Páterfy Bori romkocsma.jpeg

A magyar film napján debütál a romkocsmákról szóló dokumentumfilm

Április 26-án, a magyar film napján mutatják be Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmjét a budapesti Kino Café moziban.

A dokumentumfilmmel elsőként kíséreltek meg lenyomatot adni a budapesti romkocsmák jelenségéről, a történet gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskora, jelene és a bizonytalan jövője adják. Az emberi sorsok, a küzdés állandósága párhuzamot szolgáltat Budapest keserű és diadalmas történetével – fogalmaztak a tájékoztatásban.

A film szereplői azok a romkocsma-tulajdonosok, kultúrára vágyó fiatalok, akik az elmúlt harminc évben folyamatosan jelen voltak Budapest életében, saját szemükkel látták átalakulását, és azt, hogyan jött létre a főváros szívében lévő sokszínű romkocsma-projektből a külföldiek első számú célpontja: a bulinegyed.

2023-ban ugyancsak Romokból címmel mutattak be egy ötrészes, a budapesti romkocsmákról szóló sorozatot. Az alkotók felhasználták a már elkészült epizódok legjobb jeleneteit, de számos új szekvenciát is forgattak, valamint új dramaturgiát, szerkezetet és hangsúlyokat kapott a történet, amelyet Budapest százéves kulturális örökségének kontextusában mesélnek újra.

A filmet Sipos Bence rendezte többek között olyanok közreműködésével, mint Péterfy Bori, Reisz Gábor és Závada Péter. A dokumentumfilm producere Rajnai György, forgatókönyvírója és szerkesztője Csizmadia Attila.

A Romokból a premier után a Budapest Film mozijaiban és június 7-én a SopronFeszt keretében, a soproni Elit Moziban lesz látható.

Ez is érdekelheti

Teljes a Verzió programja, több nemzetközi fesztiváldíjazott film is először látható itthon

Radu Jude legújabb dokumentumfilmje, Bad Bunny és Rosalía kliprendezőjének kolumbiai tripje, egy Idris Elba által executive producerként jegyzett nigériai sci-fi, valamint Cannes-ban, a Sundance-en és a Tribecán díjazott filmek is érkeznek az idei Verzióra november 16–25. között.

A bongorról készült film elég mélyre ment, lehet, hogy túl mélyre is

Bongor, a népszerű rapper pokoljárását dolgozza fel az Extázis Uncut című film, amely a zenész legújabb konceptalbumára és saját életére támaszkodik. A film Berta Csongor gyermekkori emlékeitől indulva fikciós és dokumentumfilmes elemekkel vezeti végig a nézőt a súlyos függőségek kialakulásán át a megtisztulásig.

A tudós szerint az élet kémiai adatközlések kiszámítható rendszere

Van valami indokolatlan abban, hogy egy kiváló dokumentumfilmet összehasonlíthatatlanul kevesebben hajlandóak megnézni a sikertelennek bizonyuló fikciós alkotásoknál is. Pedig mindenki tudja, hogy a valóság sokkal izgalmasabb. Ilyen izgalmas valóság például Dékány Gyula filmes portréja, a Belső tér című dokumentumfilm.

A Hajrá, Tete! ott kezdődik, ahol a hollywoodi mozik véget érnek

Idén augusztusban a veszprémi Filmpikniken is látható volt az Illés Fanni paralimpikonról készült, 2025-ben bemutatott Hajrá, Tete! című dokumentumfilm, amely a filmszemle felhozatalának egyik legjobb darabja volt.