A lelket nem szabad elveszíteni

Halálának százötvenedik évfordulóján zongoraversenyével és egy zenekari művével emlékeznek Mosonyi Mihály zeneszerzőre, akinek stílusát – noha műveit ritkán tűzik műsorra – kortársa, Richard Wagner is elismerő szavakkal méltatta. Az április 8-i hangverseny szólistája Magyar Valentin, aki bár elsőéves a Zeneakadémián, a klasszikus zenei televíziós tehetségkutatónak köszönhetően évek óta a nagyközönség szeme előtt változik, fejlődik.

„Apukám jazz-zongorista. Ugyan nem éltünk együtt, a régi, rozoga, otthoni hangszerhez mindig odaültem pötyögni, szórakoztam a billentyűkkel” – kezdi a történetét. Édesanyja – aki maga is énekelt jazzt – felfedezte tehetségét, és hatéves korában beíratta a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolába. „Szó sem volt arról, hogy hangszert válasszak, kezdettől tudtam, engem kizárólag a zongorázás érdekel.”

Első Chopin-lemezét a zongoratanárától, Somogyvári Ildikótól kapta, az azon hallható b-moll Scherzo hamar a kedvence lett. „Minden este erre a muzsikára aludtam el. Már akkor arról álmodoztam, hogy ha nagy leszek, ezt fogom játszani.”

Gyermekkorától végigkísérte mindennapjait a zene. „Mindig éreztem, hogy számomra a zongora fontos.” Mégis megesett, hogy szívesebben ment le focizni a barátaival, mint hogy napi négy-öt órát gyakoroljon. „Tizennégy éves koromban jött egy fordulópont: megerősödött bennem a tudat, szeretnék valami értékeset, maradandót alkotni. Már nemcsak a zongoratanáraimnak igyekeztem megfelelni, hanem a magam által kitűzött céloknak. Úgy éreztem, ez vagyok én, magamra találtam a zongorázásban.”

Magyar Valentin hangsúlyozza: nincsenek példaképei, noha felnéz tanáraira. „Mindenki mást tud adni a zenével, mindenkinek meg kell találnia a saját hangját. Romantikus alkat vagyok, éppen ezért úgy érzem, ezt a világot tudom a leghitelesebben megszólaltatni. Nagyon sok Liszt Ferenc-művet játszottam, különösen szeretem Chopint, az utóbbi időben pedig Rachmaninov foglalkoztat. Szívügyem Rachmaninov harmadik zongoraversenye, noha a legnehezebbek közé tartozik.”

Valentint csaknem három éve ismerte meg az ország: egy komoly, tehetséges fiú mutatkozott be a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsorban. „Sokat köszönhetek a Virtuózoknak. Számos kiváló embert ismertem meg. A zsűriben helyet foglaló Várdai István csellóművész emlékezett rám, és amikor később barátaival elindította a pályakezdőket segítő Kamara Akadémia nevű kezdeményezést, megkeresett, hogy lenne-e kedvem oda járni. Örömmel mentem, csodás emberekkel dolgozhatok, Fejérvári Zoltántól Szűcs Mátén át Baráti Kristófig, nagyon sokat tanulok tőlük.” Valentin azt mondja: sok motivációt adott, és olykor a nehéz pontokon is átsegítette őt a tévénézők szeretete, biztató visszajelzései. „A televízióban azt is megtanultam, miként zárhatom ki a külső körülményeket. Teljesen mindegy, hogy hányan néznek vagy mi történik közben a stúdióban, nekem kizárólag a játékra kell koncentrálnom.”

Hozzáteszi: amikor tanul egy darabot, már a kezdetektől benne van a késztetés, hogy azt másoknak megmutassa. „A zene felemel, közelebb visz valami magasabb rendű dologhoz, ezt biztosan érzem. Nekem is voltak olyan koncertélményeim, amikor kizökkent az idő és egészen át tudtam adni magam a muzsika szépségének.” Ugyanakkor hangsúlyozza: alázatosnak kell maradni. „A zeneszerzőhöz, a kottához és önmagunkhoz is. Ez számomra is egy tanulási folyamat.”

Úgy véli, bár édesanyja
menedzserként egyengeti az útját, neki is muszáj beletanulnia ebbe. „Úgy
gondolom, hogy nem elég kiválóan zongorázni, a szerencse mellett szerepe van az
önmenedzsmentnek is. Nehéz, hogy a gyakorláson kívül mással is foglalkozzam, de
igyekszem belejönni.”

Kiváló tanárokkal dolgozik: Eckhardt Gábor és Hargitai Imre után idén Némethy Attila és Szokolay Balázs oktatják. Úgy véli, kár volna erőltetni, hogy minden műnek legyen üzenete, mondanivalója, sokszor éppen elég a zene szépsége. „Nehéz, hogy az ember ne veszítse el közben a lelkét, precízen kell játszani, de a túlzott precizitás tévútra visz. A cél profinak lenni úgy, hogy közben halál szabad az egész.”

Mosonyi Mihály e-moll zongoraversenyéről úgy fogalmaz: „bár Liszt Ferenc kortársa volt és romantikus korban élt, muzsikája mégis a klasszikát idézi.”

Nem először dolgozik az Anima
Musicae Kamarazenekarral. „Csaknem két évvel ezelőtt Mozart d-moll
zongoraversenyét adtuk elő a Zeneakadémia Nagytermében, és igazán szép élmény
volt.”

Igyekszik minél szélesebb repertoárt építeni. „Számos olyan esetről tudunk, hogy valakinek egy véletlen beugrás hozta meg az áttörést. Amellett, hogy az ember megtalálja a saját hangját, és építi a neki legjobban fekvő repertoárt, mindenevőnek kell lenni. Aztán harmincöt-negyvenévesen átgondolhatom, hogy mi az, ami igazán az enyém.”

Kacérkodik a jazz-zenével is, sokat improvizál, és a teljes művészi élmény foglalkoztatja. „Anyukám egy ideig festett, kiállításai is voltak. Ha több időm lesz, igyekszem majd ötvözni a különböző művészeti ágakat: a képzőművészetet, a költészetet, a zenét, hogy minél intenzívebbé tegyem az élményt. Azt szeretném, hogy aki soha életében nem hallott klasszikus zenét, csak betér az utcáról, annak is adhassak valami emlékezeteset.”

Magyar Valentin és az Anima Musicae kamarazenekar Mosonyi 150 című koncertje a Budapesti Tavaszi Fesztivál része.

Nyitókép: Magyar Valentin, fotó: Sepsi Botond