A Magyar Tavak Fesztiválja, amelynek programjait idén Magyarország mindhárom nagy tavánál megrendezik, nagy közönségsikernek örvend, egyre több látogatót vonz – mondta a területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkár a rendezvénysorozat tihanyi gálakoncertjének megnyitóján pénteken.

Latorcai Csaba kiemelte: a kormány által idén 60 millió forinttal támogatott Magyar Tavak Fesztiválja sikerének titka egyszerű, kiviszi a klasszikus zenét a természetbe, és mindezt a sporttal kombinálja. A kultúra, az egészséges életmód és az aktív pihenés a természet csodálatával egészül ki, ráirányítva a figyelmet Magyarország legszebb régióira – tette hozzá.

Emlékeztetett: a Tisza-tónál kezdődött az eseménysorozat csaknem egy évtizede, majd tavaly bekapcsolódott a Velencei-tó, és idén már a „magyar tenger” is részese a „természet operaházának”.

Latorcai Csaba arról is beszélt: első alkalommal csatlakozott a programsorozathoz a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad a Balaton vidékének történelmében, műemlékeiben és kultúrájában gazdag térségéből.

A megnyitón az államtitkár köszöntötte Miklósa Erika opera-énekesnőt, aki a közelmúltban a Magyar Szent István-rend kitüntetést vehette át.

Nyitókép: Miklósa Erika a Magyar Tavak Fesztiválján Tihanyban. Fotó: Magyar Tavak Fesztiválja