produkció, amelynek meghallgatása után a közönség úgy gondolhatja: ezért érdemes volt jegyet váltani!

A teljes írás az Opera Magazinban olvasható.

Nyitókép: Tóth G. Zoltán, fotó: Csibi Szilvia