Egy középosztálybeli család nyolc gyermeke közül harmadikként, Vlagyimir Iljics Uljanov néven született 1870. április 22-én Szimbirszkben (ma Uljanovszk). Nézetei azután radikalizálódtak, hogy 1887-ben a cár meggyilkolására szőtt összeesküvésben részt vevő bátyját felakasztották. A kazanyi egyetem jogi karáról fél évvel később kicsapták, és a család vidéki dácsájára száműzték. Anyja közbenjárására 1891-ben magánúton ügyvédi vizsgát tehetett ugyan, de soha nem praktizált.
Marx, Plehanov és Csernisevszkij műveit tanulmányozta, szervezkedésekben vett részt. Ekkoriban fejtette ki, hogy a munkásoknak és a parasztoknak egymással szövetségben, a munkásosztály vezetésével kell a hatalmat megragadniuk. 1895-ben letartóztatták, majd 1897-ben három évre Szibériába száműzték, ettől kezdve a hivatásos forradalmárok életét élte. A száműzetésben vette feleségül a mozgalomban megismert Nagyezsda Krupszkaját, és ekkor vette fel a szibériai Léna folyóra utaló Lenin nevet.
Kiszabadulása után, 1900-ban emigrált, a következő másfél évtized nagy részét Nyugat-Európában töltötte. Münchenben részt vett az Iszkra című lap megalapításában, és rövidesen ő vált az orosz emigráns mozgalom fő ideológusává. 1901-ben megjelent Mi a teendő? című írásának fő tézisei szerint Oroszországban a proletariátus nem eléggé öntudatos, ezért a munkáshatalmat a hivatásos forradalmároknak kell kívülről megteremteniük, pártjukat pedig a demokratikus centralizmusnak, az abszolút pártfegyelemnek kell jellemeznie. Hívei alkották a többséget jelentő bolsevik frakciót az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártban a mensevik (kisebbségi) frakcióval szemben. A szakítás csak 1912-ben intézményesült, amikor Leninék önálló pártot alapítottak Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (bolsevikok); elnevezéssel; a párt neve 1918-ban változott Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártra.
Az 1905-ös orosz forradalom idején Lenin hazatért, de a bukás után ismét emigrációba kényszerült. Az első világháború kitörésekor az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Krakkóba internálták, de Oroszország-ellenes tevékenysége miatt a semleges Svájcba utazhatott. A háborút a birodalmak imperialista küzdelmének nevezte, amelyet az osztályok közti harccá kell változtatni. Azt is kifejtette, hogy a szocialista forradalom Marx nézeteivel ellentétben nem ott fog győzni, ahol a munkásmozgalom a legerősebb, hanem a „leggyengébb láncszem” Oroszországban, innen indul majd a világforradalmi hullám.
Oroszországban 1917 februárjában forradalom buktatta meg II. Miklós cárt, a békére vágyó munkások és katonák szovjeteket (tanácsokat) hoztak létre. A forradalom hírére Lenin is hazatért: az Oroszországgal hadban álló Németország azt remélve, hogy tevékenysége gyöngítheti az orosz kormányt, engedélyezte, hogy egy lepecsételt vagonban Szentpétervárra utazhasson.
Pártjával elfogadtatta áprilisi téziseit (a támogatás megvonása a kormánytól, a bolsevik többség megteremtése a szovjetekben, a hatalom megragadása, az úgynevezett permanens forradalom, földosztás és békekötés). Illegalitásba vonulva írt Állam és forradalom című művében kifejtette: szét kell zúzni az államot és be kell vezetni a proletárdiktatúrát. Az állam idővel majd elhal, és minden kényszertől mentes, osztálynélküli társadalom jön létre.
Az immár bolsevik többségű városi tanácsokra alapozva 1917. október 25-én (a Gergely-naptár szerint november 7-én) a bolsevikok elfoglalták a kormány székhelyét, a szentpétervári Téli Palotát, és átvették a hatalmat. Miután az alkotmányozó gyűlési választásokon nem szereztek többséget, a gyűlést 1918 januárjában egyszerűen szétkergették.
Mivel a remélt forradalmi hullám Európában váratott magára, a Lenin vezette kormány 1918 márciusában Breszt-Litovszkban megalázó feltételekkel békét kötött Németországgal. Nem sokkal később kitört a három évig tartó, több millió áldozatot követelő polgárháború, amely az újonnan megszervezett Vörös Hadsereg győzelmével zárult. Ebben nagy szerepe volt a hadikommunizmus bevezetésének és annak, hogy Lenin (aki ellen 1918 augusztusában merényletet kíséreltek meg) elrendelte a forradalmi terrort: az „osztályellenségnek” minősítetteket kivégezték vagy bebörtönözték, illetve felállították az első büntetőtáborokat. A polgárháború végén romokban heverő ország helyreállítása érdekében 1921-ben a piacgazdaság elemeit is tartalmazó „új gazdaságpolitikát” hirdettek meg.
A hatalmát megszilárdító Lenin felszámolta a pártokat, megtorolta a párton belüli elhajlásokat is, és a Németországgal kötött rapallói szerződéssel kivezette Szovjet-Oroszországot a nemzetközi elszigeteltségből. 1922 decemberében – miután véglegessé vált, hogy a világforradalom nem tör ki – az elvileg egyenrangú Szovjet-Oroszország, az Ukrán, a Fehérorosz és a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Köztársaság létrehozta a Szovjetuniót.
Lenin kritikával szemlélte művét, a bürokrácia eluralkodását és a vezetésen belüli harcokat. Akaratát azonban romló egészségi állapota miatt egyre kevésbé tudta érvényesíteni, politikai végrendeletét, amelyben óvott attól, hogy Sztálint válasszák meg a párt vezetőjének, Sztálin eltitkolta. Lenin két újabb szélütés után, 1924. január 21-én halt meg, ravatalához egymilliónál többen járultak. Tetemét – özvegyének tiltakozása ellenére – bebalzsamozták és a moszkvai Vörös téren emelt mauzóleumban helyezték el.
A nevéhez fűződő ideológia, a leninizmus hozta létre az első totalitárius államot, és a második világháború után évtizedekre meghatározta a szovjet érdekszféra országai, köztük Magyarország sorsát is.
A képen V. I. Lenin 1900-ban a Pravda olvasása közben. Fotó: Roger-Viollet / AFP
