Fusz Mátyás, Kristóf Krisztián és Zalavári András A madarak tapsolnak, amikor felszállnak – Szemlélődési példagyűjtemény címmel mutatott be kiállítást idén nyáron a Paksi Képtárban. A tárlatra készülve, 2019-ben kezdtek el szemlélődési szokásokkal kapcsolatos interjúkat készíteni: barátaikat, ismerőseiket, a kortárs művészeti szcéna fiatal szereplőit és egymást kérdezték mindennapi felismeréseikről, a világ apró részleteire való rácsodálkozásaikról, mániákusnak tűnő játékaikról.
Az interjúk nem elméleti, ideológiai vagy leíró célra készültek, pusztán személyes percepciós játékok, megfigyelési szokások, rögeszmés vizuális tevékenységek archívumaként jöttek létre, konkrét szemlélődési példákra építve. Ezek a világ megértésének olyan apró, de jelentőségteljes szilánkjai, mint például a perspektívával, fénnyel, épített és természetes környezetünkkel kapcsolatos észrevételek.
Vizsgálódásuk során a három művész nem egy adott dolgot keresett, hanem személyes fétiseket, melyek a külvilághoz való viszonyunkat illusztrálják – az egyedüllétben. Az összegyűjtött megfigyeléseket grafikákkal egészítették ki.
A kiállítással
azonos címen 2021 novemberében jelent meg művészeti kiadvány a Kisterem – a
művészeket képviselő galéria – kiadásában, amely a tárlat összegzésének is
tekinthető. „A Paksi Képtárban
megrendezett kiállításunkra végig vázlatként tekintettünk – végcélként egy
valóban közös mű, az azóta elkészült kötet lebegett a szemünk előtt” – mondták
az alkotók.
A kiadvány kétszáz példát és közel százötven illusztrációt tartalmaz, afféle képzőművészeti „egyperceseket”. Nem regény, nem kiállítási katalógus, nem képzőművészeti alkotás – egy percepciós példatár vizuális alapú megfigyelési szilánkokból, melyeket a külvilággal kapcsolatban lehet képekbe és szavakba önteni. A könyvtárgy frappáns gegek gyűjteménye egyedi grafikákkal, melyet lapozgatva az olvasó személyesnek hitt megfigyelései feloldódnak a kollektív élményben.
Fotó: Bilak Krystyna